Benidorm, a Costa Blanca ikonikus üdülőhelye több mint 300 felhőkarcolójának látványával már messziről lenyűgöz, nem is véletlen, hogy sokan csak „Spanyol Manhattan”-ként emlegetik. A város egyszerre modern, vibráló és mediterrán – a kék tenger, az aranyló homok és az égbe nyúló toronyházak különleges harmóniát alkotnak.
Képzelj el egy fél Magyarországnyi területet, ahol mindössze 1,3 millió ember él. Felét erdők borítják, több mint 2000 sziget pöttyözi partjait és 1400 tó tükrözi az égen úszó, lomha felhőket. Nem, ez nem egy fiktív világ. Nagyon is valóságos hely: Észtországnak hívják.
A Gellérthegy és a Várhegy közé beékelődő városrész, a Tabán ma hatalmas, zöldellő park, kiépített sétautakkal és botanikai tanösvénnyel. Fentről – mondjuk a Széchenyi-könyvtár ablakából – leginkább egy terepasztalhoz hasonlít.
Folytatva korábban megkezdett marokkói felfedezőtúránkat, a negyedik királyi város, a vörösbe öltözött Marrakech irányába indultunk.
Marokkóról sokáig azt hittük, hogy egy hatalmas sivatag pálmafás oázisokkal, tevékkel, turbánt és hosszú ruhát viselő emberekkel. Legalábbis gyerekkorunk egyik kedvenc társasjátéka, a „marokkó” rajzolt doboza valami ilyesmit vésett képzeletünkbe.
„Vasárnap: Genova. Hétfő: Nápoly. Kedd: Palermo. Szerda: Tunisz. Csütörtök: Palma de Mallorca. Péntek: Barcelona. Szombat: Marseille. Vasárnap: Genova.” Érdekes egy útiterv – gondoltam magamban.
Amikor 1896 tavaszán ünnepélyes keretek között megnyitották a Földalatti Vasutat, jogos büszkeség tölthette el a nemzet fiait. Az Andrássy út alatt közlekedő kéregvasút ugyanis a kontinens első metrója volt, amelyet csupán két világváros, London (1863) és Chicago (1892) előzött meg e technikai újdonság bevezetésével.
Nincs az a valamire való budapesti képeslap, melyen ne magasodna a város fölé a Gellért-hegy. Sziluettje nem csak a főváros, hanem az ország szimbólumává vált.
Van nekünk egy Feneketlen-tavunk, egy különleges látnivalónk, ahová szívesen cipeljük ki messziről jött ismerőseinket, hogy fővárosunk szépségeivel dicsekedhessünk előttük. De ne csodálkozzunk, hogy a ’60-as évek előtt megjelent Budapest-könyvekben még említést sem találunk erről az idilli helyről.
A középkori Magyarország építészeti emlékeit igencsak megritkították a történelem viharai. Ha viszont fogékonyak vagyunk a szépre és az időtállóra, akkor a közösség életében betöltött fontos szerepük miatt ránk maradt templomokat még felfedezhetjük.