A japánok zöld „aranya” A MATCHA

A matcha nem csak egy menő tea és nem csak a legújabb kor ital-divatja, – amelyből Hollywoodban hektolitereket isznak – hiszen a matcha tea története csaknem ezer évre nyúlik vissza, amikor még a nagy dinasztiák uralkodtak Kínában, Japánban pedig a sógunok gyakorolták a hatalmat.

A matcha eredete egészen a kínai Tang-dinasztiáig vezethető vissza, azonban az ezt követő 10-13. század között uralkodó Song-dinasztiának köszönhetjük, hogy népszerűvé vált a tea elkészítésének ez a formája. Egy Eisai nevű japán szerzetes 1191-ben hozta Kínából az első facsemetét és magokat. Ebben az időszakban a matchát csak rendkívül korlátozott mennyiségben állították elő, ezért luxus státuszszimbólumnak tekintették.

A zöld teacserje és a legmagasabb minőségű levelekből őrölt matcha por elválaszthatatlanok

A teaszertartás több évszázadon át alakult, és sok szerzetes, illetve zen mester munkásságának és finomításának köszönhetően koncentrálódott azzá az átszellemült tevékenységgé, amit a 21. században teaszertartásnak nevezünk. Az első ember, aki kialakított egy formalizált szertartást, Murata Juko szerzetes volt az 1500-as években. Sen-no-Rikyu zen mester, aki eleinte Juko tea rituáléjának népszerűsítésén dolgozott – később a japán teaszertartás legismertebb és elismertebb történelmi személyisége lett. Új élménnyé tette és művészetté emelte a ceremóniát.

Sen-no-Rikyu alkotta meg a japán teaceremónia négy alapelvét, amit azóta is alkalmaznak:

  • Harmónia (wa)
  • Tisztelet (kei)
  • Tisztaság (sei)
  • Nyugalom (jaku)

Hogyan készül?

Mint minden teát, a matchát is minőség és eredet szerint osztályozzák, és saját elkészítési szabályokkal rendelkezik. A matcha ugyanabból a Camellia Sinesis növényből ered, ahonnan minden igazi tea származik, beleértve a fekete teát és a szokásos zöld teát. A különbség a termesztési, betakarítási és termelési stílusban rejlik. Más teákkal ellentétben a matcha az egyetlen olyan zöld tea, aminél az egész levelet elfogyasztjuk.

A fő termesztési területe Ujiban, egy Kiotóval szinte összenőtt déli városban található. Ez tekinthető a legfontosabb terroirnak, és az ország legkiemelkedőbb (és egyben legdrágább) fajtáinak többségét adja.

A por tele van a tealevél minden ízével és hatóanyagával

Körülbelül 2 héttel a betakarítás előtt, a gazdák leárnyékolják a teacserjéket, szinte teljes sötétségben hagyva a tealeveleket. Úgy gondolják, hogy ettől a termés lágyabb, édesebb és fényesebb lesz, nem mellesleg a klorofill és az aminosavak termelését is megalapozzák. Betakarítás után a tealeveleket gyorsan meggőzölik, majd szárítják és körülbelül 20 percre fűtött kemencékbe teszik. Ezután eltávolítják a szárakat, erezeteket és egyéb szükségtelen részeket, osztályozzák, majd a leveleket hagyományosan gránit kövekkel finom porrá őrölik, innen ered a neve „matcha” azaz „őrölt tea”.

Felhasználása

A kortárs matcha-kultúrával ellentétben, a chanoyu nevű hagyományos japán teaszertartások középpontjában a matcha elkészítése és felszolgálása áll, és olyan speciális eszközöket használnak ehhez, mint a chawan (teaedény), a chashaku (bambusz teáskanál), és a chasen (bambuszhabverő/ecset).

A teaceremónia művészet, aminek saját eszközei vannak

Az ünnepi matcha a minőség csúcsán élénk zöld árnyalattal rendelkezik. Hihetetlenül drága, és a szertartásos tea fogyasztáshoz kell fenntartani. A prémium kategóriájú kávé specialitásokhoz, sütemény vagy fagylalt receptekhez gasztronómiai célra előállított zöld tea port használnak a séfek és baristák. Ezek olcsóbbak és nem bánják ha nagy hőhatásnak vannak kitéve.

Fókuszban az egészség

A média hajlamos a matchát, mint a növények „Szent Grálját” emlegetni. Csodaszerként határozzák meg, ami ha nem is szigorúan igaz, de jócskán van alapja! A matcha a világ egyik legmagasabb antioxidáns tartalmu növénye, úgynevezett EGCG nevű katekineket tartalmaz, amelyek stabilizálják a káros szabad gyököket és emellett vérnyomáscsökkentő és koleszterincsökkentő hatásuk is van. Az L-teanin aminosav magas koncentrációja elősegíti a kikapcsolódás és a jó közérzet állapotát, így amikor koffeinre van szükségünk, de nem akarunk erősen megfeszülni, a matcha sokkal jobb alternatíva, mint a kávé.

Az egyedülálló arisztokratikus tea tehát, melyen századokkal ezelőtt, csak Japán legfőbb nemesei osztoztak, napjaink egyik legnagyszerűbb és egyedülállóan egészséges szuperitalává vált.

Szöveg: Harmati Attila

Képek: Shutterstock.com


Ha szeretné Magyarországon is megkóstolni a matchából készült teaspecialitásokat, lattékat, pohárdesszerteket és süteményeket, akkor látogasson el Közép Európa első tematikus matcha bárjába a Matcha Tsuki-ba Budapesten a Kálvin tér 2. szám alatt.

(Összesen ennyien olvastátok: 1 275 , ma: 1 )
További cikkek - Világjáró

Amíg távol vagyunk gondoskodjunk okosan kedvenceinkről!- Tesla Smart

Itt a jó idő, egyre többet utazunk és kirándulunk. Ha nem vihetjük...
Teljes cikk