A tónak közel egy évszázadot kellett várnia arra, hogy rejtett szépségét felfedezzék és környékének kiépítésével Buda egyik legromantikusabb helyévé varázsolják. Kellemes napsütéses délutánon sétáltunk ki a tó környékére; alig sikerült szabad padot találnunk. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik jó lehetőségnek tartják a Feneketlen-tó környékét. Míg régen a vízbe nyúló stégek keskeny deszkáin gubbasztottak az idelátogatók és a diákok, ma már inkább a padokat és a parttól nem messze található kőszobrot választják pihenőhelyül. A babakocsis anyukák és kutyasétáltatók azonban még most is rendszeres látogatói a parknak, ahogy a futók is, akik élvezhetik a tó körül nem rég kiépített futópályát.
Az idősebb sétálgatók csöndesen, vékony nyári kalapjaik alól mosolygós arccal hunyorognak a nap felé. Látszik rajtuk, hogy “idevalósiak”: olyan meghitten tekintenek végig a parkkal körülölelt tavon, mintha saját kertjüket nézegetnék. Talán már kisgyerekkorukban is itt játszottak, s mikor annyi idősek voltak, mint az itt üldögélő gyerekek, ők is rejtekhelyet építtettek a nádasban, rúgták a labdát a közeli grundon, s talán ők is itt szívták el az első cigarettákat. Bizonyára számtalan emlék köti őket ide, a Feneketlen-tóhoz, s emlékezetük még őrzi azokat az időket is, amikor ez a gyönyörű park még nem is létezett.
Tavunk rengeteg megpróbáltatást élt át. Sötét emlékek, hányattatások, méltánytalanságok süllyedtek a vize alá. És bár nőttek a fák, zöldült a fű és pezsgett az élet a tó körül, a sokat látott vizet nem lehetett új életre kelteni. Mintha nem tudta volna kiheverni az évek alatt felgyülemlett szennyet és a bánatot, még a közepén csacsogó virgonc szökőkút sem tudta jobb kedvre deríteni. Aztán elapadtak a vizét cserélő források, egyedüli táplálója az esővíz maradt. Alján rothadni kezdett az iszap, pusztultak a halak. Magányos lett, csak a körötte növő nád susogott a fülébe néha, s csak a szél simított egyet-egyet zavaros tükrén.
A Városvédő Egylet kezdeményezésére aztán a ’80-as évek közepén egy levegőztető berendezést helyeztek el a tóban, hogy élővilágát megmentsék. Ekkoriban került oda az új szökőkút is, amely nem csak a látvány szépségét emelte, hanem hozzájárult a víz levegőztetéséhez is. Azóta sokat javult a tó állapota, és bár horgászni, a stégeken ücsörögni már nem lehet – az egész tavat körbekerítették – már újra ficánkol benne néhány ponty, amur, süllő és harcsa. Vize fellélegzett és az említett szökőkút tavasztól egészen november elejéig csacsog a közepén.
A tó parkját két oldalról lehet megközelíteni, mi legtöbbször a nemrég megszépült Móricz Zsigmond körtér felől érkezünk, valami könnyű harapnivalóval a táskánkban. Ha szépen süt a nap, akkor biztos eltöltünk itt egy félórácskás ebéd vagy uzsonna szünetet. Ilyenkor a fűben ücsörögve csodás kilátás tárul elénk a tó irányába és a vele szemben magasodó Ciszterci Rend kupolás gimnáziumára. A másik megközelítési pont a Kosztolányi Dezső tér. Óriási csomópont, ahonnan öröm belépni a park kellemes, idilli hangulatába.
Bár kissé monoton futópálya veszi körül a tavat, ezt megtörik a tisztások és kis bokros részekbe eldugott szobrok, illetve a kedves játszóterek. És az az ami annyi embert idevonz – itt mindenki jól érezheti magát egy kis időre. Szinte a tóra hajol ki a parton található Hemingway Étterem is, élvezve a kilátást.
Ha tehetjük és Budán járunk, mindegy melyik irányból érkezve – a Kelenföldi Vasútállomás irányából csomagokkal, vagy egy kiadós városnéző túra után a belváros felől valamelyik zakatoló villamossal – mindenképpen szakítsunk időt a Feneketlen-tóra és parkjára, mert jó tudni, hogy van, ami minden megpróbáltatás ellenére is örök és létezik.
