Ez a pulzáló metropolis nagyobb embertömeget tart el, mint egész Ausztrália, és így nem csoda, hogy ez számít a világ legszennyezettebb városának. De emellett a negatív tulajdonsága mellett tele van varázslatos és tiszta pillanatokkal: mikor egy idős férfi a szentély harsány narancsszínű körömvirágait ápolja, vagy amikor imádságos dallamokat sodor a szél az utcákon, és egy kisfiú színes papírsárkányt röptet a tetőről.
Delhit tehát nem szabad beskatulyázni, annyiszor született már újjá a semmiből, hogy több élettapasztalata van, mint egy országnak. Mivel tíz éve jártam India fővárosában utoljára, ezért felettébb kíváncsi vagyok mi változott azóta?!
A metropolisz sokkal élhetőbb lett, az első, ami feltűnik és a turistáknak jó hír, hogy nincsenek koldusok, csak a piros lámpánál jön oda nagy ritkán egy-két nő, karján kisgyerekkel pénzt kérni. Korábban minden látnivaló bejáratánál a megérkező turistákra „rárontottak” a hajléktalan kéregetők. A forgalom viszont nem változott, még mindig óriási, az autók egymás mellett centikre mennek a nagy utakon. Egy sávban két autó, egy riksa, egy motoros és két biciklis simán elfér… Nálunk ez fizikai képtelenség volna, itt természetes.
Ódelhiben a Chandni Chowk-ot, vagyis Holdfény teret körülvevő bazárvilág és híres piac Ázsia legnagyobb forgalmát bonyolítja, a fűszerpiacon óriási a „dzsumbuj”, állítólag ez a világ legolcsóbb ilyen intézménye, rengetegen jönnek ide a világ minden részéből fűszerekért, selyemért és mindenféle más termékért. Errefelé csak gyalog vagy riksával érdemes közlekedni. A Naya bazár és a Gadodia piac a legfinomabb illatokat kínálja, ez a fűszerek központja.
A keskeny sikátorokban riksával kanyarogni felejthetetlen élmény, mindegyikben más-más hangulatot, és kínálatot találunk. A riksás megáll egy boltnál ahol fűszert, teát, magokat ajánlanak, míg egy másik helyen igazi kasmírt veszek (ez a helyiek egybehangzó állítása szerint tényleg kasmírkecske szőréből készült), közben megkínálnak teával, ami ugyan inkább tejeskávé kinézetű, de egészen iható.
A Yamuna folyó két partján elterülő városnak ma két különböző, nagyon eltérő központja van. Újdelhi a kormány hivatalos székhelye. Fővárosi rangját csak 1901-ben kapta vissza, ekkor a város nagy részét lebontották és Edwin Lutyens brit építész tervei alapján egy új negyed építése vette kezdetét. Ezen az oldalon széles fasorokkal övezett sugárutak, villanegyedek, luxusszállodák és nagy kormányzati épületek pompáznak. Ez az oldal élhetőbbnek tűnik egy európai számára. Ódelhit ezzel szemben keskeny, kanyargó utcák és sikátorok jellemzik.
A város sok mogul emlékkel büszkélkedhet, ezek közül is kiemelkedik a Vörös Erőd, melynek épületei sajnos nagyon elhanyagolt állapotban vannak, de renoválásuk tervben van. Az erődöt a Taj Mahal építtetője Jahan sah emeltette, amikor Delhibe tette át székhelyét. Az egykor csodálatos palota márvánnyal, drágakövekkel, falikárpitokkal és szőnyegekkel volt díszítve, kertjében szökőkutakkal és csodás növényzettel. Az erőd vörös homokkő falai nagyjából nyolcszögletűek, összesen több mint két kilométer hosszúak. Öt kapuja közül most csak a Lahore-kaput használják. Az udvaron fedett piacot létesítettek, ahol napjainkban szuveníreket vásárolhatunk.
Jóval távolabb, a város másik részén áll a 72 méter magas Qutub Minar minaret, mely egykor az új muzulmán uralkodók hatalmát is hirdette. Az eredeti, négysoros homokkő tornyot Qutbuddin Aibak és Shamsuddin Iltutmish építtette. 1368-ban a felső sort villámcsapás rombolta le, ezt Feroz sah kijavíttatta, és rajasthani márványból és homokkőből még két szintet húzatott rá. Ma a torony ötszintes és 505 kőlépcsőn juthatunk fel a tetejére.
