A kiemelt helyszínre, a korábbi Lenin parkkal és a vasútállomással szembe, saját használatra építette a csodás épületet az építész. Egyrészről családi otthonként, valamint tervező irodaként funkcionált. Megtervezésekor elvetett minden sablont és kötöttséget. A családi palota Szabadka legszebb szecessziós épülete, mely a stílus magyar változatának minden ismérvét magán hordozza, akár a homlokzatát, akár az udvart nézzük.
Egyszerre gyönyörködtet az alakjával, dekorációjával, a több helyen és méretben is megjelenő, stilizált, fejjel lefelé állított szív alakkal. Az 1904-ben befejezett épület kovácsolt vaskapuja is szív alakú. Sőt szíveket találunk rajta kerámiából, murano mozaikból, kovácsolt vasból, illetve fametszetként vagy vakolat mintaként is.
A visszatérő népies motívumokat az erdélyi népművészet ihlette, annak tarkán festett falusi házai, faragott fa kapui, a kerti virágok alakjai köszöntek vissza itt is; a Raichl J. Ferenc park 5-ös szám alatt is. Az épület egyszerre volt családi fészek és munkahely is. A földszinten kapott helyet az építész irodája, az emeleten pedig a nagy ebédlő téli kerttel, mely bálteremként is szolgált, valamint a férfi dohányzó szalon, a női szalon, a hálószoba, a fürdőszoba, a gardróbszoba és a gyermekszoba.
Raichl azonban nem élvezhette túl sokáig otthona kényelmét, mivel a beköltözést követő 4. évben csődbe jutott, palotáját pedig a bútorokkal, egyedi tárgyakkal és műalkotásokkal együtt elárverezték.
Ma a Szabadkai Kortárs Galéria található itt, a palota udvarában pedig egy kedvelt kávézó. Az épület bejárattól balra Raichl épített egy bérpalotát is, ami méreteiben, dekorációjával és színeivel kapcsolódik a családi palotához, ám kissé szerényebb megjelenésű.♦
Fotók forrása: visitsubotica.rs