Forrás: Miniversum

Márciusig még van időnk megnézni az óriási terepasztalt

Elhalasztja bezárását a Miniversum. A látogatók gyakorlatilag megrohamozták a kiállítást: az Andrássy úti épület előtt naponta kígyózó sorok állnak.

A népszerű kiállítás 2020. január 31-én zárta volna kapuit, a hatalmas érdeklődésre való tekintettel azonban a tulajdonosok úgy döntöttek, két hónappal meghosszabbítják a nyitva tartást. Tavaly novemberben kaptuk a hírt, miszerint hat év után végleg bezár a Budapest belvárosában látható Miniversum.

Forrás: Miniversum

A bejelentést követően szinte megrohamozták a látogatók a budapesti kiállítást – olvasható a legfrissebb sajtóközleményben. A hétvégéken, valamint a téli szünet időszakában folyamatosan 1,5-2 órás sorok várakoztak az Andrássy úti épület előtt, és volt olyan is, hogy sokan be sem jutottak a kiállításra. Ezért kárpótlásként, az üzemeltetők 2020. március 31-ig nyitva tartják még az óriási, részletes és folyamatos mozgásban lévő terepasztalt. A kiállításra az előre megváltott jegyek – függetlenül a rányomtatott érvényességi időtől – a zárásig érvényesek.

Sokan szeretnék „megmenteni” a kiállítást

A Miniversum bezárásának híre külföldre is eljutott: a világ több országából érdeklődtek a kiállítás iránt, de Magyarországról is rengetegen jelezték, hogy megvásárolnák a gigantikus terepasztalt. Erre azonban nincsen lehetőség, a Miniversumot ugyanis kifejezetten a jelenlegi Andrássy úti helyszínre tervezték és építették be, ezért nem megoldható, hogy ugyanilyen formában máshol felállításra kerüljön.

Legutóbb Miamiból kaptam e-mailt, hogy kivinnék oda a kiállítást, de Angliából, Németországból, Ausztriából és Izraelből is érdeklődtek. Legalább 60 ilyen jellegű megkeresést kaptunk, de a terepasztaloknak csak egyes elemei mozdíthatók: többek között a figurák, az épületek és a vasúti, közúti járművek. A sínek, a domborzat, és számos elem ragasztva van, ezek nem bonthatók, ahogy a technikát sem lehet egy az egyben máshova áthelyezni

– részletezte Martisz Gábor.

Az ügyvezető azt is elárulta, hogy a rajongók létrehoztak egy „Mentsük meg a Miniversumot” – csoportot, és többen összeesküvés-elméleteket gyártottak, a bezárás azonban kizárólag üzleti döntés volt, amiről korábbi anyagunkban írtunk is itt az oldalon.


Kapcsolódó cikkek:

Hat év után bezár Európa egyik leglátványosabb kiállítása

Tegyünk egy virtuális sétát Budapesten

A Millenniumi Földalatti Vasút

(Összesen ennyien olvastátok: 359 , ma: 1 )
További cikkek - Világjáró

Érdemes lesz kilátogatni a Gyermekvasúthoz a hétvégén

Nyílt napot tart a Gyermekvasút 2020. január 26-án a Széchenyihegyi végállomáson. A...
Teljes cikk