A Hilux nem egy új modell, a Toyota 55 éve gyártja és sokfelé találkoztam már vele a világban, sokszor segített nem éppen átlagos helyeken.
A legnagyobb élményem, ami az autóhoz kapcsolódik, a jordániai Wadi Rum sivatagához kötődik. Egy jordán barátomé volt a „verda”, aki mivel a környéken született, úgy ismerte a sivatagot, mint én Zuglót. Mikor már bent jártunk Wadi Rum sziklái között megállt és megkérdezte: Would you like to go on the easy way or the dangerous way? Azaz a könnyű vagy a veszélyes úton menjünk? Persze, hogy a veszélyesre szavaztam. Nos, ekkor értettem meg, hogy a Hilux nemcsak egy sima platós autó, hanem egy igazi terepjáró. A „Dangerous way” sok homokos szakaszt jelentett, homokdűnéken csapattuk fel és le, majd a még sokkal izgalmasabb rész a sziklás terület volt. Itt sok helyen azt gondoltam, hogy majd gyalog, esetleg tevével folytatjuk az utunkat, de Nyazi barátom mindig csak mosolygott, átkapcsolta a gépet felezőbe, vagy ki tudja éppen milyen fokozatba, majd nekiment a köves, sziklás szakasznak. A Toyota pedig csak ment, ment, sehol nem akadt el, és így olyan helyekre is eljutottunk, ahová átlagos turista nem merészkedik.
De egy másik úton az indonéziai Ambon szigetén ismét egy Hilux lett az útitársam. Itt az esős évszak kellős közepén újságíró barátaimmal csavarogtunk, és stoppoltuk. A nagyon kedves helyiekre mindig lehetett számítani, utaztunk itt iskolabuszon, teherautó platóján és egy alkalommal egy Hilux sofőrje állt meg nekünk. De csak a platón volt hely csirkék és kakasok mellett. Igazából volt ezen a platón minden, szárított halak, szerszámok, de így is még hárman felfértünk rá. Körülbelül két órát utaztunk így, zuhogó esőben, és itt ismét megtapasztalhattam a Hilux multifunkcionális tulajdonságait. Mély sárban mentünk fel a helyi vízeséshez, úgy hogy egy pillanatra sem volt kétséges, hogy valahol elakadunk-e.
Ilyen előzmények után most végre vezethettem is a Hiluxot, persze nem sivatagi körülmények között, de azért sok előnyös tulajdonságára fényt deríthettem. Ráadásul egy nagyon komolyan felszerelt, már-már luxusautós tulajdonságú platós került a kezeim közé. De erről kicsit később.
A legutóbbi ráncfelvarrás óta markáns, új hűtőmaszk és a LED-es lámpák határozzák meg a kocsi elejét, és az óriási lökhárítók adják a karakterét. Hátul a nagy Invncible felirat jelzi, hogy ez a csúcsváltozat. Ha valaki nem tudná, Invincible, azaz legyőzhetetlen. Igen, bár kicsit nagyképűen hangzik, én ezt korábban ezt már megtapasztaltam.
És hogy mennyire volt prémium felszereltségű ez a pickup? Ritka az olyan haszongépjármű, ahol bőrkárpit van, ráadásul igazán kényelmes fűthető ülésekkel. Gépünk automata váltóval, kulcs nélküli ajtónyitással és motorindítással. sávtartó tempomattal, elöl-hátul parkolóradarokkal, kamerával volt felszerelve, tényleg, mint egy prémium autóban.
A középső kijelző nem a legújabb fejlesztés, de ez legyen a legnagyobb gondunk. A belső térben négyen (öten is) kényelmesen el lehet férni, sok tárolóhely van, még az ajtózsebbe, a könyöklőbe, a dupla kesztyűtartóba, a kihúzható pohártartóba és a középkonzol üregeibe lehet pakolni.
És ha már pakolás, nézzük a platót, mert ez sem csak egy sima raktér, ahová csak úgy bedobálhatjuk a szállítandó dolgokat. Talán a legpraktikusabb megoldás az egész autóban a zárható plató. Ezt egy motoros alumínium platóredőnnyel oldották meg, ami a plató hátsó részénél lévő gombokkal nyitható-zárható és a központi zár be is tudja zárni. Az Utazás Kiállításra kétszer-háromszor szoktunk fordulni, most az egy tonnáig pakolható plató szó szerint mindent vitt. És így bezárva még attól sem kellett félni, hogy megáznak a könyvek vagy a magazinok. A pakolás így viszonylag egyszerű volt, de mivel többször fel kellett másznom, jó érzés volt, hogy a plató lenyíló ajtaja nagyon masszív, így akár rá is lehet lépni vagy ülni, de a felcsukásához nem kevés erő, energia és lendület kell. Az biztos, hogy egy kisgyerek nem fogja becsukni egyedül.
Tesztautónkban az erősebb 2,8 literes 204 lóerős dízelmotor volt, (van 2,4-es, 150 lóerővel is.) Váltóból hatfokozatú kézi és szintén hatfokozatú automatikus rendelhető, a 4×4-es hajtás pedig mindegyikben alap. Ez a motor egész jól mozgatta a nagy, megpakolt Hiluxot. És hogy milyen vezetni? 10,7 másodperc alatt éri el a 100-as tempót, 175 km/óra a végsebessége, és bár nem teherautós benne az érzés, azért nagyon más, mint egy átlag személyautó. Ez a laprugóknak köszönhető, ami miatt kicsit rázósabb vele a közlekedés.
És bár most terepen nem tudtuk kipróbálni, azért az biztos, hogy a 29 centis hasmagasságával és a 18 colos, terepgumis kerékkel és a Toyota bevált technikájával ez az autó sem hagyna cserben, ha elhagynánk a pesti aszfaltot.
