A kanadai metropoliszt korábban meglátogató barátaim is ezzel biztattak: ilyet még biztosan sehol sem láttál, s főként nem éreztél.
Gyorsan halad a sor a Pearson nemzetközi repülőtéren, mely a Nobel-békedíjas egykori miniszterelnökről kapta a nevét. A tempós ügyintézés ellenére azért akad időm, hogy szemügyre vegyem utastársaimat. Van nézelődni való bőven, hisz Torontó a világ egyik legszínesebb városa, ahol a világ szinte összes kultúrája megtalálható. S ahogy ez lenni szokott, a színes kavalkád, a különféle népek egymásra találása további csoportokat vonz, így alakul ki egy igazán multikulturális nagyváros. Csak a lakosság 11 százaléka kanadai, a többi angol, kínai, ír, indiai, francia, portugál, orosz vagy jamaikai. De élnek itt szép számmal olaszok, ukránok és németek is.
Rögtön az útlevél ellenőrzésnél szembesülök ezzel a helyzettel: a tisztviselő angolul – érezhető brit akcentussal – köszönt, majd egy pillanat múlva – széles mosollyal – franciául kíván kellemes időtöltést. Véletlen? Lehet. Mindenesetre jól mutatja, hogy mire is számíthatok ebben a sokszínűségéről is híres városban. Erre utal Torontó címere is: egy sas, egy medve és egy hód látható rajta, valamint a “Sokféleség az erősségünk” felirat.
Nagyvárosi nyugalom
Kanada legnépesebb településének belvárosa felé buszozva, ami elsőként szembetűnik az a tisztaság. Rendezett utcák, gyönyörű parkok, de a házak előtt is szépen nyírt bokrok, sövények. Sehol sem látok szemetet, koszos házfalakat, lerobbant padokat – pedig még csak a külvárosban járunk. Érdekes, ahogy a 19. századi vörös téglás házak és a modern épületek váltják egymást, sokszor minden különösebb átmenet nélkül. Mégsem tűnik az egész rendezetlennek, vagy kaotikusnak, ahogy a busz ablakából szemlélődöm. Kényelmesen tehetem, mert az Aiport Rocket névre hallgató buszjárat nem épp nevéhez illő tempóban döcög a belváros felé, de nem is bánom. Választhattam volna a 2015-ben átadott, jóval gyorsabb – és drágább – expressz vonatot is, de akkor nem látom igazán a külváros “arcát”.
Ha nem sietek, szeretek busszal utazni, megfigyelni a járókelőket, az utakat, a közlekedést. Itt például azt látom, hogy alapvetően jókedvűek és udvariasak az emberek. Nincs dudálás, ökölrázás, a gyalogosokat átengedik. Nem mintha kicsi lenne a forgalom, sőt! A 2,5 milliós város egy 8,5 millió lakosú terület központja, autó tehát akad bőven. Mégis, szervezettebbnek tűnik a közlekedés a legtöbb általam ismert metropoliszhoz képest. Ehhez persze az úton haladók normális hozzáállása is kell.
Szédítő magasság
A központba érve felhőkarcolók árnyékában haladunk. Hamarosan előtűnik a rengetegből a lenyűgöző CN Tower, azaz Kanada Nemzeti Tornya. A karcsú épületet a ’70-es években emeleték, és 553 méterével egészen a közelmúltig, a Burj Khalifa átadásáig a világ legmagasabb építménye volt. Nem is kezdhetném torontói túrámat jobb helyen, mint ennek a lenyűgöző toronynak a tetején. Illetve majdnem a tetején, mert az üvegfalú gyorslift “csak” 342 méter magasra repít fel. Kisétálok a körteraszra, és bizony összehúzom a kabátom. Kellemes nyári idő van Torontóban – ahol egyébként áprilisban még havazni is szokott – de idefent azért hűvösebb a levegő. Nem maradok sokáig, igaz, nem a hideg miatt, hanem mert ki akarok próbálni egy különleges helyet. A belső rész aljzata ugyanis üvegből készült. A Glass Floor hat centi vastag lapjai törhetetlenek, de azért óvatosan lépdelek. Nem úgy az előttem nézelődő pár, akik viccesen ugrándoznak a padlón, mintha annak tartósságát tesztelnék. Tovább indulok egy másik lifttel, hogy a legfelső, még látogatható részre érjek, 447 méteren. Elképesztő a látvány! Tiszta az idő, így 160 kilométerre is ellátok, távcsővel még a Niagara vízesést is megpillantom. A hatalmas Ontario-tó 19 ezer négyzetkilométernyi vízfelülete tengerként hullámzik alattunk.
Összehasonlításképp: a Balaton 594 négyzetkilométeres. Ráadásul az Ontario a legkisebb a Nagy-tavak öttagú társaságában, de így is 311 kilométer hosszú és 85 kilométer széles. A másik oldalon Torontó városát szemlélem, mintha csak egy makettre tekintenék. Ebből a magasságból az emberek és az autók már nem is igazán látszanak, az utcák vékony csíkokként futnak szerteszét. Az viszont szembetűnő, hogy milyen sok a zöld felület ebben a nagyvárosban. Nem véletlen, hogy Torontót a világ egyik legélhetőbb településeként tartják számon a világban.
Shakespeare nyomában
Persze ehhez azért más is kell – merengek, miközben alászállok a felhők közé törő toronyból. Például, hogy a parkokban élet is legyen. Jó példa erre a High Park, ahová épp tartok. Az 1876-ban alapított közösségi terület valódi ékköve a városnak. Gyönyörű vízesések, hatalmas fák közt kanyarognak a szépen karbantartott ösvények a 160 hektáros ligetben. A tisztásokon diákok tanulnak, párok piknikeznek, a kastélyt mintázó játszótéren gyerekek rohangálnak. Láthatóan a helyiek szeretik és “használják” a parkot. Sok a látogató, mégsem látok eldobott palackokat, szélfútta zacskókat. Jómagam a High Park Álmát szeretném megnézni. Nem a réten álmodozó szerelmesekre gondolok, hanem az évek óta megrendezett Shakespeare előadások egyikére. A helyi színházi társulat minden évben, a park amfiteátrumában a híres szerző darabjait mutatja be. A fölénk hajoló fák, a lágy szellő és a remek előadás tökéletes harmóniát alkotnak, nem is csoda, hogy a városlakók körében oly népszerűek ezek a produkciók.
Kultúrák keresztútján
Reggel a Royal Ontario Múzeumba indulok. Kanada legnépszerűbb kiállítóterme nem véletlenül vonz egymillió látogatót évente. Lenyűgöző a természettudományi tárlat, de az afrikai, ázsiai és Csendes-óceáni kultúrákat bemutató termek is egyedülálló élményt tartogatnak, és az európai művészeti gyűjtemény is igazán kitűnő. Csakúgy, mint az Inuit Művészet Múzeuma, ahol egészen különleges kollekciója látható az északi őslakosok alkotásainak.
A múzeum előtti parkban üldögélve eszegetem ropogósan friss francia bagettemet, spanyol sonkával, holland sajttal és olasz kávéval, s közben azon gondolkodom, hogy milyen szerencsés helye ez a földnek, ahol a különféle kultúrák találkozása egy igen érdekes és jól működő közösséget hozott létre, akik felépítették a világ egyik leggazdagabb, legbékésebb és legkényelmesebb városát.
A cikk nyomtatott változatát a 2016-os, áprilisi Világjáró Magazinban találjátok meg
