De nem csak a szerelmesek élvezik a hely varázsát. A látogató az évszázados, mohos kövek hűs árnyékából figyelheti a Duna túlpartján nyüzsgő nagyvárosi forgatagot, belefeledkezve a csodás panorámába. Hallgatózzunk figyelmesen: vajon miről suttognak a Halászbástya hófehér kövei?
Ha a kövek mesélni tudnának, mozgalmas történelmi tabló bontakozna ki a látogató előtt. Budapest egyik legfestőibb építménye, a Halászbástya a középkori városfal részeként már a 15. században állt. Különös nevét egyesek a középkorban alatta elterülő Víziváros (Halászváros) lakóinak mesterségéből eredeztetik, mások a védelmét ellátó Budai Halászok Céhét tartják a névadónak. Mátyás király idejében még zsúfolt halpiac húzódott az oldalában, a kofák hangosan rikkantva kínálgatták friss folyamihal-portékájukat. Az akkoriban még szabályozatlan Duna gyakran kicsapott medréből. A tavaszi és őszi áradások kivédésére költöztették a piacot a folyópartról a Várhegy tetejére, a Halászbástya szomszédságába. Ez újabb magyarázatul szolgálhat a rejtélyes eredetű névre. Bármelyik okfejtés legyen is helytálló, a Halászbástya közel ötszáz esztendeje viseli e nevet.
Buda 1686. évi ostromával 150 esztendős török uralom ért véget, ám a győzelemért magas árat fizettek a Várnegyed épületei. Köztük az akkor már hajlott korú, majd háromszáz éves Halászbástya is súlyos sebeket szerzett az osztrák ágyúkból záporozó tüzes lövedékek miatt. Az ostromot követő újjáépítésekor a haditechnika akkortájt legfejlettebb építészeti újítása, az úgynevezett hajtogatott fal emelkedett záró tornyai közé. Ez arra szolgált, hogy a védősereg biztos fedezékből vehesse tűz alá az ostromlókat. Ma is megfigyelhetjük a sűrűn előre-, s visszaugró falszerkezetet, hiszen a századfordulón lezajlott felújításakor Schulek Frigyes megőrizte azt.
Erre járva feltétlenül kukkantsunk be Schulek „casamatájába”, amelyet a Halászbástya oldalában fedezett fel – egészen véletlenül. A romlelet nem más, mint a gótikus Szent Mihály-kápolna, mely izgalmas történelmi események tanúja volt: 1456-ban az oldalába vágott „kysaythón” keresztül próbált elmenekülni a később felségárulásért lefejezett Hunyadi László. 1541-ben pedig ugyanezen a kisajtón kísérelt meg a Várba jutni az ostromló bécsi sereg, ám a védők sikeresen kiverték a császáriakat. A Halászbástya legkevésbé védhető pontja veszélyes rést jelentett a Vár védőpajzsán, nem csoda, hogy később befalazták.
Nehéz elképzelni, milyen volna a Halászbástya vörös téglafalként. Pedig ilyennek láthatná az időutazó, ha ellátogatna a 18-19. századi Pest-Buda királyi várnegyedébe. A dísztelen erődítményrendszer egészen a Schulek Frigyes vezette újjáépítéséig így nézett ki. Az építész szemét zavarta a Várhegy oldalában meredező, egyre romló állapotú épület látványa. Ezért javasolta 1874-ben, hogy „a közmunka tanáccsal egyetértve intézkedni kellene ez iránt, miszerint a főegyháznak, mint díszes műemléknek előtűnése céljából a templom és környéke rendeztessék”. Ám a fővárosi bürokrácia malmai már ekkor is lassan őröltek, a városrendezési bizottság csupán a közelgő Millennium megünneplésének lázában bólintott rá a javaslatra.
Schulek izzó lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Miközben megőrizte a bástya több száz éves építészeti értékeit, számos változtatással és ötletes megoldással gazdagította azt. Ha ellátogatunk a Halászbástyához, jóleső sétát tehetünk a román kori kolostorok kerengőjére emlékeztető, fedett árkádsoron. A Duna fölé merészen kiugró Híradás-toronyból feledhetetlen látványt nyújt a Parlament, s a lustán hömpölygő Dunán átívelő Lánchíd. A torony sisakszegélyén megfigyelhetjük a középkort idéző vízköpőket, az íves ikerablakokon kihajolva belehallgathatunk a város zsongásába. Az árkádok árnyékos zugaiban kőpadok marasztalnak. Az északi toronyban ránk vicsorít a kőből faragott sárkányfigura, a Várhegy oldalában lefelé ereszkedő Jezsuita-lépcső végében, a normann kapu oromzatáról pedig oroszlános dombormű ijesztget.
De bármilyen elragadó is a végeredmény, ma a Halászbástyán sétálva igazából egy torzót láthatunk: azt, ami Schulek merész terveinek megnyirbálásával, tiltakozása ellenére végül valósággá vált. A Szent István-emlékmű például halvány mása csupán az építész eredeti, grandiózus elképzelésének. Elébe állva érdemes eltöprengenünk, hogyan festene a déli bástya előtti tér egy tizenkétszög alaprajzú, embermagasságú talapzaton nyugvó hatalmas trónnal, rajta első királyunk tekintélyes, ülő kőszobrával. Képzeljük a trónszék elé az államalapító hatalmát sugárzó négy oroszlánt, s a trón köré kupolás csarnokot, melynek belső falán impozáns, körbefutó freskón elevenedik meg a magyar történelem valamennyi jeles alakja. Mert Schulek így képzelte.
A Halászbástya, ahogy most kinéz, 1987-ben került fel a világörökségek listájára a budai Várnegyeddel és a Duna két partjának, a Margit-hídtól a Gellért-hegyig látható panorámájával együtt. Esténként a kivilágított Halászbástya mesebeli képe ragyog az átellenben nyújtózó Duna-partra. Öleléséből középen a Nagyboldogasszony-templom emelkedik ki, s e tökéletes látványt a karcsú Mátyás-torony koronázza meg. A Bástya alkonyi csendjében kiléphetünk a zaklatott világ nyüzsgéséből. S ha ilyenkor fülünket hegyezve ódon falaihoz simulunk, az évszázados kövek a felettük elzúgó történelemről mesélnek. ♦
Szöveg: Márton Anikó
Fotók: Shutterstock.com; Unsplash.com
Kapcsolódó anyagok:
