A nyüzsgő korzó mellékutcában választottam szállást. A Hotel Riviera négycsillagos szálloda kiváló választás, ha a belvárosra vagyunk kíváncsiak. Csak kisétálok, pár lépés az Avenue Jean Médecin és máris a város szívében vagyok. De a sármos, modern szobákkal rendelkező kis hotel nemcsak a sétálóutcához, hanem a tengerhez is közel van. Először belevetem magam a Riviéra lüktetésébe. Ehhez kiváló kísérőm Caterina, a helyi idegenvezető hölgy, aki Nizzára jellemzően olasz származású. Eddig is tudtam Nizzáról, hogy nagyon fontosak itt az olasz hagyományok, de a mai városnézésből ez még inkább kitűnt. Az olasz tradíciók és a francia jellemzők igazán kellemes elegyet adnak a városnak.
A város főtere a Place Masséna. A Napóleon kiváló hadvezéréről elnevezett tér elegáns vörös házai és patinás szökőkútja mellett ma már egy másik impozáns látványosság vonja el a tekintetemet: a hosszú sétány elején egy csodálatos tükör szökőkút komplexumot találunk, amely 3000 négyzetéteren lélegzetelállító képet ad. A 128 fejből változó magasságban tör ki a víz, a turisták és a gyerekek nagy örömére. A fantasztikus szökőkút rendszerben tükröződnek a körülötte magasodó patinás épületek.
Caterinával végigsétálunk Nizza híres piacán, a Cours Saleya-n. Eredetileg virágpiac volt, ma már nem csak virágokat lehet kapni. Igazi turistaparadicsom ez, ahol a levendulák mellett sok provence-i terméket, sajtokat, gyümölcsöket, kézműves termékeket, parfümöket is kínálnak. Mivel a Hotel Riviera bőséges reggelije még nem távoli élmény, így csak egy kis kóstolót kérek a Pan Banat-ból, amely helyi kenyérből készült specialitás. A kerek zsömle közepén a kedvenc salátám, a Nicoise saláta, ami mennyei. Vagy másfél órán át csavargunk a szűk és színes kis utcákon. A sikátorok, a teraszon szárított ruhák, a kockás terítős kis éttermek Nápolyra emlékeztetnek. Tényleg igazán olaszos a városnak ez az ódon része!
Séta és egy kis lubickolás
Innen lemegyünk a Promenade des Anglais-re, amely a város világhírű sétánya. Futók, kutyát sétáltató elegáns hölgyek, görkorcsolyázók, pantomimesek, utcazenészek, selfiző fiatalok, jómódú nyugdíjasok és persze turisták töltik meg a promenádot. Egy ideig a korzó jellegzetes kék padján nézem a felejthetetlen látványt. Szemben épp egy repülőgép kanyarodik, hogy megkezdje a leszállást a város szívétől csak percekre lévő tengerparti repülőtér betonján.
De Caterina szerint nem innen a legszebb a kilátás, és persze, hogy igaza van. A Parc de la Colline du Chateau a város felett magasodó park, ahová az art deco-s lifttel megyünk fel. Szerencsénk van, egy lélek sincs a liftnél, pedig máskor kígyózik itt a turistasor. Hiába, szeptember van, nincs már főszezon. A botanikus kert összes kilátóját végigjárjuk, mindenhonnan más kép tárul elénk. Az egyik oldalon a kikötőben horgonyzó mesés jachtokat kapom lencsevégre, a másik oldalon a Promenade des Anglais-ban gyönyörködöm. És még hátravan a hab a tortán: egy kis hűsölés a 18. századi mesterséges vízesésnél.
A délutánomból nem maradhat ki, hogy megmártózzam a tengerben. Fantasztikus lehet annak, aki itt lakik valamelyik mellékutcában, és megteheti – ahogy most én is – hogy egy fürdőgatyában és papucsban, valamint egy törölközővel lesétál a Promenade-ra. A Riviera Hotel magyar recepciósa is imádja Nizzát a nyüzsgés és a tengerpart miatt. Az ő elmondásából tudom, hogy a vendégek többsége mégis inkább a szálloda belső medencéjét választja a séta helyett. Ki érti ezt?
Picasso, levendula és királyi strandolás
Visszatérek a tengerpartra, a Nizza és Cannes között található Antibes városába. Antibes és Juan-les-Pins együtt a Riviéra második legnagyobb városa, melynek központja ma is középkori hangulatot áraszt. Leghíresebb épülete az egykori Püspöki palota, mely 1946-tól Picasso stúdiója volt, ma az ő alkotásait bemutató múzeum. Már egy rövid látogatás során képet kaphatunk a mester munkásságából.
Antibes ezerarcú. A múzeumtól mediterrán sikátorokon keresztül sétálgathatunk. Itt ebédidőben nincs senki, kihalt helynek tűnik. A fedett piac teljesen más hangulatú. Nagy a nyüzsgés. Itt Provence ételeiből, zöldségeiből és az itteni művészek portékáiból válogathatunk. Kapunk itt színes szappanokat, levendulát, fügét, sokféle olajbogyót, sajtkülönlegességeket, lekvárt és mézet is. Az egyik pincében 50 különböző abszintot kóstolhatunk meg, méghozzá eredeti római falak között. Nem mindennapi élmény a földalatti kóstoló, persze ne éhgyomorra próbáljuk!
Az óvároson kívül, a tengerparton megint egy másik légkör fogad. A Cap d’Antibes-félszigetre néző modern és elegáns Hotel Royal homokos strandján lévő éttermét választom ebédhez. A mediterrán hangulatot a halakban gazdag menü is erősíti. Egy finom saláta, egy hideg sör és persze egy jó kávé.
Csodás üvegek, remek ételek
A tengerpartról ismét a hegyekbe tartok. Most a festői kisváros, Biot az úti célom. A városka előtt megállok egy különleges üvegkészítő műhelynél. Ez persze nemcsak egy műhely, hanem egy bemutató terem is: itt alkot Antoine Pierini üvegművész. Ma ő a régió egyik legismertebb üvegművésze, akinek alkotásit elegáns szállodák, gazdag külföldiek rendelik meg. A bemutatóteremben káprázatos formák, halak és más állatok mellett a művész már-már védjegyének számító üvegbambuszokban is gyönyörködhetünk.
De a kedvenc kisvárosomat sem hagyom ki! Eze, a francia tengerpart egyik legszebb fekvésű, középkori épületekkel teli kisvárosát 427 méter magasan, egy sziklaszirtre építették. A városka házainak teraszairól tiszta időben az egész Riviéra és a Földközi-tenger öblökkel tagolt partszakasza látszik.
Eze-ben ősztől tavaszig csak a helyiek laknak, sok művész választja ezt a helyet nyugodt atmoszférája miatt. Nyáron viszont megtelnek a sikátorok, mindenütt kíváncsi turisták bámészkodnak, a város ekkor szedi be bevételei nagy részét. Az egyik kis étterembe betérek. Amilyen kicsi a hely, annyira változatosa menü. Étlapján találok a helyi tenger gyümölcseit, Bouillabaisse-t (amely garnélarákból, fekete kagylóból és különböző tengeri halfiléből készül), friss halakat, vörös márnát, ördöghalat, de vörösboros burgundi marhapörköltet is.
A turisták legtöbbször csak pár órát töltenek a városkában (sajnos nekem is csak ennyi időm van). Gyönyörködnek a középkori falakban, sétálnak a szűk, évszázados kövekkel kirakott utcácskákon, festményeket, szuveníreket vesznek, esetleg betérnek egy ’leger’-re, azaz könnyű ebédre. Néhányan eljutnak a II. világháború után alapított Egzotikus Kertbe is, ahol kaktuszok és trópusi növények között sétálgathatnak.
Estére visszatérek Antibes-ba, ahol egy másik Michelin-csillag vár. A város központjában, egy belső udvaros házban találtam meg a Le Figuier de Saint-Esprit éttermet. A patinás étteremben Christian Morisset konyhaművészetét élvezhetjük. Az élvezet itt nemcsak a Menu Degustation (Kóstoló) ízeinek kóstolgatását jelenti, hanem egy egészen különleges élményt: egy nagy LCD tv képernyőjén végigkövethetjük, hogyan készülnek az ételek. Az egész estét kitöltő, pazar vacsora igazán kitűnő koronája ennek a csodás útnak a francia Riviérán.
A Világjáró útját a Francia Idegenforgalmi Hivatal támogatta.
Bővebb információ: www.atout-france.fr
A Színes mozaik – A francia Riviéra teljes cikket a Világjáró Magazin 2019./154. számában olvashatjátok, melynek címlapjáról Algéria szemei mosolyognak vissza. A magazinban olvashattok még Ausztria legszebb tájairól, Rakonczay Gábor antarktiszi visszatéréséről és Malajzia legmodernebb felhőkarcolóiról is. De izgalmas cikket találtok még a Világjáró Magazin 2009/84. számában is a pazar Riviéráról. A többi régebbi lapszámot megrendelhetitek a Világjáró WebShopján keresztül.
