Az Indiai-óceán egyik legszebb kis szigete megérdemli a figyelmet, hiszen különlegességével már az ókorban vonzotta az utazókat. A vállalkozó szellemű turisták, és azok, akik Indiába vágynak, tudják, hogy ide érdemes először ellátogatni, mert ezen a “Fenséges Szigeten” mindent megtalálni, ami Indiában annyira csábító, csak sokkal kisebb dózisban. Nem vág kupán az embertömeg, sem az erős szagok – itt is folyamatosan illatozik a levegő, de nem akkora arányban – elviselhetőbb a közlekedés és könnyebb fuvart, illetve barátokat találni. 2009 óta folyamatosan emelkedik a sziget magyar turistaforgalma, de sokan még mindig nem tudnak róla eleget ahhoz, hogy ide tervezzenek üdülést.
Ezzel a tudattal indultunk mi is útnak, hogy egy kicsit közelebb hozzunk egy nagyon távolinak vélt világot. Utunk a tengerparton indult, hol máshol, hiszen egy hosszú, fárasztó repülőút után nincs ennél jobb választás egy rövid pihenésre. A Negombo Srí Lanka egyik legismertebb tengerpartja. Nem feltétlenül a lenyűgöző szépsége, inkább a fővároshoz, Colombohoz való közelsége miatt, de a nyüzsgő város előtt fekvő hosszú homokfövenyen nyugodtan ejtőzhetünk, a víz pedig kellemesen meleg és fürdésre csábít; nem is kell több.
Negombóból hosszú, kanyargós út vezet a korábbi fővárosba, a 125 ezer lakosú hegyi városba, Kandy-be, a buddhizmus egyik szent helyére. Bár a sziget nem nagy – összesen 65 ezer négyzetkilométernyi – közlekedni elég lassan lehet. Csak egy nagyon rövid szakaszon van autópálya (nem túl jó minőségű, de legalább kétsávos), így 30 kilométer megtétele olykor másfél órába is beletelik. Viszont a kis utakon az indiaihoz képest nagyon kulturáltan vezetnek, idegenvezetőnk elmondása szerint ennek az oka a néhány éve bevezetett szigorú rendőri ellenőrzésekben keresendő. Európai viszonyokhoz szokott szemünknek és fülünknek mégis igazi káosz ez a közlekedés, mert mindenki dudál mindenért.
Az országút melletti kis árusoknál érdemes egyszer-egyszer megállni és megnézni a portékát. Az asszonyok főleg kesudiót árulnak, sosem látott gyümölcsöket, például zöld és piros kis banánt, és nagy sárga király kókuszt (King Coconut), amit azonnal fel is nyitnak nekünk, ha vásárlásra kerül a sor. A leve tényleg isteni! Sri Lankán egyébként egész évben van elegendő csapadék, így nagyon sok minden megterem: rengeteg gyümölcs, fűszerek, teafajták. Mivel szigetország, így több száz kilométernyi tengerpartjáról rengeteg halászhajó indul naponta friss halért, rákért, kagylóért és más tengeri gyümölcsökért.
Az országban magas az olvasni tudók száma, és sokan tanulnak idegen nyelveket, hogy külföldön dolgozhassanak. Meglepő volt számunkra, hogy Sri Lanka legnagyobb bevétele abból származik, hogy a külföldön dolgozók hazajuttatják a fizetésük nagy részét az otthon maradottaknak. A második fő bevételi forrás a textilipar (ruhagyártás), a harmadik a turizmus, a negyedik pedig a világhírű teakészítésből származik. Mivel a turizmusnak óriási a jelentősége (a 3. hely ellenére is) nem véletlen, hogy a turistákat távol tartó etnikai problémákat (tamil-szingaléz vallási-etnikai harcok) viszonylag határozottan és jól kezelte a kormány, így ma már nincsenek fegyveres konfliktusok. Ez egy igazán nyugodt, mosolygós, barátságos ország.
Húsz kókuszfával már megélsz valahogy! Havi 300 dollárt keresel vele, ami itt egy jobb fizetésnek felel meg – állítja határozottan az idegenvezetőnk. S valóban, a kókusz kelendő errefelé, hiszen elképesztően sokféle célra hasznosítják. Használják nyersen, főzésre, de még az akkumulátorok gyártásához is. Kókuszolaj lámpákkal világítanak a buddhista templomokban, de likőrt, brandyt is készítenek belőle. A másik nagy becsben tartott gyümölcsük a világ legnagyobb gyümölcse, a jackfruit. Ennek fáit csak engedéllyel szabad kivágni, gyümölcséből gyógyszerek, krémek készülnek.
Amikor programként az elefántfürdetést ajánlották vendéglátóink, bevallom, kicsit megijedtem, hogy nagyon turistás lesz a dolog. De hatalmas élmény ilyen közelről látni ezeket a nagy emlősöket, ahogy a Maha Oya folyóban dagonyáznak. Az elefántokat naponta kétszer hozzák le ide a folyóhoz a nem túl távoli lakóhelyüktől. Ilyenkor a falucska főutcáján vezetik végig a húsz-harminc ormányost, még az árusok is elrakják portékáikat, amíg az állatok végig trappolnak a folyóig. A vízben aztán szabadon pancsolnak, sőt egy nagy vízágyúval még meg is locsolják őket, amit láthatóan nagyon élveznek. A Pinnawala elefántparkban aztán megnézhetjük az elefánt-etetést is. Teherautóval hozzák a pálmaleveleket, az állatok elé dobják, azok meg ormányaik segítségével szépen elfogyasztják azokat. A park melletti üzletben viszont meglepő termékeket árulnak: elefánt ürülékből készült szuveníreket. Igen, nem tévedés: mivel az elefánt csak tiszta, organikus dolgot eszik, leginkább ágakat, így az ürülékét egy ősi módszerrel kiszárítják, majd papírt készítenek belőle. Aki igazán érdekes emlékre vágyik, vehet ebből az anyagból készült noteszeket, vagy akár szobrokat is.
Ha tehát sikerül kifognunk, vagy már itthonról megtalálnunk a megfelelő vezetőt, kiaknázhatjuk a sziget legjobb, érdekesebb és esetleg mások által fel sem fedezett programjait. Végigjárhatjuk a hihetetlenül zöld, teraszos teaültetvényeket, a legjobb strandokat, láthatjuk Sigiriya ősi települését, amit a világ nyolcadik csodájának tekintenek; megismerhetjük a kedves embereket, az egyszerre modern és mégis öreg városokat, a vadregényes természetet, és a finom ételeket; vagyis Srí Lanka igazi arcát.
A nagy elefántfürdetés – Srí Lanka szigetén című cikk teljes anyagát a VJ 2018./151. Srí Lanka számában olvashatjátok el, amit megrendelhettek a VJM.hu Shop-ban. A magazinban olvashattok még egy lélekemelő galiciai zarándokútról, egy száguldó hétvégéről Salzburgban, és Rakonczay Gábor grönlandi átkeléséről is.
