BRIT EMLÉKEK ÉS MACSKÁK
Borneói szállásunk Sarawak állam fővárosában, Kuchingban van, a tradicionális The Waterfront Hotelben, ami a Sarawak folyó partján található, 100 méterre a város legnagyobb sétányától. A folyópart másik oldalán áll a sarawaki parlament modern, aranyozott épülete. Mellette a brit gyarmati idők emléke, a Fort Margherita, egy kicsit odébb pedig az Astana, ami az egykori brit kormányzó palotája volt.
BORNEÓ URAI A FEHÉR RÁDZSÁK
Az angol Sir James Brooke XIX. századi kalandor a Brit KeletIndiai Társaságnál kezdte pályafutását. Sarawak államot Borneó szigetén a brunei szultántól kapta, családja ettől kezdve mini államként kormányozta azt a Brit Birodalom támogatásával. Az uralkodócsaládot fehér rádzsáknak nevezték, székhelyük az Astana volt. A Brooke-ok három generáción át uralkodtak. Sir Charles Vyner Brooke a II. világháborút követően, 1946-ban lemondott a brit kormány javára. 1963-ig Sarawak brit gyarmat, ekkor csatlakozott a független Malajziához.
Kuching amúgy a macskák városa, legalábbis a város elnevezése a maláj macska szóból ered (bár idegenvezetőnk ezt cáfolta). Mindenesetre több giccses macska szobrot is felállítottak a macska image erősítésére. A városban a waterfronton, azaz a vízparti sétányon óriási az élet, főleg hétvégén. Kis éttermek, kávézók várják a helyieket és persze a turistákat. A 2017-ben épített Darul Hana gyalogos híd szép formájával sétára csábít, ezen keresztül jutunk át a parlament oldalára. Ahhoz az épülethez, amit hétvégén esténként gyönyörűen kivilágítanak, sőt szombatonként az épület előtt egy óriási szökőkút show-ban gyönyörködhetünk.
ORANGUTÁN LES
De Borneóra nem Kuching miatt utazunk, sokkal inkább a fantasztikus természetért. A várostól dél felé félórányit buszozunk a Semenggoh Nemzeti Parkba, ami tulajdonképpen egy gyönyörű esőerdő. A bejárattól kis elektromos golfkocsival visznek be az erdőbe, ahol kapunk egy kis eligazítást az itt élő orángutánokról. Ebben az erdőben, 653 hektáros területen él több orángután család (több mint húsz egyed) teljesen szabadon, de megfigyelés alatt. Reggel 9-kor és délután 3-kor több kijelölt helyen hívják az orángutánokat etetésre.
Mi a reggeli időpontban izgatottan várjuk, hogy megjelenjen egy hím vagy a domináns nőstény kicsinyével. De nincs szerencsénk, az orángutánok nem éhesek, mert a rangerünk elmondása szerint épp vége az esős évszaknak, sok a gyümölcs a fákon, így a majmok találnak maguknak elég táplálékot.
De nem adjuk fel, a délutáni etetésre viszszajövünk, addig pedig meglátogatjuk a híres hosszúházakat, azaz egy olyan falut, ahol még ma is a régi fából készült cölöpökön épült fa épületekben élnek a dayakok (néha ibanok). A borneói dayakok ugyanolyan nehéz helyzetben vannak, mint más őslakos népcsoport szerte a világon: kultúrájuk a modernizáció miatt gyorsan eltűnőben van.
A HOSSZÚHÁZAK NÉPE
A magas cölöpökön álló házakat a nagy esőzések miatt építették, mert amikor megáradnak a folyók, akár másfél-kétméteres víz is hömpölyöghet. Az iban törzsek kis közösségekben, egymással teljesen összeépített hosszúházakban éltek, ma is látható egy ilyen falu közepén, amely kiemelkedik a többi épület közül. Innen figyelték az ellenséget is, akitől úgy tudták megvédeni magukat, hogy egyszerűen felhúzták az egy fából faragott hosszú lépcsőket. Itt még koponyákat is látunk fellógatva, állítólag a legyőzött ellenséget lefejezték. A fejvadászat nagyon elterjedt volt a törzsek között, még néhány évtizeddel ezelőtt is előfordult, hogy a borneói törzsi harcosok esküvőjük előtt megölték egy szomszédos törzs valamelyik férfi tagját, s fejét kitűzték házuk homlokzatára.
Ma már parabola antenna és folyóvíz is van a faluban, igaz, csak a főépületnél elérhető. A délutáni etetésre már kicsit szkeptikusan érkezünk, így hallgatjuk, ahogy a rangerek hangos kiáltásokkal hívják az orángutánokat. Annál nagyobb az örömünk, amikor feltűnik az első majom, majd több is követi. Lógnak a fákon, és a kifeszített köteleken elképesztő ügyességgel másznak le a kikészített gyümölcskosarakhoz. Megjelenik az egyik nőstény is, kicsinye rajta lógva figyeli, ahogy a mamája ellavíroz a gyümölcsökig. Az erdő egy másik részén feltűnik a második domináns hím, Edwin, aki a fán lógva megtöri a kókuszdiót és már szürcsöli is az édes levét. Mindez öt méterre tőlünk, óriási élmény!
ÉREZD OTTHON MAGAD!
CSALÁDI SZÁLLÁSON
Ha segíteni akarunk e kultúra fennmaradásában, akár egy iban leszármazott családnál is lakhatunk a hosszúházukban, így jobban megismerhetjük a hagyományaikat.
(Kép forrása: Tourism Malaysia)
ŐSERDEI KUL-TÚRA
A másik nagy élmény a Sarawak Kulturális falu, ahol az összes Borneón őshonos törzs kultúráját, szokásait és jellegzetes lakóépületeit is felfedezzük. Felmászunk a négy nagy helyi törzs hosszúházaiba, megcsodáljuk a főként fából készült berendezést és mindenütt megnézzük a helyiek jellemző táncát, amit fiatal, népviseletbe öltözött táncosok prezentálnak.
A hosszúházak már önmagukban is lenyűgözőek, de a környezet, a sok trópusi növény, a háttérben Borneó magas hegyei csak fokozzák a felejthetetlen élményt. A program végén egy hűtött színházteremben az összes népcsoport táncait bemutatják, igazán színvonalas előadásban.
Következő kalandunk a Bako Nemzeti Parkban vár, ahová kis motoros csónakkal visznek. Itt összesen 16 túraútvonalból választhatunk, az esőerdőben akár napokat is eltölthetünk, a központi épület melletti bungalókban megszállva. Mi most csupán egy pár órás sétát teszünk az erdőben. Párás meleg van, 30-33ºC is lehet. A túra elején hosszúfarkú makákókkal találkozunk, láthatóan megszokták az ember látványát, de nem szemtelenek. A parkban élnek a borneói nagyorrúmajmok, bár őket most nem látjuk, de ha valaki hosszabb időt tölt a parkban, gyakran egész közelről is láthatja őket. Idegenvezetőnk viszont mutat egy zöld kígyót, amely az álcázás nagymestere, úgy bújik meg a zöld növényzetben, hogy tényleg csak avatott szem láthatja meg.
A túra a tengerparton végződik, s bár visszafelé is gyalogolhatunk, a motorcsónak néhány Ringgit ellenében visszavisz minket a buszunkhoz. Ráadásul így még megnézhetjük a part menti különleges sziklaképződményeket is.
PENANG ÉS LANGKAWI
Két sziget, két világ. Borneóról Penangba repülünk, majd innen megyünk tovább Langkawi szigetére. Penang egy szigeten található, igazi maláj nagyváros sok látnivalóval, számos gyarmati emlékkel. Az egykori George Town ma egy kulturális olvasztótégely: a maláj, a kínai, az indiai kultúra, a brit hatások, és a modern művészet keveredik itt – különleges atmoszférát teremtve.
A Penang Hill-re még az angol időkben épített fogaskerekű vasúttal megyünk ki, innen a legkedvezőbb a kilátás a nagyvárosra és a szigetet a szárazfölddel összekötő két óriási hídra. A Penang híd 13 és fél kilométeres, míg a Penang második hídja (Second bridge) közel 25 kilométeren át vezet az öblön keresztül. A domb tetején kisbusszal járunk körbe: villák, kertek pazar kilátással a trópusi erdőben – így él itt a felső tízezer.
TÖRTÉNELMI PENANG GRAFFITI TÚRA
A város történelmi része, a kikötő, a facölöpökre épült régi házakkal világörökségi helyszín. De ne hagyjuk ki a kínai negyedet, és a város egyedi utcai művészeti alkotásait sem. Külön térképpel mehetünk végig a legjobb falra festett alkotásokon.
MAKÁKÓK A TERASZON
Korábban Penang városából indultak a kompok Langkawira, most a várostól másfél órányi autózással érjük el a szárazföldi kikötőt. De így legalább átkelünk a kisebbik nagy hídon. A komp másfél óra alatt visz el a szigetcsoport (összesen 104 kisebb szigetből áll) legnagyobbikára. Ez egy igazi trópusi nyaralóhely, számos kisebb-nagyobb stranddal, luxusszállodákkal. Mi a Berjaya Langkawi Beach Resortban szállunk meg, ami egy minden igényt kielégítő szállodakomplexum, homokos parttal. Választhatunk vízi bungalót (mint a Maldív-szigeteken) is, de az enyém most egy faházikó a hegyoldalban lévő esőerdőben, mesés környezetben. Lakótársaim a makákók, aki leginkább a teraszomon szeretnek hűsölni. Néha arra ébredek, hogy a tetőn ugrálva játszanak. Érdemes kocsit vagy motort bérelni a szigeten, így bejárhatók a kedves kis strandok. Mi motort választunk, és alaposan bejárjuk a környéket.
Langkawi legizgalmasabb látnivalója, a Langkawi Sky Bridge közel van a szállodánkhoz. A világ leghosszabb fesztávú felvonójával utazunk az esőerdő felett, közben gyönyörködünk a dús vegetációban, a sok szigetben. Két szinten is kiszállhatunk nézelődni, végül eljutunk a Sky Bridgehez, a lombkorona tetejére épített gyaloghídhoz, ami egy igazi mérnöki mestermű.
660 méter magasan vagyunk és az ívelt, 125 méteres hídon kicsit remegő lábakkal sétálunk át. A két kilátópont között egyetlen 87 méter magas ferde oszlop balanszírozza a hidat, középen 8 kábeles felfüggesztés segítségével. Innen tiszta időben Thaiföldig ellátni, de én inkább visszafordulok, és Langkawi esőerdejének és partjainak látványát igyekszem bevésni az emlékezetembe.
