Bangkok

Bangkok kevésbé ismert oldala

Bangkok a fővárosa, és legsűrűbben lakott települése Thaiföldnek. A városban több mint 8 millióan laknak, a környékén élők száma pedig meghaladja a 14,5 milliót.

De ezeket a számokat még megfejelik az évente idelátogató turisták. Majdnem 16 millióan érkeznek Bangkokba, hogy lássák a város szépségeit. Azokból pedig van jó pár. De amiket most bemutatunk, azok talán a kevésbé ismertek közé tartoznak. Ilyen például a Jim Thompson ház, mely egy amerikai üzletember és selyemgyár tulajdonos múzeummá alakított háza.

Jim Thompson egész életében értékes dél-kelet ázsiai műtárgyakat gyűjtött, mely aztán egy egész tárlattá nőtte ki magát. Ma a ház is és a benne rejlő egyedi tárgyak is a kiállítás részei. Megtekinteni őket vezetéssel lehet és ajánlott, így biztos nem vész kárba semmilyen információ.

Egy másik, teljesen más témájú érdekessége a városnak a Khao San út, melyet biztosan mindenki ismer képről, vagy legalább egyszer keresztül haladt rajta. De ha jobban megnézzük, egy egészen rövidke útról van szó, mely csupán 1 kilométer hosszú. Boltocskái a hátizsákos, kiadásaikra erősen ügyelő utazóknak kedveznek, az itt található utazási irodák pedig amolyan mindennapi információs pultként szolgálnak.

A boltokban nagyjából mindent megkapni, este pedig a bárok is kinyitják kapuikat, ilyenkor kezd el pezsegni az élet. Minél többen vannak a rövid kis útszakaszon, annál jobb a hangulat. Itt tényleg minden napszakban felfedezhető valami új, akár vásárolni szeretnénk, akár valami érdekeset enni.

Voltunk múzeumban, kóricáltunk a városban, befejezésül látogassunk el egy szent és szépséges helyre, ahol rendbe tehetjük a lelkünket. A Wat Pho, avagy a Fekvő Buddha Szentélye egy gyönyörű hely Bangkok óvárosában. A nyugodt szentély 46 méter hosszú fekvő Buddhájáról ismert, mely olyan nyugalmat áraszt, mint kevés más Buddha szobor. A szentély egyébként nincs messze a Nagy Palotától, csak át kell kelni a Wat Arun folyón. Így egy csapásra a környék össze csodás látnivalója elénk tárulhat.

(Összesen ennyien olvastátok: 1 717 , ma: 1 )
Címkék a cikkből:
, , ,
További cikkek - Gerencsér Dóri

Nemesi kúria egy hotel falai közé mentve – Hotel Schloss Dürnstein

Történelmi vidéken járunk, a Duna-völgyének egyik legszebb szegletében, Wachau vidékén. Itt bújik...
Teljes cikk