A Jordánia délnyugati részén található Természetvédelmi Terület 2011 óta az UNESCO természeti és kulturális világörökségének része. A Hold völgyének is nevezett sivatag okkersárga, vörös, rózsaszín, barna sziklái inkább emlékeztetnek marsbéli tájra, mint holdbélire. Ha erre az elvarázsolt vidékre húz a szívünk, akkor érdemes terepjárókat bérelni, mert a hatalmas kőhegyek birodalmában ezekkel a legegyszerűbb az előrejutás.
Ahogy egyre beljebb érünk a kőrengetegbe, úgy bukkannak sorra a szemünk elé a furcsábbnál furcsább alakzatú sziklaképződmények. A szél több millió éves eróziós munkájának köszönhetően hol egy óriási hal, hol egy majomarc, hol egy híd vagy egy gigantikus cseppkő képe rajzolódik ki a kövekből.
De Wadi Rum, vagy magyarul a Rum vádi valamennyi turistalátványosságát fölülírja e kietlen sivatag napnyugtája. A “naplemente-néző” program koreográfiája nagy valószínűséggel minden turistacsoportnál hasonló: a beduin kísérő száraz gallyakból tüzet rak, és teát főz, a csoport pedig a tűz köré kuporodva várja, hogy a Nap a sziklák mögé bukjon. A sivatagi alkony a lassú változások, sejtelmes fények, nyúló árnyak órája. A napközben alig látható sziklaszélek ilyenkor határozott kontúrt kapnak, és a fény-árnyék különös játéka folytán a térhatás olyannyira megváltozik, hogy szinte karnyújtásnyira érezzük a távoli hegyeket is.
A sötét árnyak egyre nagyobb teret hódítanak, míg a világosság visszavonulásra kényszerülve felkúszik a csúcsok tetejére, amelyek a lenyugvó Nap fényében vörösen világítanak a horizont peremén. A szürkület lassan mindent beborít, s a végén nem marad más velünk, mint a csillagfényes égbolt és a sivatag végtelen csendje.
