Bosa városa, Szardínia -shutterstock

A százféle tészta és a vendégszeretet szigete – Szardínia várja az utazókat

A be- és kiutazási szünet után, Szardínia festői szigete ott volt az első olyan külföldi úti célok között, amik újra nyitottak a turizmus irányába. Egy forró júliusi napon pedig be is mutatták gasztronómiai kultúrájukat a budapesti Akademia Italia étteremben. 

A “Sardinia you next safe destination” elnevezésű rendezvényt azzal a céllal rendezték meg, hogy a járvány miatt keletkezett szünet után újraindulhasson a turistaforgalom Szardínia és Magyarország, Szlovákia, illetve Ausztria között. A rendezvényen megjelent a Szárd Autonóm Tartomány Turizmusért Felelős Tanácsosa, Gianni Chessa, valamint az olasz szektor különféle képviselői, akik bemutattak egy kis összefoglalót és ízelítőt Szardínia vendégszeretetéről és gasztronómiai kultúrájáról.

Castelsardo óvárosa – Shutterstock.com

A bemutatott finomságok között szerepeltek különböző korú szardíniai pecorino (juh) sajtok, a Barbagia-hegység hagyományos szalámija, a ropogós és lehelet vékonyra nyújtott Carasau kenyér, a Cannonau borok és Bitti város kézműves sörei. Az Akademia Italia magyar szakácsai speciális képzést kaptak a szardíniai gasztronómiáról és erre az alkalomra hagyományos szigeti ételeket varázsoltak az asztalra.

Megkóstolhattuk például a “Gnocchetti alla Campidanese” szigeti ételt a Tanda és a Spada di Thiesi tésztagyártó tészta és Cherchi di Tissi extra szűz olívaolajjal. A tésztát az étterem alatt található boltban is megtalálhatjuk. Végül egy 100 százalékban szardíniai alapanyagokkal, juh ricottával, narancshéjjal, mazsolával, mézzel és mogyoróval készült Semifreddo volt a bemutató lezárása. A “félig-hideg” édesség íze  elrepített minket Szardínia szigetére.

Semifreddo, a “félig-hideg” édesség

A Szárd nép a Földközi-tenger legszebb tengeröbleit mondhatja magáénak, ahová most tömegek nélkül, biztonságosan is eljuthatunk, mivel a sziget gyorsan cselekedett a járvány terjedése idején. A természet egyes helyeken visszahódította a területet, így olyan arcát is láthatjuk a szigetnek, amit eddig talán nem.


További információkat és híreket a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara honlapján találunk.

(Összesen ennyien olvastátok: 819 , ma: 1 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

A Gemenc kapujában

Ha valakinek nem füllik a foga a földalatti kalandokhoz, akkor Gemenc lehet...
Teljes cikk