Bryce Nemzeti Park - shutterstock.com

Vörös kőcsúcsok, mohás erdők, aligátoros mocsarak – Amerika természeti csodái

Az Amerikai Egyesült Államok összesen 61 védett területű nemzeti parkkal büszkélkedhet. Mindegyik más és másfajta természeti szépségben kiemelkedő. Mostani szubjektív válogatásunk 5 különböző tájat tár az olvasó elé, hogy szebbnél szebb helyszíneken időzhessünk.

Mintha egy fordított cseppkőbarlangban járnánk, úgy emelkednek a tűhegyes csúcsok az ég felé az Utah államban található, 145 km²-es Bryce Canyon Nemzeti Parkban. Nevét egy mormon pionírról, Ebenezer Bryce-ról kapta, aki az 1850-es években először telepedett le itt feleségével. Rendezte a terepet, utat épített a fákhoz és csatornát az öntözéshez, itatáshoz és legeltette a szarvasmarháit. Tőle eredeztetik az itt elhíresült mondást: „pokoli hely, ahol a tehén elveszik.”

Vörös és rózsaszín sziklacsúcsok – Bryce Canyon Nemzeti Park

És való igaz, hatalmas természet alkotta labirintus ez. A vörös-sárga-rózsaszín-fehér árnyalatok gazdagsága éles kontrasztot alkot az ég kékjével. A sziklaperemről letekintve több ezer álló alaknak tűnő, szél és jég formálta természetes képződmény mered az ég felé, több millió évnyi múlttal rendelkezve. Mint egy hatalmas természetes amfiteátrum terül el a Paunsaugunt-fennsík alatt a park. A perem magassága 2400-2700 méter között váltakozik és 13 mesés kilátópont várja az elképesztő látványban elmerülőket.

 

A Denali Nemzeti Park több szempontból is híres helyszín; bár az itt magasodó Denali nem a kontinens legmagasabb hegysége (az ugyanis Dél-Amerikában van), de az északi vidéket mégis ez a hegy uralja, hiszen 6190,5 méter magas. Területét, mely majdnem 25.000 km²-es bioszféra-rezervátumnak minősítették és Alaszkában található. A hegynek az őslakók adták eredeti nevét: a Denali jelentése magas hegy. Később átnevezték az elnök után McKinley-nek, így hozták létre a parkot 1917. február 26-án. Hosszas, 100 éves vita után a csúcs 2015-ben végre visszakapta eredeti indián nevét, és így a park is újra lett keresztelve.

Denali Nemzati Park

1992-ben egy fiatalember, Christopher McCandless vándorolt ide és költözött be egy elhagyott buszba. 4 hónap után találták meg a holttestét, 30 kg-os súlyra lefogyva. Történetét Jon Krakauer cikke mutatta be először, majd Út a vadonba címmel könyvet is írt belőle. Sean Penn pedig a könyvből filmet készített, mely 2 Oscar-díjat is nyert. A busz, ahol Christopher élete utolsó hónapjait töltötte, azóta kegyhely lett.

A McCandless busz

Az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb parkját, a pitonok és krokodilok mocsarát, vagyis az Everglades Nemzeti Parkot 1947. december 6-án alapították, és kiérdemelte a bioszféra-rezervátum elnevezést, majd felkerült az UNESCO Világörökségi listájára is. Az Everglades Nemzeti Park Florida déli részén található édesvízi mocsárvidék, területe 6107 km². Különlegessége abban rejlik, hogy a mészkőrétegre agyag és tőzeg rakódott.

Everglades Nemzeti Park

Az itt lévő Okeechobee-tó hatalmas kiterjedésű, de nagyon sekély, a tengerrel a River of Grass nevű folyó köti össze, mely szintén sekély, ámde 80 km széles, és lassú folyásának köszönhetően szinte áll. Szubtrópusi klímája miatt rengeteg növény és állatfaj talált itt otthonra. Orchidea és bromélia fajok, mangrove fák és mocsárciprusok tarkítják a télisással borított iszapos területeket, melyek között kicsiny szigetek húzódnak meg.

A krokodilok otthona, itt ők a főszereplők

Majdnem 300 halfaj, több mint 360 madárfaj, több emlős, mint a floridai nyúl, floridai lamantin és a floridai párduc élőhelye ez a törékeny ökoszisztéma. Az őshonos amerikai krokodilok majdnem kipusztultak innen, de szerencsére a védelem alá helyezés meghozta gyümölcsét és újra elszaporodtak. A park egyébként nem csak a túrázók, de a filmesek kedvelt forgatási helyszíne is – főleg rejtélyes mocsarai és krokodiljai miatt. A Glades című amerikai bűnügyi sorozatban például maga a táj a második főszereplő.

Kenai Fjords és az Olympic Nemzeti Park – Bálnák, orkák és egy mohás álomvilág

Jégvidék, kopár hegyek, zöld erdők, gazdag vízi élővilág jellemzi a 2711 km²-es alaszkai Kenai Fjords Nemzeti Parkot, melyet 1980. december 2-án hoztak létre a Kenai-félsziget délkeleti részén. Nevét egy régen itt élő őslakos csoportról és egy ősi norvég kifejezésről, a fjordról kapta. Itt terül el az egyik legnagyobb Egyesült Államokban található, 38 gleccserből álló Harding-jégmező egy része. A park célja az itt található természeti helyek és kincsek megvédése, az állatfajok természetes élőhelyének megtartása és védelme.

Kenai Fjords Nemzeti Park

A látogatóközpont Seward városának kis hajókikötőjében található. Az Exit Glacier bejárat nyáron autóval is elérhető. Több régi aranybányát is találtak a park területén. Változatos állatvilágát a sokszínű tájnak köszönheti. Hófehér hegycsúcsok, méregzöld fenyőerdők, kék színű gleccserek és zöld, virágos mezők váltakoznak itt. A 20. században elindult a gleccserek visszahúzódása, így nagyobb élőtér jut az itt élő állatoknak és növényeknek. Medvék, hegyi kecskék, jávorszarvasok, rozsomákok szép számmal élnek errefelé és 191 madárfaj is megfigyelhető, többek között a bohóc-arcú védett Lunda.

Mintha az Avatar című filmben lennénk

Több mint 3,1 millióan voltak kíváncsiak tavaly a moha lepte fákra a Washington állambéli Olympic-félszigeten fekvő Olympic Nemzeti Parkban. Az UNESCO Világörökség és a bioszféra-rezervátum részét képező 1938. Június 29-én alapított park különleges ökoszisztémával rendelkezik. Hegyvidéki erdőségek, alpesi rétek és gleccserek, folyókkal megszakított óceánpark és egy lenyűgöző mérsékelt esőerdő is fekszik a 3734 km²-es területen.

Olympic Nemzeti Park, a tündérek otthona?

A béke és nyugalom szigete ez a zöld csoda. A fák vastag, puha mohaszőnyeggel borítottan álldogálnak az apró vízesések között. Itt nem nehéz stressz-mentes maradni. A páfrányok, zuzmók, fáról csüngő növények csak fokozzák az amúgy is idilli hangulatot. A védett Roosevelt-vapitik és pumák kedvelt élőhelye. A folyók torkolatánál négy indián rezervátum is helyet kapott, az itt élő indiánok lazac horgászatból tartják fenn magukat. A lazacok ívása sok érdeklődőt vonz: bámulatos látvány a több ezer vöröses színárnyalatú hal vonulása a folyókon felfelé. A vad óceánpart majd 100 km-es, érdekes sziklák, fenyők és uszadékfák tarkítják, madarak, kagylók és rákok lakják. A Kaloloch kemping mellett található az Élet fájának hívott misztikus fa, melynek gyökerei a levegőbe merednek. Mintha lépne egyik oldalról a másikra – leírhatatlan látványt nyújt. Az erózió kimosta alóla a talajt, ezért lebeg a két part között.

Szöveg: Ling Judit


Ha kíváncsiak vagytok a nagy amerikai nemzeti parkok teljes képriportjára, még több érdekességgel és gyönyörű fotókkal, akkor kukkantsatok bele a Világjáró Magazin 2019/157. Kalifornia – Mesés partszakaszokon lapszámába, amit a WebShopon keresztül meg is vásárolhattok.

(Összesen ennyien olvastátok: 1 635 , ma: 1 )
Szerző:
További cikkek - Ling Judit

Európa legszebb rejtett drágakövei között a horvátországi Volosko

Kevesen ismerik, pedig az Adria egyik legszebb tengerparti promenádja a 12 kilométeres...
Teljes cikk