No, meg a társaság, ami miatt érdemes itt sétálni, akár hosszú órákon át. A kolonnád árnyékot nyújtó tetőzete alatt egymás mellett, kart karba öltve sétálunk és beszélgetünk a világ nagy dolgairól, vagy az itt keringő pletykákat idézzük fel. Mert bármilyen kis város is ez a fürdőhely, a nyarak nyüzsgő, pezsgő élettel töltik meg. Megfordult itt szinte mindenki, aki számít, írók, költők, muzsikusok. A minap tartott koncertet Chopin, és ha csak egy pillanatra is, de láthattuk végigsétálni a főúton, miközben kezében ivócsészécskével, kimérten kortyolgatta a Mária-forrás friss vizét.
A főút mellett a kor divatja szerint egyre több csodás épület emelkedik, kényelmünk és egészségünk jobbítása végett már kádfürdőket is vehetünk a Spa-ban. Messze nem az már Marienbad, mint egykoron volt, az a poros, mocsaras kisváros, amely ugyan számos forrást mondhat magáénak, mégis messze kerülték a vendégek. Hála Dr. Nehrnek, a Teplá-kolostor orvosának, egy metropolisszá nőtte ki magát, ahol kúrák és kezelések sora várja a felüdüli vágyókat. No, és milyen csodás munkát végzett Vaclav Skalnik főkertész! A sétaút mellett megannyi színpompás virág, facsoportok a domboldalon, az utak mellett, így, aki egy kis árnyékra vágyik, egy-egy padon megpihenve szuszoghatja ki magát.
Meséltem már, hogy a minap álmot láttam?
A jövőben járhattam, mert csupa olyan dolog tűnt fel, amely ismeretlen volt eddig számomra. Itt, Marinebadban jártam azon az álombéli napon is. Bár nagyon más volt a város, mégis ismerős érzés kerített hatalmába. A házak ugyanazok voltak, színpompásak, elegánsak, mintha csak ma építették volna. A közkert hatalmassá nőtte ki magát, az egész várost átölelte, és bármerre tekintettem is, mindenfelé sétautak, pihenőhelyek lettek kialakítva. Szinte sajnálom, hogy nekünk nem adatik meg ennyiféle virág, mint ami ott volt. Ám ami még érdekesebb, hogy a ház, amelyben most lakunk, látományomban szállóként működött. Ha jobban visszagondolok, szinte minden épület vendégházzá vált ebben a későbbi korban. Ennek megfelelően emberek jöttek, mentek mindenfelé, és lám, még mindig létezett a kedvenc pihenőhelyünk, a kolonnád. Ugyan kicsit megváltozott, mert a faszerkezetet felváltotta egy fehérre festett, öntöttvas csipkéhez hasonlatos tetőzet, ám tény, hogy csodaszép lett. És a kutak is léteztek, noha jóval kevesebben kortyolgatják a gyógyító vizeket, mint manapság.
Láttam öt csillaggal ékesített szállodát is, amely korunkban gyógyhelyként működik, s egészen furcsa, de a Nové Lasné nevet viselte homlokzatán. Ebben a távoli időben pazar külső és még szebb belső kialakítás fogadta az ide betérőket, akik, remélem, tudták, hogy az a kád, azzal a rézkorláttal egykoron VII. Edwardnak készült… Vajon, ők is beleülnek majd, és használják éppen úgy, ahogyan a fenséges úr teszi ma?
Oh, és a kaszinó! Hová is lett? Koncertteremmé alakították kedvelt szórakozóhelyünket, ahol a zseton mindig púpozva állt a rulett asztalon, és a pezsgőspohár szikrázó csillogása vidámságot és önfeledt kacagást hozott a késői esték világába. Álmomban végigsétáltam a főúton, és csak kapkodtam a fejem a rengeteg pazar szálloda láttán. Az impozáns Hotel Pacifik kristály csillárjaival, stukkókkal díszített termeivel, a Hotel Svoboda, amely bár az utca felső szakaszán fekszik, és csupán három csillaggal bír, mégis hatalmas, oszlopos étterme az egyik legszebb az összes közül. Aztán itt ez a csodaszép, szecessziós hangulatú fürdő, amelynek csempékkel díszített medencéiben órák hosszat elidőzhetünk, nos, ezt a Nové Lazné szállodában fedezhettük fel, épp ott, ahol a királyi kabint is.
Ott álltam, ez előtt a két tüneményes épület előtt. Az út két oldalán emelkedtek a Hvézná és a Skalnik hotelek, melyek, mint pompázatos paloták vonzották a vendéget egy hosszabb pihenőre. Az itt megszálló vendégek örömmel adták át magukat a fürdőzésnek, az iszapkezelésnek, a gázfürdőnek. No lám, ez utóbbi semmit nem változott! Épp így pihegünk mi is a pezsgő 30 C-os vízben, és adjuk át magunkat a kellemes lebegéshez hasonlatos érzésnek. Kétségtelen, ami jó és hasznos, azt kár lenne megváltoztatni! Néhány furcsán egyszerű épületet is láttam, persze értem én, hogy változik a kor, az ízlés, ám még ezek az újonnan épült szállodák, mint a Hotel Butterfly, vagy a Hotel Villa-Berounka is oly tökéletességgel illeszkedett a tájba, hogy csak dicséret érheti az utókort.
Vajon elhiszi nekem bárki ezt az álmot, ha elmesélem? Hinnének nekem, hogy több mint száz év elteltével itt, Marienbadban épp oly lüktető élet és kellemes gyógyhely fogadja majd az ideérkezőt, mint hajdanán, a mi korunkban? Lám, érdemes ellátogatni ide, hiszen korok találkozása ez a hely. A jövő minden gyógyulni és pihenni vágyó emberének csak tanácsolni tudom, egyszer töltsön itt egy hetet. Talán egy fotográfián még engem is megpillanthat…
