Karintiai kirándulásunk alkalmából ugyanis egy igazi családi autót, a Mazda6 Sportkombi CD175 AWD AT-t próbáljuk ki. Az indulás előtti nap elmentem a kocsiért, így rögtön némi városi tapasztalatra is szert tehettem.
Ami első ránézésre eszembe jutott a kocsiról az a “harapós” kifejezés. Dinamikus a formája, nagyon határozott kinézetű az eleje, szóval rögtön kitűnik a többi autó közül. Beindítva a 175 lovas, négyhengeres dízelt rögtön kiderült, hogy a meghatározás nem csak a külsejére igaz. A 420 nm nyomaték elvileg csak 2 ezres fordulattól áll rendelkezésre, de 1500-nál már nagyon jól húz az egyébként nem könnyű, 1,7 tonnás járgány. Nagyon csendes a menet, tökéletesek a futóművek.
Mivel a Gellért térnél elém is lép valaki a járdáról, rögtön a fékeket is tesztelhetem, remek eredménnyel. Ennek egyébként leginkább a piroson átrohanó gyalogos örülhet. A gyorsan meglóduló autó igazi erejét persze a városban kevésbé tudom kiélvezni, de a kényelmi funkciókat viszont már használhatom. Mindenféle pozíció elektromosan állítható az ülésen, szinte már-már egy masszázs székben ülök. A Bose hifi egy átlagos szórakozóhely hangtechnikájával vetekszik, ezt később egyetemista fiam élvezettel vizsgálgatta. A GPS képernyője, működése is remek, a beállításához pedig nem feltétlen kellet az előbb említett fiatalember segítsége. Nagy szó!
Autónk felszereltsége szinte felér egy luxus óceánjáró szolgáltatásaihoz, csak négy keréken.
Reggel némi aggodalommal méregetem az összegyűlt táskákat, és a sportkombi hátulját. Szerencsére a csomagtartó csak kívülről tűnik kicsinek. Az ötfős család kivándorlási mennyiségű cuccát is simán elnyeli az 522 literes tér, igaz öt utasról lévén szó a síléceket tetőboxba teszem. Minden a helyén, két felnőtt elől, két felnőtt méretű gyerek, és egy kisebb, gyerekülésben hátul. Utóbbi egyébként így már egy jól megtermett ember helyét foglalja el, de így is kényelmesen elférünk, a lábteret sem kell centizgetni. A könyöklő alatt már nem csak szivargyújtó bújik meg, hanem USB töltő is, így a hátsó szekciónak indulhat a rajzfilm az elsőknek pedig a GPS.
Egyáltalán nem érezni, hogy komolyan megpakoltuk a járgányt, a motorháztető alatt rejtőző ménes ugyanolyan lendülettel viszi a kocsit, mint amikor egyedül ültem benne. A futómű sem panaszkodik az extra teher miatt, még a híresen jó budapesti utakon sem. A piros lámpáknál már megszokjuk, hogy az i-stop kikapcsolja, majd finoman indítja a motort, mire lassan kiérünk a városból és célba vesszük Ausztriát, azon belül is Karintiába vezet az utunk. Az autópályán élvezettel próbálgatom a modern technika csodáit a vezetőülésről. Automata váltós a masinánk, így aztán tényleg alig akad valami dolgom. Bekapcsolom az adaptív tempomatot, 140-el haladunk, s a számítógép udvariasan fékez, ha kell. Nem bólintok a szélvédő felé, más, ilyen csodával felszerelt autókkal ellentétben teljesen zökkenőmentes a lassítás és a gyorsítás is. A kocsi egyszerűen magától vesz részt a forgalomban, a volán mögött úgy érzem, hogy inkább csak a biztonság kedvéért vagyok ott. Arra viszont nagyon figyel a Mazda6, mert ha elengedem a kormánykereket rögtön jelez: kezeket vissza!. Hogy semmi se vonja el a sofőr figyelmét, a műszerfal tetejéből kiemelkedő, pont előttem lévő kis üveglapra vetíti ki a legfontosabb infókat, sebesség, sávelhagyás, veszélyes közelség, másik autó a holttérben, GPS útmutatás.
Ilyen körülmények közt nyugodtan figyelhetek például a fogyasztás alakulására. Az új SKYACTIVE technológia úgy tűnik tényleg hatásos: még így megpakolva sem kortyol többet 6-6,5 liternél az autó. Egyszer állunk csak meg, a Szlovén határnál úti matricát venni, meg tankolni. Egy apró hátránya itt feltűnik a 6-osnak: kicsit lehetne nagyobb az üzemanyag tartály.
Hátul már egy másik film pereg, az első ülésről pedig a gyönyörű tájat csodáljuk, egyre beljebb haladunk az Alpok festői hegyei közé. Nem telik bele sok idő, s megérkezünk a magyar családok kedvelt karintiai szállodájához a Villa Huberhez. Vacsoránál már a másnapi síelést tervezgetjük, szerencsére a késő tavaszi időpont ellenére remek pályák várnak minket.
