A Tirrén-tenger mentén elnyúló, dalra fakasztó tájakkal, világhíres művészettel, csodálatos ételekkel és még mindig természetközeli lakosokkal megáldott Toszkána régiója biztos, hogy ott van minden utazó bakancslistáján. Az etruszkok érkezése óta Toszkána maga a csábítás. Jöttek is a rómaiak megállíthatatlanul, aztán a keresztények is felfedezték maguknak, mint középkori zarándoklati megállóhely, Napóleon pedig fosztogatni érkezett ide. A tartomány fővárosa Firenze, templomaival és műemlékeivel a brit arisztokraták kedvenc célpontja volt a 19. században és még ma is, míg San Gimignano 11. századi katedrálisa Franco Zeffirellit csábította filmezésre. A templom egyik gyönyörű oltára forgatási helyszíne volt 1999-es Tea Mussolini-vel című filmjének.
San Gimignanótól délre pedig Siena fekszik, mely a középkorban Firenze nagy vetélytársa volt. A két város ma már legfeljebb a turistákért verseng. Siena különös hangulatú, szentimentális középkori város. Főterének, a Piazza del Campónak egyedi hajlásszögét a természet adta: lefelé lejtő kagyló alakjával és a peremén félkörben elhelyezkedő házakkal minden odavetődő utazót elvarázsol. Egységét nem bontják meg az utcák benyílásai sem.
A téren tartják évente kétszer az olasz idegenforgalom fő attrakcióját, a Palio ünnepet. Ez nem is annyira ünnep, mint inkább középkori ruhákban űzött lovasverseny a várost alkotó autonóm kerületek között. Ilyenkor az Il Campón egy gombostűt sem lehet leejteni. Egy idegennek óriási élmény részt venni a Palión, de valójában a tömeg nagy részét a helyiek teszik ki.
Ha éppen nincs Palio Sienában, akkor pedig üljünk be az Il Campo egyik kávézójába, ahol nagyon kellemesen el lehet tölteni egy fél délutánt.
A kávézás után érdemes felkeresni Siena másik látványosságát, a dómot. Akárhogyan is nézzük, ez az épület valahogy nem illik a város többi épülete közé, de nem rossz értelemben: úgy tűnik, hogy a helyiek valami igazán egyedit akartak alkotni Isten számára. Fekete-fehér sávozású tornyával és kicsit túldíszített homlokzatával a sienai dóm mindenképpen feledhetetlen jelenség.
Nem sokkal azután, hogy a dóm felépült, a város gondolt egy nagyot és a helyére egy katedrálist szeretett volna emelni úgy, hogy a dóm főhajója lett volna a katedrális kereszthajója. Ezt a tervet azonban az 1348-as pestisjárvány meghiúsította, addig ugyanis csak a katedrális homlokzatát sikerült felhúzni. Ez a homlokzat a mai napig – mintegy mementóként – ott áll a dóm jobb oldalán.
Sienát elhagyva megint a zöldessárga dombok között találjuk magunkat. A toszkán tájjal egyszerűen nem lehet betelni. Maga az autózás is hatalmas élmény a kanyargós utakon, meg-megállva egy-egy kisebb városkában, amelyek mindegyikében akad valami látnivaló. Az egész régiót belengi valamiféle időtlenség, ami egyszerre ismerős és mégis megfoghatatlan – és ez az érzés ott hullámzik a lágy esésű dombokat ölelő reggeli ködben, a művészien növő ciprusokkal szegélyezett utak felett, az aranyló búzatáblák, az ezüstösen csillogó olíva- és vibrálóan zöld szőlőültetvények fölött.
A dombok tetején növő középkori falvak, az északi vidék erdői és a Tirrén-tengerbe pottyantott szigetecskék mind-mind Toszkána dicsőségét zengik. Biztos lehet találni benne negatívumot is, ahogy minden más városban és régióban, de minek keresgélni, ha a szépsége pont az orrunk előtt van.
