Ide már nem kísért bennünket a nemzetközi delegációnak kijáró rendőrségi felvezetés. Hisz túl voltunk Algír óvárosán, a hírhedt ’khasba’-n, ahol szennyvíz folyik a járdaszélen, mint a középkorban, és olyan szűkek az utcák, hogy az arabok hajdanán állítólag az ablakokon kinyúlva kaszabolták le a francia legionáriusokat. A zsúfolt, bűzös főtéri piacon azonosíthatatlan szemétkupacokon átlépdelve, véres marhafejekkel néztem farkasszemet, de lefotózni már nem tudtam a kaotikus képet.
A kíváncsi csapatunkat kísérő marcona fegyveres katonák (fejenként kettő is jutott mindegyikünknek) ellentmondást nem tűrve tovább tereltek bennünket. Nem ellenkeztünk, a szomszéd utcából hallatszó éles fegyverropogás valóban nem tette vendégmarasztalóvá ezt az amúgy elképesztően különleges helyet.
Mindeme feszültség úgy vált semmivé délen, mint sivatagban a délibáb. Szerencsére ez az oázis nem káprázat volt, hanem valóság: Timimoun, a vörös város egyszerűen lenyűgözött. Nem pompával és gazdagsággal, csak végtelen sivatagi egyszerűségével. Csakúgy nem felejtem el a tető nélküli oázisfalu apró, homokpadlós házait, a rongyszőnyegen kuporgó, lavórban mosogató asszonyokkal, mint a datolyapálmafák között csörgedező, aranyat érő, keskeny vízcsatornát.
S a végtelen szomjúságot, amit félnapos gyaloglás után éreztem. De hiába vezetett vendéglátóm egy rozsdás, horpadt vizes hordóhoz, s nyomott kezembe világháborús katonai alumínium bögrét! Miután láttam, hogy a falu apraja-nagyja abból az egyből oltja szomját libasorban, nem tudtam ajkamhoz emelni. Odébb somfordáltam inkább, hogy ne is lássam a kézfejükkel szájukat törölgető, mosolygó arcokat. Aztán, mikor a sor elfogyott, a fehér turbános, cserzett bőrű, fekete szemű kísérőm barátságos mosollyal még egyszer felém emelte a bögrét. És én végtelen szomjúsággal hálásan elfogadtam…
2001 őszén jelent meg a Világjáró Utazási Magazin első lapszáma. Az azóta eltelt években sokan, sokfelé jártunk, a világ legszebb, legkülönlegesebb helyeit mutattuk be olvasóiknak öt kontinens számtalan országából. Noha maradt még bőven látnivaló a nagyvilágban, most az elmúlt másfél évtized legérdekesebb, legszemélyesebb úti élményeit gyűjtöttük össze. A jubileumi számban a magazin állandó munkatársai felidézték kedvenc helyeiket, felejthetetlen emlékeiket. Ezeket a rövid, néhol vicces vagy éppen szívszorító és ámulatba ejtő kalandokat osztjuk meg az elkövetkező hetekben itt a VJM.hu oldalán. Tartsatok velünk!
