EnergyLandia

Valami Amerika, majdnem a szomszédban – EnergyLandia Lengyelország

Egy újságíró kolléga beszélt nekem a lengyel vidámparkról, ami állítása szerint maga a csoda. Mióta a Budapesti Állatkert szó szerint felzabálta a mi vidámparkunkat, nagyon szerettünk volna elmenni egy igazi klasszikus vidámparkba. De arra azért nem gondoltam, hogy Budapesttől mindössze 370 kilométerre ilyen óriási parkot találunk. Mintha Amerikában lennénk.

Az EnergyLandia Krakkótól egy órára, Zlator nevű település mellett található. A park 2014-ben nyílt mindössze 3 hullámvasúttal. Azóta persze nagyot fejlődött, de ne szaladjunk ennyire előre. Ha Budapestről szeretnénk eljutni a lengyel gyerekparadicsomba, akkor Szlovákián keresztül érdemes utazni. Autópályára ne számítsunk (leszámítva a rövid szlovák szakaszt Besztercebánya előtt), viszont az út gyönyörű helyeken visz keresztül. Így például Donovalyban megállhatunk a kolibában egy finom Haluskyra, majd megcsodálhatjuk Dolny Kubin hegyeit, míg a lengyel határ előtt vár ránk Árva vára. A 112 méteres sziklára épült egykori fontos magyar vár ma is igazán látványos.

Ezután nem sokkal már a lengyel határhoz érünk. A lengyel oldalon falu-falut ér, szinte végig ötvenes táblák mellett autózunk, így összesen 6 órás utat tervezzünk, ha ide készülünk. A szép zöld dimbes-dombos tájon egyszer csak feltűnik egy-két oda nem illő magas fémszerkezet. A hullámvasutak. És megérkezünk Közép-Európa legnagyobb vidámparkjába, ahol ma már 18(!) nem is akármilyen roller coaster, azaz hullámvasút vár ránk!

Itt minden nagyon profi, látszik, hogy tudatos tervezés előzte meg a park építését. Összesen 35 hektáron fekszik két park, ami egy belépővel látogatható. Az egyik maga a vidámpark, ami több részre oszlik, a másik egy vízi park, ami óriási medencékkel és vízi csúszdákkal vár.

A belépőjegyek megvétele után egy szekrénybe rakjuk a dolgainkat, hogy ne kelljen mindent magunkkal vinni a parkban. Egy napi jegy 179 Zloty (kb. 15000 Ft), 2 napra 319 Zloty, a gyerekeknek természetesen jóval olcsóbb. Nagyon sok helyen van ilyen szekrény, ha az Aquaparkba megyünk ott is igen sok helyen berakhatjuk dolgainkat. Nagyon profin megszervezett minden, tényleg minden részletre gondoltak.

Forrás: vjm.hu

Mi a kánikula közepén jártunk a parkban. A szervezők több helyre alkalmi sátrakat feszítettek, hogy ne kapjanak hőgutát a sorban állók. A park területén nagyon sok helyen vízpárát fújnak, ami igazán kellemessé teszi a sétát a nagy melegben. Merthogy sétálni sokat fogunk, óriási a park. A bejáratnál kapunk térképet a parkról, de applikációt is használhatunk. A park három nagy részre van felosztva, azon belül számtalan játék, attrakció és hullámvasút található. A negyedik nagy rész a vízi park.

 

A nagyobbakat a fantasztikus hullámvasutak mellett dodgem, 3D mozi, céllövölde, játéktermek, barlangvasút, pörgő-forgó attrakciók és még sok-sok elmondhatatlan jármű várja. Az az igazság, hogy mi két napot töltöttünk itt és nem volt elég. A vízi parkra alig jutott időnk, pedig az is igazán komoly, telis-tele csúszdákkal, a kisebbeknek egy locsoló várral és rengeteg kisebb-nagyobb szökőkúttal.

Forrás: vjm.hu

Ha megéhezünk, akkor rengeteg étterem közül választhatunk. A parknak a gasztronómiai része különösen tetszett. Ehetünk hagyományos lengyel ételeket, de választhatunk ázsiai wokot, mexikói fogásokat, és mivel sok a helyszín nem kell sokat sorban állni. Jégkrémet, fagyit, vattacukrot és pattogatott kukoricát szinte minden sarkon kapunk.

 

De nézzük a legnagyobb attrakciókat, az Amerikai példákat is megszégyenítő hullámvasutakat. Személyes kedvencem a világ legnagyobb hibrid (azaz fém-és faszerkezetes) hullámvasútja. Ha azt mondom félelmetes felülni a 63 méteres magasságból alázuhanó kocsikra, akkor nem mondtam semmit! Igazin adrenalin sokk, amikor a 120 kilométerrel száguldó kocsik megfordulnak a tengelyük körül. Őrület! Imádtam! És ez csak egyik adrenalin próba. A lengyelek ugye 2014-ben adták át a parkot, aztán évente mindig hármasával adták át az újabb és újabb hullámvasutakat. A másik személyes kedvencem a Hyperion, ami még magasabbra, 77 méterre visz fel, mielőtt elkezdi a 142 kilométer/órás észveszejtő száguldását. De ott van még a Formula, ami szó szerint kilövi az utazókat.

Forrás: vjm.hu

Mellettük pedig van még számtalan (azaz összesen 18) kisebb-nagyobb, ám annál extrémebb hullámvasút. És ha ez nem elég, akkor keressük fel az Extreme Showt, ahol egy lélegzetelállító kaszkadőr bemutatót láthatunk, száguldozó, néha két keréken egyensúlyozó autókkal, motoros akrobatákkal. A gumikoptatás, a benzingőz és az élmény garantált. Tényleg mintha Amerikában lennénk.

Ha több napot töltenénk az EnergyLandia területén (amit feltétlenül javaslunk), érdemes a park melletti Western Camp-ben megszállni. Ez egy igazi vadnyugati park, középen egy szép tóval. Itt szintén nagyon ügyeltek a részletekre, minden ki van találva, és a gyerekek szájízére hangolva. Háromféle szállás közül választhatunk. Az egyik lehetőség, hogy a család egy nagy indiánsátorban lakik. A másik a cowboy gyerekeknek a western vagonok. Ezek a szállások egyszerűek, inkább azoknak ajánljuk, akik kempingezni szeretnek.

Forrás: vjm.hu

A mosdóépület egy faépület nem messze a sátraktól és a vagonoktól. De aki saját házat szeretne, az a Sheriff házakban talál magának szobát. Ezek a vadnyugati faházak saját wc-vel, fürdőszobával már minden igényt kielégítenek, ráadásul igazán hangulatosak. A kertben egy szép tó mellett sok sportlehetőség várja a gyerekeket, még tollaslabda pálya is rendelkezésre áll. Este saját tűzhelyet is kapunk, ahol grillezhetünk is.


Összességében egy kiváló nyári, gyerekes program a lengyel vidámpark az EnergyLandia, amit kiválóan összeköthetünk egy krakkói és egy zakopanei tartózkodással.

 

(Összesen ennyien olvastátok: 7 209 , ma: 1 )
További cikkek - Almásy Gyula

Ha színes kollázsként vonz a francia Riviéra, akkor ne mondjunk neki ellent!

Többször jártam már a francia Riviérán. Azt hittem, már ismerem. Ez a...
Teljes cikk