dunakany

Már csak pár nap és újraindulnak a Dunakanyar hop-on hop-off hajójáratai

Végre újraindulnak a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon a hajós körjáratok. A Mahart PassNave Kft április 24-én indítja útjára az új szezont.

A cég tavaly nyáron indította el a hop on-hop off jellegű hajójáratait a Dunakanyarban. A körutak a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon haladtak, majd ennek kiegészítésére két újabb járatot is indított Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon. A kirándulók gyorsan megszerették a hajós körjáratot, így már sonak várták az újraindulását.

A kanyargó csoda – visitvisegrad.hu

A Dunakanyar és a hajózás szerelmesei április 24-től válthatnak újra napijegyeket a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalra. A jeggyel az adott napon bármelyik kikötőben ki- és beszállhatnak a hajóra, tetszőlegesen megszakítva az utazást. A napi jegyár egységesen 1000 forintba kerül az útvonalon, amennyiben kutyát vagy kerékpárt is vinnénk magunkkal, értük további 500-500 forintot kell fizetni. Azok a diákok pedig, akik rendelkeznek Kajla-útlevéllel, illetve a 2 éven aluli gyerekek ingyenesen utazhatnak a hajókon – olvasható a Turizmus.com oldalán.

A hajók menetrendje egyelőre még nem olyan sűrű, mint lenni szokott. Áprilisban csak pénteken, szombaton és vasárnap délelőtt 10 órakor, valamint délután 14 órakor indul hajó Visegrád hajóállomásról, májustól szeptemberig azonban hétfő kivételével minden nap felszállhatunk majd a körjáratra.

Forrás: HangyaDavid / Pixabay

Júniustól három további körjárat is a rendelkezésünkre áll: az egyik az Esztergom-Szob-Zebegény, a második a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád, illetve újdonságként a Vác-Verőce-Visegrád útvonal lesz. A pontos menetrendekről és azok esetleges változásáról a Mahart Passnave oldalán lehet tájékozódni.

 

(Összesen ennyien olvastátok: 834 , ma: 1 )
További cikkek - Világjáró

Tél Ausztriában – Ízelítő magazinunkból

Évek óta van négy nap decemberben, amit arra szánunk pár baráttal, hogy...
Teljes cikk