Itthon ránéztem Vác térképére és örömmel konstatáltam, hogy oh, csak pár utca fizetős, nem lesz gond a parkolással. Valamilyen belső indíttatásból kifolyólag jóval előbb indultam, hogy 10 órára odaérjek, sikerült is negyed 10-re Vácra érnem a sima és gyors 0-ás és 2-es kombónak köszönhetően. Na ezután jött a meglepetés, ugyanis a szabad helyek tele voltak, a sok utca pedig, amit nem fizetősnek jelölt a térkép valójában megállni tilos táblával volt tele. Így maradt a türelmetlen keringés.
Végül 10 perccel a találkozó előtt sikerült megállni egy ingyenes részen, a GPS szerint 800 méterre, vagyis pont 10 perc sétára az étteremtől, ahova a találkozót megbeszéltük a csoporttal. Rendben, telefontérkép bekapcsola, merre van az arra? Kezemben az okostérképpel siettem a megbeszélt helyre, ahova ha kiszámoltam volna se tudtam volna pontosabban érkezni.
Itt a Révkapu Kisvendéglőben szusszanhattunk egy kicsit pazar reggeli finomságok társaságában, és megismerhettük a polgármester asszonyt, valamint a váci turizmust szívükön viselő kollégákat. Lelkesedésük és elhivatottságuk a város iránt magával ragadta az összegyűlt társaságot. Erre már csak hab volt a tortán az itteni fantasztikus barista ízletes kreálmánya, a Mária Terézia Melange, melyet a királynő tiszteletére készítették el kedvelt édessége – a mézes mandulás, fahéjas alma – alapanyagainak felhasználásával. Mennyei volt, ráadásul ezt a finomságot a legtöbb váci vendéglátóhelyen meg is kóstolhatjuk.
Irány a Fő tér és a Fehérek temploma
Felfedező utunkat a Fő tér felé folytattuk, ahol csak egyre-másra kapkodtuk a fejünket a sok látnivaló miatt. A háromszög alakú tér és környezete szépen fel van újítva, illetve még tart a felújítás pár helyen. De így is lenyűgöző a barokk épületek sokasága és szépsége. Érdemes a részletekre is odafigyelni, hiszen egy-egy kapu, szökőkút, vagy például a hivatal vaskorlát erkélye is odavonzza a szemünk. Ha már szökőkút a tér közepén jöjjön egy kedves kis történet. Történt ugyanis, hogy a Fehérek templomához közeli részen beleesett egy kismozdony a téri szökőkútba. Vitte a víz a tér másik végére, majd hirtelen elnyelte a föld. Jött volna sírás-rívás, de egyszer csak csodák-csodája a mozdony kirepült a másik szökőkút tetején, a gyerek nagy örömére. Mint később kiderült összeköttetésben van a két szökőkút.
Így jutottunk el a Fehérek templomához, ami a váci múmiák lelőhelye volt. Kívülről is impozáns, de a beltere is csodálatos, melyet lopva vettem szemügyre a nyitott ajtón keresztül. A múmiák máshol találtak otthont, nem messze a templomtól egy több szintes kiállítórészben a pincében. Itt a Memento Mori kiállítás keretén belül kerülnek bemutatásra velük együtt a személyes tárgyak, ruházatok és festett koporsók is, amit annak idején befalazva megtaláltak. Kicsit hátborzongató, de egyben lenyűgöző is.
Idegenvezetőnktől megtudtuk azt is, hogy a mai napig vizsgálják a testeket, nemcsak itt, hanem több helyen az országban, többek között a Természettudományi Múzeumban is, hogy megállapítsák a rokonságokat, betegségeket, utolsó vacsorákat és egyéb érdekességeket a hihetetlenül jó állapotban megmaradt testek által. Így derült fény például egy fából készült eredetileg mézeskalácsmintának hitt, valójában viasznyomat készítésére használt eszközre, mellyel a viaszkereszteket készítették, amiket együtt temettek el a halottakkal.
A Duna-korzóra több lépcsős rész is vezet lefelé a belvárosból, az egyiknél egy múltba révedő képet festettek fiatalok, izgalmassá téve a tűzfalat általa. Kijutva a partra egy hosszú platánokkal tarkított sétányra érünk, melynek korlátját anno a jó kapcsolatainak köszönhetően szerezte meg a pesti rakpartról az akkori városvezetés, a helyi mészkőre cserélve. Az viszont már szomorú egy kicsit, hogy vandálok miatt pótolni kellett, ami nehézkes volt és egy új öntőformát kellett miatta készíteni.
Innen indul a Tahitótfaluba tartó autókat is szállító komp is. Érdekes volt megtudni, hogy valójában egy feltöltésnek köszönhetjük, hogy most itt járhatunk, ennek vicces példája egy régi erkély, mely most a járdától alig van feljebb, közben meg kiderült hogy egy emeleti erkély volt valaha.
Itt áll augusztus 22-ig a hatalmas 30 méteres óriáskerék. Bár nem vagyok oda az ilyen magaslati dolgokért, nem lehetett nem kipróbálni. Nem bántam meg, mert elképesztő panoráma nyílt a városra, a Dunára egészen messzire a hegyekig. A kerék mellett hétvégente megtelik a sétány programokkal, zenével és büfékkel, így kellemes hétvégi szórakozásnak is ígéretes, ha ellátogatunk. Több napra is találunk itt látnivalót, ezért felkeresve egy-egy hangulatos szállást, mint a Lujza és Koriander felfedezhetjük nemcsak Vácot, de a környéket is.
Gasztronómia kalandozások Vácott
A pazar ebédet a Remete Pince Étterem virágokkal szegélyezett lépcsős teraszán költhettük el, ahova biztos, hogy vissza fogok térni! A sárgabarackos, mézes ráksalátás előétel, a túrógombóccal és mandulával megspékelt eperleves, a Dubarry és a Magyaros szűzérmék, majd a rétesek és tiramisu ízorgiája varázslatos volt! Nemhiába, hiszen a tulajdonosok 40 éves vendéglátós múltja és szeretete egy az egyben átjött.
Egy rövid séta után egy mosolygós piros panorámabuszra ültünk, nem is kívánhattunk volna jobb programot egy ilyen isteni lakoma után! Itt egy mosolygós idegenvezető hölgy végigvezetett minket a belvárosi látványosságokon, a váci székesegyházon keresztül a csodás hófehér várig, majd a kertváros felé vettük az irányt. Közben egy rövid megállóval a vasútállomáson megsimogattuk Morzsát és kis tyúk barátját, mely a fiatal gerillaszobrász, Kolodko Mihály egyik kedves műve a 3 Vácott lévő szobrából. Morzsáék azért kerültek ide, mert Petőfi szülei Vácott laktak abban az időben, mikor született “Az anyám tyúkja” költemény, a költő pedig sokat vonatozott Budapest és Vác között.
Már karnyújtásnyira vannak Pom Pom meséi
Utunkat a Naszály hegy felé vettük, majd megálltunk megcsodálni a kilátást a Teraszkilátó és Erdei Pihenőnél. Felettünk a mészkőbánya fejtett falai, majd a szállítószalag vágta ketté az erdei látképet. Ám a csodás Dunakanyar még így is bámutalos volt, hiszen ráláttunk az egész alant fekvő városra. Visszafelé utunk Magyarország egyetlen Diadalíve alatt vezetett, melyet a helyiek csak Kőkapunak neveznek, itt meg is álltunk egy gyors nézelődésre. Na nem a börtönt szemléltük meg tüzetesen, hanem a Diadalívtől nem messze lévő újabb mini Kolodko-szobrot, az elaléló Mária Teréziát.
A látványos út vége a Sajdik gyűjteménynek helyet adó Pannónia Háznál volt, ahol a harmadik Kolodko mini szobrot is megnézhettük. A Csúzli egy rajzolt figura, amit Sajdik Ferenc álmodott papírra, a szobrászművész pedig kézzel fogható formát adott neki. Mielőtt részt vettünk volna a Sajdik kiállítás megnyitóján, még előtte betértünk az itt lévő Mihályi Patisserie-be, ahol ámultunk egyet a mennyei süteményeken, melyet a többszörös díjnyertes Mihályi László cukrászmester készített minőségi alapanyagok felhasználásával.
A kiállítás megnyitót követő fogadáson újra találkozthattunk a városvezetéssel, illetve a díszvendéggel, a 90 éves Sajdik Ferenccel és Kolodko Mihállyal is. Aki ellátogat a tárlatra, megújult és letisztult helyszínen láthatja viszont Sajdik ismertebb és kevésbé ismert, de annál tréfásabb, és sok helyen ironikus alkotásait. A képkeretek mögött újra láthatjuk Pom Pom meséit, a Nagy Ho-Ho-Ho Horgász kalandjait, és a Ludas Matyi korszak szatirikus rajzait is.
A gyerekeket külön terem is várja a Pannónia Házban, ahol nemcsak a falon lévő meserajzokat nézhetik meg, hanem beülhetnek egy-egy Pom Pom mesére is, miközben a fejük feletti ágakon ott hintázik a kedves, narancssárga szőrpamacs. Bevallom, a nap zárásaként én is leültem kicsit filmet nézni, hiszen jó volt nosztalgiázni az ismert mesékbe feledkezve Gombóc Artúrral és a többi kedves figurával.
Fotók: Ling Judit, Tourinform iroda – Vác
