A varázslat Splitben kezdődik. Átutazóban, a Damir-jelenséggel. Házigazdánk szenzációs fej. Egyetlen éjszakára foglaltunk nála B&B szállást, amolyan „be happy”- félét. Üzentem neki, délután kettő és három óra között érkezünk. Hihetetlen, de Damir bízik még az emberiségben! Kettőkor kiállt az útelágazásba, s ott rostokolt, míg fel nem tűnt az autónk, öt perccel három előtt! Vezényelt, irányított bennünket, akár a rendőr az Oktogon közepén. Az „apartman” öreg ikerház hajdani verandájából lett átalakítva. Kétkezi, vagány agglegény munka. A lépcső tetején lévő belépőrész egyben a teakonyha, egytárcsás villany rezsóval, s gondosan kifényezett, török kávé masinával. Szemben, faráccsal leválasztva, ugyanazon fülkében a zuhany, a toalett és a légkondi.
E kombinációnak láttán derül fel az arcunk először. Bohém, s egyben praktikus megoldás. Megtérsz sósan, izzadtan a tengerpartról, bendőd tele sörrel, csak ráhuppansz a porcelánra és megnyitod a zuhanycsapot. Két munkafázis egy csapásra, némi időmegtakarítással. A félszobányi francia ágy vadonatúj. Az ágynemű, a törülközök mosószer illatúak. A padló, a falak ragyognak. A szekrényen, az ablakkereten, a kapcsolók táján nyilak és utasítások. Alap angollal minden, ami szükséges a túléléshez.
A kétméteres óriás lesi minden kívánságunkat. 50 köbcentis robogóján száguldozik fel s alá, mint egy mézeskalács huszár. Péksüteményt hoz, palackozott vizet, másnap kétféle reggelit. Ki nem állja a kocsi elejére csapódott rovarok látványát, profi módon lemossa kisautónkat, az ablakokat belülről is.
Érdeklődik olajcseréről, a hűtő és ablakmosó vizek állapotáról. „Benne van a pakliban” – nyugtat meg bennünket sajátos angolsággal. Előpreparált térképet nyom a kezünkbe, melyen árkon-bokron nyílegyenesen áthúzott, vörös tintás nyíl mutatja: „Erre! Óváros/Diokleciánusz erőd!! ” Damir zseniális, az ágy fantasztikus. Édes az álom, a pihenés a hosszú nap után.
Varázslatos kavalkád
A fallal körülvett, UNESCO védelem alatt álló Óvárost, s benne az egykori római császár palotáját még nem fedeztük fel magunknak. Veranda-rezidenciánktól tíz perc séta után pottyanunk a hétvége délutáni forgatagába. Split legéletrevalóbb idegenvezetője a Szent Duje székesegyház tornya. Nincs sarok, ahonnét ne lehetne látni. Tövében, az erőd szívében van a római katedrális, melynek korinthoszi oszlopokkal övezett udvarában, a Peristiliumban, éppen a Diokleciánusz Napok fesztiválja zajlik. Annak idején a császár itt fogadta hódolóit, látogatóit.
Magyar kapcsolata is van: ebben a palotában temették el IV. Béla kisebbik lányát, Katalint. Az udvart találomra emelt, mesebeli épületek és sikátorok labirintusa veszi körül. Lépten-nyomon kávézókba és miniatűr éttermekbe botlunk. A torony közelében lévő Ezüstkapunál érdemes belépni, melyhez a szivárvány minden színét felvonultató piacon keresztül, a keleti fal mellett jutunk el. A Szent Duje tornyának kupolájából csodálatos látványt nyújt Split panorámája! Naplemente előtt, a déli városfal Porta Aenea kapuján kilépve pillantjuk meg végre a tengert. A dokk peremén néma alázattal szívjuk magunkba az öböl különleges, halaktól és hínároktól nehéz illatát.
A modern, pálmafasorral árnyékolt tengerparti promenád a kishajó kikötőt öleli körbe. Könnyű, andalgó sétára invitál, a mediterrán nap búcsúzó aranyfényében. Megszólal a Jupiter templom harangja, felgyulladnak a sétány lámpái. Megtelnek a padok, a teraszok ülőhelyei csendesen nosztalgiázó helyiekkel és turistákkal. A kikötő vizébe ujjakként benyúló mólókra jóllakott sirályok telepednek.
A Trg Republike márványteraszán lévő Spalatin étteremben ülünk vacsorához. Gyors és figyelmes a kiszolgálás, a pincérek kedvesek, az étel kifogástalan, az árak méltányosak. Ízleljék meg a ház csapolt sörét! – tanácsolja a Főúr. Megtesszük. Hangosan dudorászva menetelünk vissza a hegyre, Damir birodalmába…
Metamorfózis
Splitből autópályán száguldhatsz Plocéig. Ne tedd, amennyiben gyönyörködni jöttél Horvátországban! Kövesd a tengerparton kígyózó D8-ast, délre, Dubrovnik felé. Egyetlen órával tart tovább az út a történelmi városig és tényleg megéri. A dalmát tengerpartnál valóban kevés szebb táj van a világon. A tenger kékje-zöldje az út nagy részén veled marad, s ha megrészegít az Adria sós illata, számtalan öbölben megmártózhatsz vizében. Gyönyörű, változatos vidék, a tenger felszínén szikrát csihol a napsugár, meredek sziklafalak váltakoznak lankásabb oldalakkal, melyekre felkúsznak a mandarin és olíva ültetvények. A szél-rázta szalagra emlékeztető szerpentinek mentén kilátópontok sorjáznak, az ember megállna mindegyiknél és fotózna vég nélkül.
Elérjük a Bosznia-Hercegovina határállomást. Megtévesztésig hasonlít az autópályák fizetőpontjaihoz. Pánikba esünk: rákeveredtünk a sztrádára, s nincs jegyünk! Mi legyen most? Megkönnyebbülten felsóhajtunk, hiszen „csupán” az útleveleinkre kíváncsi a csinos vámtisztnő. Bosznia-Hercegovina nem tagja az EU közösségnek, az útikönyvek szerint a plasztik kártyát nem fogadják el!
Tele voltunk előítéletekkel: megváltozik majd az út minősége, lepukkant környéken haladunk át, fejkendős parasztasszonyok, fejükön kosarakat egyensúlyozva sétálnak az út közepén és hasonlók. Milcho Manchevski macedón filmrendező balkáni konfliktusokról készített filmjének filozófiája szerint:
„Az idő nem hal meg, a kör nem kerek.” Ám húsz év nagy idő. S az emberek megváltoznak.
Dubrovnik
Az ilyen helyszínekre mondja az angol: it’s a must! Vagyis legalább egyszer az életben meg kell látogatnod. Nem puszta vizit, valójában zarándoklat, minden élményével és kényelmetlenségével együtt. A Stari Gradot, az Óvárost, csak kellemesen langyos, napsütéses időben szabad felkeresned. Az ára – a tömeg. Szó szerint, a mini tabletemről: „ Az Óváros. Párás, szűrt-napos reggel, dél-nyugatról vihar illatát hozza a szél. Kioltott fények, árnyék nélküli, sejtelmes kontúrok. Hétfő a remény napja: hazamentek-e már a „hétvégiek”? Maradt-e némi levegő a városban utánuk? Pile, az Óváros nyugati kapuja, a buszok végállomása. Tömény humanitás. Könyökharc a kapuig. Beszorulunk. Lépni sem lehet. Mi lehet itt csúcsszezonban? A nap a pára mögé bújva is perzseli a nyakbőrt. Egyelőre a kapun kifelé áramlók vezetnek. Sikeresen blokkolják az újonnan érkezők kísérleteit a vár bevételére. Összekapaszkodunk, mi, a várhódítók, vált vállnak vetve, s bár soha nem láttuk egymást, vérszövetséget kötünk és megvetjük lábainkat a gránitkockákon. Egy tapodtat sem hátrálunk! Egyetlen rohammal vesszük be a felvonóhidat, a kaput!”
Végül is kellemes emléket szül. A terpeszállás szélességű utcácskák pókhálói lépcsősorok útvesztőjével érhetők el, amelyeken oldalazva halad el egymás mellett az emberiség java, falhoz lapított tenyerekkel, bárgyún mosolyogva, úristen, milyen pompás, hogy te is éppen ezt a napot választottad e rusztikus kövek simogatására. A lépcsősorok tetejéről induló sikátorokban, sakktábla méretű asztalok fölé görnyedve, látogatók ezrei étkeznek úgy, hogy panorámájuk mindössze a mellettük elcsoszogók – dereka. Romantikus és mazochista élvezet, melyért duplán fizet a trendi turista lélek.
Bájos kép, amint az állandó lakók, megfáradva a napi háztartási tevékenységben, kiülnek pihenni az öreg, családias kopottságukban szívükhöz nőtt lépcsőfokokra, miközben ártatlan naivitással torlódást, váltott irányú forgalmat okoznak lihegő, izzadó, remegő térdű embertársaik számára. Náluk már csak az a néhány tucat barátságos, lusta cica elragadóbb, melyek halált megvető közönnyel lógatják farkaikat a lépcsőkön kaffogó lábbelik útjába. Nélkülözhetetlen fotómodellek japán turisták számára…
Mindezek ellenére, a bolyongás a Stari Grad főutcáján, a Stradun-on, az est fényeiben, megéri az ezer kilométeres autóutat Budapestről! Lenyűgöző látvány, őseink miként voltak képesek építkezni egyszerre „minimálban” és monumentalitásban! Mertek nagyot álmodni, s azt végre is hajtották, ha meg volt hozzá a megfelelő vezéregyéniség. Építőik nem mutogatásra szánták a falakat, inkább univerzumuk e titkos darabkáját kívánták megőrizni a jövő számára, időkapszulaként, téglákba és kövekbe göngyölve. Ha találsz egy magányos, intim sarkot valahol a bástyafalak zugában, s megsimogatod faragott kövét, megérzed ujjaidban a tovaillant századokat. Ezeket a pillanatokat vidd haza, emlékül, innét, a dubrovniki Stari Gradból!
Somogyvári D. György, Dalmácia – Világszép partokon című érdekes és élménydús cikkének teljes változatát a Világjáró Magazin 2017-es júliusi (144.) lapszámában olvashatjátok.
A cikk további részében bepillantást nyerhetünk még Lapad életébe, bejárhatjuk Kolocep szigetét és Cavtatot is, mely a celebeket és szupersztárokat is elvarázsolta.
A korábbi lapszámokat EZEN a linken érhetitek el. Itt van lehetőség régebbi lapszámok rendelésére, vagy pedig magazin előfizetésre is.
