udbub
Forrás: Shutterstock.com

Foglaljuk keretbe Dubai újdonságait

Korábban, ha Dubaiba akartunk utazni először mindig ellenkező irányba kellett repülnünk, vagy mondjuk Frankfurtba, Londonba, ott várakoztunk néhány órát, majd átszálltunk és közel egy napos utazás után megérkeztünk. Később, amikor az Emirates légitársaság már Bécsből is repült Dubaiba, lerövidült ez az út. Ma viszont Budapestről nem egész 5 óra alatt a Perzsa-Öböl partján vagyunk.

Az Emirates 777-es Boeing gépével úgy suhanunk mint a villám, ráadásul igazán kényelmesen utazhatunk ezen az óriási vasmadáron. Szóval ma már akár egy hosszú hétvégére is “kiugorhatunk” az Emirátusokba, akár egy jó vízipipázásra. Dubaiban már megszokhattuk, hogy mindig építenek valamit, készül egy – egy nagyobb projekt. De itt ne egy épületre gondoljunk, hanem városrészekre, szigetekre, és legekre. A pálma projekt volt talán az első látványos vállalkozás, a bahamai Atlantisz szálloda másolatával az élen.

Szóval itt már hagyománya van az extrém megoldásoknak. A mesterséges szigetek építése húsz éve a Burj al Arab hotellel kezdődött és bár néhány ilyen vállalkozás becsődölt (World-Világ szigetcsoport, 2 másik pálma sziget projekt), a szigetépítési kedv nem csökkent. Most a leglátványosabb projekt a dubaiak kedvenc tengerpartjával, a JBR-nak becézett stranddal szemben készül. Itt áll a világ legnagyobb óriáskereke, amelynek már csak a kapszulái hiányoznak.

A Bluewaters mesterséges szigeten álló óriáskerék magasabb lesz, mint az eddig legmagasabb las vegas-i testévére, az utasok 210 méter magasból élvezhetik a Dubai Marina és a tenger látványát. Persze, ha elkészül, mert úgy tűnik megállt az építkezés, a szemközti JBR strandról úgy látszik, mintha abbahagyták volna azt. Sehol egy daru, sehol egy munkás, és az interneten sincs pontos információ az átadás időpontjáról. Helyi idegenvezető barátom viszont megnyugtatott, szerinte 2020-ra kész lesz, ugyanúgy, mint minden más folyamatban lévő projekt, ugyanis ebben az évben Dubai rendezi a világkiállítást és a város vezetője, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk elrendelte, hogy addigra mindennek kész kell lennie. S az ő szava itt parancs!

De már kész az új attrakció is!

A Dubai Frame (Keret) egy óriási épület, amely keretbe foglalja a várost. A két 150 méter magas torony és középen egy 93 méteres híd igazán jellemző Dubaira. Az aranyozott épület 12, 5 milliárd forintnyi Dirhamba került és lényegében egyetlen funkciója van: elkápráztatni.

Az egyik torony lábában alakították ki a bejáratot és itt kapott helyet egy 3D-s kis kiálltás, amely Dubai nem túl hosszú történetét mutatja be. Innen panorámalifttel megyünk fel az épület tetejébe, ahol a majd’ száz méteres kilátó hídon sétálhatunk át. Kár, hogy egyszerre akár 200 embert is beengednek, így a főleg indiai látogatók miatt igen nagy a zaj.  A híd közepe üvegből van, amin végig lehet sétálni, főleg ha nincs tériszonyunk!

De nekem nem ez tetszett a különleges toronyban. A keret elhelyezése tökéletesre sikeredett, az egyik oldalon kinézve a régi Dubai fehér háztetői, a Creek-en várakozó arab kereskedő hajókkal, s a kis mecsetekkel a huszadik századot idézik. A másik oldal a jelen és a jövő: a Khalifa torony és a körülötte emelkedő metropolisz a sok-sok felhőkarcolóval egy egész más világ.

És mi épp a kettő között lebegünk majdnem száz méter magasan. A torony másik oldalának meglepetése egy minden szempontból fantasztikus 3D film Dubai jövőjéről, ami megmutatja, hogy milyen lesz a város 20 év múlva… Legalábbis az uralkodó víziója szerint.


Ha érdekel benneteket a rohamos tempóban fejlődő Dubai, vagy a Karib-térség mesés szigetei, esetleg Jordánia homokos emlékei, akkor érdemes belelapoznotok a Világjáró Magazin 2018/153. A jövő városa Dubai  című lapszámába. A magazint és a korábbi újságokat mind megrendelhetik a Világjáró WebShop-ban!

 

 

 

 

(Összesen ennyien olvastátok: 1 474 , ma: 1 )
További cikkek - Almásy Gyula

Nem hivalkodó, de megbízható – Kipróbáltuk az Opel Grandland 1,5 D-t

Az Opel kis SUV-ja nem egy feltűnő autó, ezzel szerényen megérkezhetünk bárhová,...
Teljes cikk