Ahogy Cuzco óvárosában az inka romok keverednek a spanyol koloniál épületekkel, úgy olvadtak össze az évszázadok során a helyi indiánok az egykori hódítók leszármazottaival, és a világ minden részéről ide érkező turistákkal. A kozmopolita főváros ma egy hatalmas ellentét és közben olvasztótégely is. Díszes katedrálisok tornyosulnak az inka templomok fölé; utcai árusok helyezkednek a macskaköves utcákon, miközben tradicionális, színes szoknyában lejtő nő műanyagpalackból itatja házi lámáját. Háta mögött pedig exkluzív butikok kínálják a legminőségibb alpakka termékeket, egy kisebb vagyonért.

Szóval, hogy mi számít kincsnek ma Cuzco városában, az kérdéses. Hiszen az idők során az évezredes inka épületmaradványokra, a későbbi korok újabb épületeket húztak. Ezek közül talán a legjelentősebb a Coricacancha templom, melyre a 15. századi spanyol hódítók a Santo Domingo székesegyházat építették. Belsejében ma is jól láthatóak azok a részek, amelyeket még az inkák építettek, tökéletes pontossággal csiszolva és illesztve a kőtömböket, mindenféle kötőanyag használata nélkül. Ezek a fantasztikus létesítmények évszázadokon át dacoltak még a földrengésekkel is.
A híres Tizenkét szögletű kő is ezekből az időkből származik; a kötőanyag nélkül illesztett, hatalmas kődarab a főtér melletti sikátorban, a hosszú fal közepén található és ajánlott azoknak felkeresni, akik tényleg kíváncsiak az inkák örökségére.
Hogy ezt miért fontos kihangsúlyozni? Mert sok utazó, aki Perut veszi célba, valamilyen oknál fogva egyszerűen kihagyja ezt a várost az útitervből. Tény, hogy eggyé vált a 21. századi nyüzsgéssel, ezt nem lehet tagadni – már csak azért sem, mert a KFC és a McDonald’s éttermek nagyon látványosan kikukucskálnak az ősi inka kövek mögül – de a város akkor is a Machu Picchu bejárata, és Észak-Amerika egyik legősibb települése. Aki keres, az a modern bárok és szórakozóhelyek, a butikok és az éttermek között is megtalálja azt a varázslatot, ami anno olyan naggyá tette ezt a várost.



