Noha a mai Budapest területe az őskortól lakott, a fürdőkultúra első maradványait a rómaiak hagyták ránk. Az aquincumi fürdők egyrészt a II. római légió táborhelyének medencéi, másrészt a polgár- város fürdői. Abban, hogy a rómaiak Pannónia e vidékén is megtelepedtek, a mai Római-strand területén feltörő forrás fontos szerepet játszhatott. Városépítészetük kötelező tartozéka volt a thermalépület, mely nem csupán tisztálkodási, egészségügyi célokat szolgált, hanem a közösségi és kulturális élet fontos központja is volt. A fővárosban feltárt közel húsz fürdőből a legnagyobb a Flórián téren látható katonai nagyfürdő, amely ma múzeumként funkcionál.
A Római Birodalom bukását követően Európa-szerte lehanyatlott a fürdőzés kultúrája. Eleinte a keresztény állami konszolidáció sem kedvezett virágzásának, az egyház ugyanis elítélte a meztelen test látványát, a nyilvános fürdőzést pedig egyenesen tiltotta. Mire hazánkban megszilárdult a feudális állam, valamivel csökkenhetett a klerikális szigor. Ezzel magyarázható, hogy II. Endre királyunk a mai Gellért-fürdő helyén feltörő hévízforrásra ispotályt építtetett, melyet lányáról, Szent Erzsébetről nevezett el. A budai fürdőélet Zsigmond idejében lendült fel ismét, aki a várost királyi székhelyül választotta. Uralkodása alatt a nyilvános fürdők a közélet színterei voltak. Valószínűsíthető, hogy a mai Rác fürdőt Zsigmond építtette, az pedig már forrásokkal is igazolható, hogy Mátyás idejében egy folyosó kötötte össze a királyi palotával.
A budai fürdők történetében a következő nagy korszak a török hódoltság idejére esett. Ahogy az egykori imperátor rómaiak idejében, úgy a törököknél is sajátos hagyománya volt a fürdőzésnek. Nagy örömüket lelték hát Budában, ahol dúskálhattak a meleg gyógyforrásokban. Vallásuk előírása szerint állóvíz mellé nem telepíthettek fürdőt, csak a folyó-, és forrásvizet tartották tisztálkodásra és gyógyulásra alkalmasnak. Ők építették a Rudas fürdőt, melyet maguk „Zöld oszlopos“ fürdőnek neveztek, a Király fürdőt – a rómaiak által létesített Császárt – pedig kibővítették, és ellátták jellegzetes kupoláikkal.
A törökök kiűzését követően a legtöbb fürdő tönkrement, vagy állatok fürdetésére használták őket. A három virágzást is megért fürdőéletnek a 19. századig – a polgárosodás erőteljesebb megindulásáig és a tudományok robbanásszerű fejlődéséig – kellett várnia az újabb reneszánszra.
