Cesky Krumlov, Csehország - Mike Swigunski / unsplash

Ebbe a három országba már szabadon utazhatunk

A hét végén bejelentette a külgazdasági és külügyminiszter, hogy mostantól a magyar állampolgárok korlátozásmentesen tartózkodhatnak Ausztria, Csehország és Szlovákia területén, illetve fordítva. A négy ország között végre ismét beindulhat a turizmus. 

A megállapodás szerint péntek reggel 8 óra óta, minden korlátozástól mentesen utazhatunk egymás országaiba. Ami azt jelenti, hogy a belépéshez nincs szükség negatív koronavírus-tesztre; megszűnik a karanténkötelezettség, azaz nem kell karanténba vonulni az Ausztriába, Csehországba és Szlovákiába történő utazás esetén, valamint a hazatérés után sem, valamint megszűnik az eddigi 48 órás korlátozás is.

salzburg
Slazburg – vjm.hu

Ausztria különböző látnivalóiról és legszebb városairól már sok cikkünkben írtunk. Élménybeszámolókat közöltünk téli, három napos bécsi kiruccanásokról, salzburgi és klagenfurti városnéző túrákról, Burgenland szőlőskertjeiről és bicikliútjairól. Szóval Ausztriát lehetetlen megunni és nagyon közel van.

Karlovy Vary panoráma

Csehország sem maradt ki a sorból. Szó volt például Dél-Csehországról, ahol kastélyok és várak nyomába eredtünk,  de minden olyan csalogató látványosság is megtalálható a területén, ami a szomszédos osztrák hegyvidéket régóta népszerűvé teszi. Karlovy Vary városát gyógyvizei miatt kerestük fel és mutattuk be, Telc vidéke pedig a cseh vidéki életet mutatta meg, zöldellő növényszőnyegekkel, árnyas erdőkkel, festői falvakkal és kastélyokkal.

Szlovákiáról általában a síelés, és az olyan síparadicsomok, mint Donovaly és Jasna, vagy a téli időszak karácsonyi fénybe öltözött városai jutnak az eszünkbe, pedig az ország 21 turisztikai régióval büszkélkedhet. Köztük van a főváros, Pozsony és környéke, a fenséges Tátra, a világ egyik legnagyobb várával büszkélkedő Szepes, a hagyományos folklórt őrző Árva és Liptó, valamint a Szlovák Paradicsom, mely természeti szépségeiről híres.

A tájékoztató szerint már más országokkal is folynak egyeztetések az utazási korlátozások enyhítéséről. Külön nevesítették Németországot és Horvátországot, utóbbi vonatkozásában a remények szerint “hamarosan előrelépést tudnak felmutatni”.

 

(Összesen ennyien olvastátok: 1 149 , ma: 1 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

Úgy néz ki, Amerika is újra nyit – Ébredeznek a nemzeti parkok

Nemsokára három csodás amerikai nemzeti park lesz újra teljes mértékben elérhető a...
Teljes cikk