A magyar nyelv szótára című művükben Czuczor Gergely és Fogarasi János nyelvtudósok így határozták meg a bort: „szőlőszemekből sajtolt lé, mely már forráson keresztűlmenvén must lenni megszünt, és szeszszel vegyes sajátságos ízt, zamatot kapott”. Nos, a soproni borút mindenkit meggyőz arról, hogy a bor jóval több ennél a meghatározásnál. Maga a soproni borvidék – bár az ország legkisebb borvidéke – termőterülete is eléggé speciális, az osztrák szubalpi és a szlovén szubmediterrán borvidékkel rokon, és e viszonyokhoz jól illeszkedik a Fertő-tó temperáló és párásító hatása. Borait méltán tartjuk számon a nagy borok között.
A jelenlegi felmelegedéses időszak is befolyásolja a bortermelést, míg régebben némely szőlők szürete csak novemberben kezdődött, manapság sok esetben addigra a bor már le is forr.
Sopront, a „különc borvidékként” is emlegetett várost az is különlegessé teszi, hogy a szokástól eltérően itt a pincéket nem a hegyekbe, hanem a városfalon belül, saját házaik alá építették a szőlősgazdák. A szőlő feldolgozása más vidéken általában a termőhelyen történt és a pincék is ott voltak, míg itt a szőlőt behozták a városba és helyben dolgozták fel. Ennek egyik szépen fennmaradt emléke a Pálos pince, melyet a Sopron-Bánfalván a Pálos-rendi szerzetesek építettek az 1771. évben.
E pincében érdemes megkóstolni és beszerezni a Pinot noir rozé-t, amely egy szerencsés véletlennek köszönhetően jött létre. A must kissé hosszabb ideig maradt a héjon, időben szinte a sillerbe hajlóan, de végülis annyi történt, hogy egy lágyabb, kevésbé pezsgő, színében inkább a vöröshagymát idéző bort kaptak, melyet bátran ajánlok a rozé barátainak.
A városi borkimérések voltak a „buschenschank”-ok. Nevüket onnan kapták, hogy a gazda kis cserje vagy fenyő ágat akasztott a pinceajtója fölé, ezzel jelezve, hogy nála lehet saját készítésű bort és mellé egy kis harapnivalót kapni. Ezek a bokrocskák “Busch” néhol még ma is láthatók az ajtók felett.
A „buschenschank”-ok mellett a valamikori „poncichter”-ek emlékét is megtaláljuk a Balfi-, Gazda-, Szentlélek- és Szent Mihály utcák által határolt „Poncichter-negyed”-ben. A poncichterek (eredetileg Bohnenzüchter ) történetének lényege, hogy a német gazdák a tőkék közé babot, káposztát ültettek. Ez jót tett a szőlőnek és a gazdának egyaránt. A szőlőnek nitrogént, a gazdának bevételt adott. A bab pedig, mint étel fontos szerepet játszott a helyi német gasztronómiában.
Soproni gasztrobarangolást terveztek? Íme néhány tipp egy tartalmas úthoz
A város kiváltsága volt még, hogy a borosgazdák azon ritka esetekben, ha saját boruk kevés volt, vagy valamely oknál fogva nem volt, vásárolhattak más gazdától és a saját kimérésben értékesíthették. Ezzel védte a Mária Terézia által kiadott törvény a gazdákat.
Ehhez egy anekdota is fűződik, mely szerint a vásárló gazda kérdi az eladót, mennyi vizet bír el a bora? A gazda mondja: úgy tíz litert. Pár nap múlva a vásárló panaszkodik:
– Komám, baj, van, sorban hozzák vissza a bort, mert vizes!
Mire az eladó:
– Jaaa…hogy te is beletetted..!?
A soproni borokról
A borról beszélni felesleges. Hogy írjam le a kékfrankos ízének dűlőnkénti változását? Vagy itt a bor szakszerű meghatározása: „a bor a szőlő cukortartalmának alkohollá történő alakulását adó kémiai folyamat eredményeképpen létrejövő anyag, melyben legnagyobb arányban-több mint 80%-víz található, ezt követik az alkoholok, főként az etil-alkohol. Minden bornak tekintett italban találunk savakat és bizonyos esetekben ehhez maradékcukor vagy tannin (csersav) társulhat.” ugye, érezzük, hogy ez nem a bor?
A bor egy élő, lélegző anyag, minden és még annál is több tényező befolyásolja a jellemzőit; kezdve a talajminőségtől a hordón át amiben érlelik, a pince hőmérsékletétől a termőterület éghajlatáig. Ezért nem is lehet meghatározni egy bor karakterét csak a kémia alapján. Sopron környékén jellemzően vörös borok készülnek, bár eredetileg a fehér borok voltak túlsúlyban, vörösöket csak a filoxéra után telepítettek a vidékre. A jól kezelhető burgundi vesszőket Mária Terézia hozatta Franciaországból a 18. század végén. Ezekből került Sopronba és Rusztra, ahol a mai napig termelnek burgundi fajtákból való borokat.
Azóta kiterjedt a borvidék, letisztultak a fajták, kizárólag a Hegyközségi tanács Rendtartása által telepítésre engedélyezett borszőlő fajtákból készülhetnek borok.
Vannak még engedélyezett kiegészítő fajták, de ezt most hagyjuk. Maradjunk a bornál. A jellemző a kékfrankos, mely a termőterület mintegy 75%-át foglalja el, de a fehérek is megérdemlik, hogy felfedezzük őket.
A helyi fehérborokat általánosságban az egyszerű, gyümölcsös íz és a friss savtartalom jellemzi. A borvidék a múltban híres volt késői szüretelésű természetes édesborairól, sőt aszú borairól is. Illő megemlíteni, hogy előbb készült aszúbor Ruszton, mint Tokajban. Ma már ritkán találunk ilyen borokat, ami nagy kár, mert a Fertő-tó által uralt klíma biztosítja a magas páratartalmat és ez szőlő nemesrothadását idézheti elő. A Sopronra jellemző bor, a kékfrankos. A borászok nagy versenyben vannak, hisz az alap ugyanaz, de ki kell találni az adott pincére jellemző karaktert.
Borászat és étterem a kastélyban
Ha Sopronban járunk és ha már említettem a ruszti borokat, mindenképp érdemes átruccanni a valamikori kismartoni – ma Eisenstadt – Esterházy kastélyba, melynek saját borászata megérdemli a kitérőt. Az Esterházy család által építettetett kastély Burgenland legjelentősebb építészeti emléke. A kastélyban a borok mellett nagyszerű kulturális programok, koncertek és múzeum várja a látogatókat. A valamikori istállók egyike jelenleg egy éttermet, míg a másik kiváló borkereskedést és egy piacot foglal magába.
A régi borászat a kastély pincéjében volt, de kinőtték, így 2002-ben modern, látszóbetonos, duplán szigetelt épületet hoztak létre, ahol minden részletében megfigyelhető a termelés, a borok helyben kóstolhatók és megvásárolhatók.
Még egy javaslat…a borászok alapjában vidám emberek, néha eljátszanak a maguk gyönyörűségére és különleges borokat készítenek, kis tételben. A must ugyanaz, de a tartály anyaga változó, gránit, kő, terrakotta és más anyagok. Persze nem mindegyik sikerül úgy, ahogy elképzelték, ezekről mélyen hallgatnak, de amelyik jó, azt büszkén mutatják be. Az Esterházy pincészetben éppen ezért érdemes a számokkal jelzett borokkal próbát tenni.
A soproni borokat-és a város sok egyéb értékét-különböző túrákon is megismerhetjük. Ezek között vannak vezetett, tematikus, vagy szabad túrák is. Kitűnő alkalom megismerni a várost például a Taschner Tamás, „Sopron idegenvezetője” által vezetett túrákon, melyeken egy izgalmas várost ismerhetünk meg. Ő vezeti továbbá a Kékfrankos Expressz névre hallgató traktoros túrákat is, melyen egyetlen délután három borászat borait lehet megismerni, vidám sztorikkal fűszerezve.♦
Szöveg és fotók: Marek P. Lajos
