Erre a listára az emberiség nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjtik össze. A listára kerülésről az egyes országok felterjesztései alapján a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága dönt, amelynek immár a tizenhetedik ülésszakát rendezték meg november 28. és december 2. között.
Hazánk önálló felterjesztésként nyújtotta be az UNESCO listára a magyar vonós zenekari hagyományok örökségelemet. A lipicai lótenyésztés hagyományát nyolc ország – Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia – közösen terjesztette az UNESCO elé.
A jó megőrzési gyakorlatok regiszterében a Táncház módszer és a Kodály metódus képviseli a modell értékű megőrzési programokat.
Az UNESCO szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelenleg a hazai örökségelemek közül a mohácsi busójárás, a matyó hímzés, a közös felterjesztésként benyújtott solymászat és a kékfestés hagyománya szerepel.
Magyar vonós zenekari hagyományok
A vonós zenei formáció évszázadok folyamán alakult ki az úri vonós zenei gyakorlat alapján. A hegedű-brácsa-bőgő alapfelállású paraszti vonósbandák meghatározó elemei voltak a hétköznapok és ünnepek közösségi és családi alkalmainak, táncos és énekes mulatságainak. A parasztbandák tagjai hallás után, kézről tanulás útján sajátították el a zenei tudást és helyi igények szerint alakították gyakran többezres nagyságrendű repertoárjukat.
Az 1970-es években alakuló táncházmozgalom a vonós zenei hagyomány számára is fordulatot hozott, és segítette annak fennmaradását, napjainkban pedig virágzását. A hivatalos képzések beindulásának köszönhetően ma több száz népzenész számára életforma, hivatás a vonós zene gyakorlása és tudatos tovább örökítése. Mivel a magyar vonószenekarok mindig is alkalmazkodtak a társadalmi környezethez, a dallamokat, a szövegeket, a játékstílust és arepertoárt a zenészek, a táncosok és a közönség közösen alakítják.
A magyar népi vonószenekar változatos hangszeres összetételével, társadalmi és kulturális funkcióival éssokszínű repertoárjával egész Európára, de különösen a szomszédos térségekre kisugárzó hatással van, így napjainkban az egyik legnagyobb hatású zenei jelenség a térségben. A felterjesztési dokumentáció a Hagyományok Háza szakmai közreműködésével készült – olvasható a Szabadtéri Néprajzi Múzeum közleményében.
Lipicai lótenyésztés
Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a császári udvari feladatokra kitenyésztett lófajtát a mai Szlovénia területén található Lipica település császári ménesében tartották. Magyarországnak kiemelkedő szerepe volt a fajta fenntartásában. A Napóleoni háborúk idején veszélybe került ménest a magyarországi Mezőhegyesre menekítették, innen terjedt el a lipicai lótenyésztés az egykori monarchiához tartozó országokban.
A lipicai lótenyésztés több mint 450 éve egyesíti a közösségeket, erős közös identitástudatot teremtve, többek között a speciális szókincs, valamint a tenyésztők és a lovak közötti szoros érzelmi kapcsolat révén. Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Románia, Szlovénia, Szlovákia rendelkezik a lipicai lovakat tenyésztő ménesgazdaságokkal. Hazánk azonban kiemelkedik a sorból a lipicai lóval gyakorolt fogathajtás nemzetközi eredményeivel.
A felterjesztés elkészítésében az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad és a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete volt a szakmai partner.♦
