De hol is van ez a komoly sírégió? Berntől délre, Lausanne-tól keletre, Zermattól északra a hegyek között, a svájci német nyelvterületen. A híresen jó svájci tömegközlekedéssel könnyű megközelíteni a kisvárost, ami a hegyek lábánál, mesés környezetben fekszik.
Mivel Budapestről közel 1200 kilométerre található, én az autózás helyett a repülőt választottam. Zürichből pedig vonattal és busszal érkeztem meg, persze mindenütt tűpontos indulásokkal Adelbodenbe. Már a megérkezés is érdekes. A buszpályaudvar egy óriási fedett garázs, ahová a busz bekanyarodik. Itt senki soha nem ázik, vagy fázik. Profi!
Szállásom épp a buszállomással szemben a The Cambrian, egy elegáns svájci hotel mesés kilátással a hegyekre és az alant elterülő házakra. Ezt a kilátást legjobban a teraszomról élvezhettem.
Jellegzetes kisváros
Adelboden igazi svájci kisváros 3500 helyi lakossal, szép jellegzetes főutcával és egy 15. századi református templommal. A város a hegyoldalba épült, a völgyből juthatunk el az Adelboden-Lenk sírégióba. Ha valaki nem akar autót használni, egy kis felvonóval lejuthat a pályarendszerhez induló gondolákhoz. Így még síbuszt sem kell használni. Ügyes megoldás.
A városkát egy helyi bácsi idegenvezetésével járom be, tőle tudom meg, hogy az Engstligen völgyről az első emlékek az 1200-as évekből valók. De a város történelme a 15. században a templom építésével kezdődik, ekkor már 50 ház jelentette a települést. Később itt is áttértek a református vallásra, a templom belül puritán, de a falán megmaradt egy freskó az 1400-as évekből.
A 16. században a pestis a lakosság felét elpusztította, de a járványon túl a helynek elég békés a történelme. A 17. századtól létezik itt iskola, és 1872-ben jegyezték fel az első turistákat a vidéken. Ezután az első világháborúig nagy fejlődésnek indult a hely, a turizmus miatt. 1887-ben kezdték el építeni a Grand Hotelt, amit 4 év múlva át is adtak. 2 év múlva alapították a helyi síklubot és beindultak a téli sportok. Érdekes, hogy bár úgy tűnik, ebben az időszakban fejlődésnek indult a hely, mégis a 19. század végén nagyon sokan emigráltak Németországba és főleg az Egyesült Államokba.
Az első világháborút követően folytatódott a fejlődés, utak épültek. A második világháborúban a Németországot bombázó és lezuhant amerikai katonák két évet töltöttek itt Adelbodenben, összesen hatszázan. Erről emléktábla is van a főutca mellett.
Gazdálkodó városlakók
A háború óta töretlenül fejlődik a hely, és ma már egy igazán komoly sírégió központja. A helyiek nagyon büszkék arra, hogy errefelé nincsenek nagy bevásárlóközpontok, még nagyobb áruházakat sem látni sehol. A helyi fűszeres, a sajtüzlet, a hentes jól megélnek itt, nemcsak a turistákból. De az is érdekes, hogy itt szinte mindenki kötődik a mezőgazdasághoz, az állattenyésztéshez. A szálloda kisbuszát vezető sofőröm egy jó harmincas fiatalember, útközben a pálya felé megmutatta saját kis farmját, ahol tehenek, kecskék adják a tejet és a sajtot. Nemcsak a családnak, hanem a házuk oldalán egy kis boltban árulják is a házi termékeket. Egyik vendéglátóm, egy hölgy a turisztikai hivatalból szintén farm tulajdonos, de ő inkább a látogatókkal szeret foglalkozni, ezért a földjét kiadja a szomszédoknak, akik állattenyésztéssel foglalkoznak.
200 kilométernyi csúszás
Az Adelboden-Lenk sírendszerhez összesen 198 kilométernyi sípálya tartozik, a feljutáshoz 62 felvonó közül választhatunk. Ez a berni Alpok legnagyobb sírégiója. A városkából egy kabinos felvonóval közelíthetjük meg a pályarendszert, hogy aztán itt szabadon válogassunk a különböző nehézségű pályák közül. Van egy két kisebb, ami elkülönül a többitől, azokhoz külön el kell utazni a helyi busszal vagy kocsival. Az itteni idegenforgalmi hivatal munkatársa elárulta, hogy sok városi szombatonként inkább ezeket az „eldugott” pályákat választja, mert itt biztos, hogy nincsenek sokan még hétvégén sem. 4 napot síeltem itt, de még így is maradt olyan pálya, amit nem próbáltam ki. Ami viszont nagyon meglepett, hogy mennyire sok a távol-keleti turista errefelé. A szállodában és a pályákon is találkoztam ázsiai síelőkkel. Egy pár az egyik hüttében megkért, hogy fényképezzem le őket, ők Kazahsztánból érkeztek. Biztos nagy kiesés a svájci turizmusnak a jól költő orosz turisták hiánya, de nem tűnt úgy, hogy nagy gondban lennének emiatt.
Világkupa év elején
Január elején felpezsdül a kisváros élete. Minden évben ilyenkor rendezik meg a sí világkupa versenyét, amit Chuenis-nek hívnak és 2024-ben január 6. és 7. között tartanak. Már december elején elfogytak a jegyek, óriási az érdeklődés. Főleg úgy, hogy a legnagyobb esélyes a svájci Marco Odermatt, aki már harmadszor nyerheti meg a versenyt. A győztesek lábnyomát amúgy egy óriási gránit tömbbe vésik, amelyet Adelboden főutcáján meg is nézhetünk. Olyan korábbi emblematikus síelők lányomait láthattam itt, mint Alberto Tomba, vagy Ingemar Stenmark. A verseny hétvégéjén minden szálloda megtelik, sok szállodát egy-egy ország csapata bérli ki, ilyenkor több mint húszezer embernek kell szállást találni itt és a környező falvakban.
Síelj repülve!
A síelés mellett nagyon népszerű a siklóernyőzés. A Metschstand 2100 méteres csúcsáig a kabinos felvonóval érkeznek a repülés szerelmesei, vállukon nagy zsákot cipelve. Ebben hozzák a siklóernyőket, amit percek alatt kicsomagolnak, és a hegy oldalában néhány lépés után felengednek. Olyan ügyesen szállnak fel, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ki mondta, hogy az ember nem tud repülni? Van, aki sítalpon vág neki a szakadéknak, de ő is felemelkedik egy idő után. Hétvégén, főleg ha szép idő van, több tucatnyi siklóernyős száll fel szinte percenként innen.
Ha valaki nem tud, vagy nem akar síelni, talál magának elfoglaltságot a hegyekben. Több kijelölt sétaút van a pályák között, illetve az erdőben, ezek közül én az ún. Love Trail-t, azaz a szerelem útvonalat próbáltam ki. Ez egy tempó függő, közel egy órás séta, több fotóponttal, kihelyezett hintával, sok apró ötlettel, és persze a havas csúcsokkal a háttérben.
Türkiz csoda
Egy kicsit távolabb, a hegyvonulat mögött egy igazi természeti csoda, a Blausee megér egy fél napos kirándulást. Adelbodentől összesen mindössze 21 kilométerre találjuk ezt a nem mindennapi tavacskát, ami egy igazi gyöngyszem. Télen automatából tudunk csak jegyet venni, a látogatóközpont ilyenkor zárva tart. Nyitva van viszont a kis szálloda a tó partján. A bejárattól két erdei ösvényen közelíthetjük meg a tavat, már ez a séta a zöld mohás sziklák között megéri az utat. De aztán meglátjuk a tavat, ami meseszerűen kék, zöld, átlátszó, nem győzöm fotózni. Tele van kisebb-nagyobb halakkal, és nem bírok betelni a színével. A kis hotel teraszán rendelek egy forró csokit és várom, hogy a tó egyre nagyobb részét megsüsse a nap és feltáruljon az igazi színe. Ha tehetjük, kora délutánra időzítsük a látogatást, akkor már az egész tó ragyog.
