A világhírű karnevál, mely lélegzetelállító jelmezeiről és maszkjairól híres, február 12-én, szombaton végre kezdetét vette az észak-olaszországi Velencében. Egy éve pont arról adtunk hírt, hogy az egész télűző ünneplést lefújták, és csak online lehetett követni a nézők nélkül megrendezett programokat. Most azonban a vigasságok március 1-jéig tartanak, igaz még mindig kicsit másként, mint azt megszokták a résztvevők – írta az MTI.
Velence polgármestere, Luigi Brugnaro azt nyilatkozta az idei karnevállal kapcsolatban, hogy a célja a remény közvetítése, főleg a gyerekek számára, ezért is lett a mottója: “Emlékezz a jövőre”. Hogy a lehető legtöbben részt tudjanak venni rajta, ezért a
éhány hagyományos eseményről le is mondtak, hogy ne gyűljenek össze olyan sokan egy helyen. Nem tartják meg például az “angyal repülését” sem, amikor egy pompás kosztümbe öltözött nő a híres Szent Márk tér felett lebeg egy kötélen.Koncertek, gondola-felvonulások, színházi előadások, valamint partik és maszkabálok, illetve tűzijáték azonban lesznek, és ezeket a beoltottak, illetve azok, akik igazoltan átestek a betegségen, látogathatják is, de mindegyikre előzetes jelentkezés szükséges. A Velencei Karnevál hibrid változata pedig azt jelenti, hogy az érdeklődők egyes eseményeket online, élő közvetítésen keresztül is követhetik – olvasható a Carnevale.venezia.it oldalán.
Az első nagy eseményre február 18-án, pénteken kerül majd sor. Ez lesz az Arsenale-ban megrendezett “Karnevál a vízen”, vagyis a “Nebula Solaris” elnevezésű úszó show. A részvételhez előzetes foglalás szükséges. A járvány előtt, békeidőben naponta mintegy 100 000 látogatója volt a karneválnak.
Nizza fergeteges karneválja is elindult már
A Nizzai Karnevált idén február 11. és február 27. között tartják. Ezt a téltemető vigasságot is le kellett mondani 2021-ben, így a témáját, ami “az állatok királya” most tovább vitték erre a 137. alkalomra.
Ha színes kollázsként vonz a francia Riviéra, akkor ne mondjunk neki ellent!
A karneválnak egyébként egészen 1873-ig nyúlik vissza a története, az írásos okmányok szerint ekkor született meg a mai Nizzai Karnevál alapja. Ma már a világ legnagyobb karneváljai közé tartozik. Mint téli karnevál, pedig ihletadó minden környékbeli városnak, például Mentonnak, ahol a városvezetők az ő mintájára hozták létre a Mentoni Citromfesztivált.
A Nizzai Karneválnak is az egyik legszenzációsabb része a felvonulás. Amint a nicecarnaval.com oldalon is írják – itt egyébként online is követhetjük majd az eseményeket február 16-tól – 20 különböző, színes és feldíszített kocsi vonul majd fel a városban. A másik fontos része a karneválnak a Virágok Csatája (Battle of the Flowers), amit idén nem a Promenade des Anglais sétányon rendeznek meg, hanem a Place Massénán, Nizza központi terén. Az esemény ideje alatt a közönség között több ezer mimózaágat osztanak ki, így a felhasznált virágok sem mennek kárba.♦