Az autóút túl hosszú és lassú, a helikopter bizonytalannak tűnik. A motorcsónak gyorsan szeli az óceánt, egy órán belül már a fővárosban vagyunk. De ez nemcsak fizikai értelemben vett utazás, mintha más dimenzióba kerültünk volna. Freetown-ba érkezve az a benyomásunk, hogy az alvó Csipkerózsika felébredt évszázados álmából, és mindent egyszerre próbál bepótolni. Mintegy hárommillió ember gyertyák fényénél tölti estéit az utcákon, hatalmas a zaj, a tömeg, nyüzsgő és lüktető a kép.
Elhagyva a fővárost a hegyek felé vesszük az irányt, végül megérkezünk a John Obey falu melletti tengerpartra. Hamarosan meghalljuk az óceán morajlását, és a terepjáróból kiszállva megérezzük lábunk alatt a homokot. Sötétség vesz körül és kimondhatatlan nyugalom. Kis lépeseket teszünk az egyre hangosabb óceán felé. Megérkeztünk.
Afrikáról hallva elsőként általában az etnikai konfliktusok, marginalizált gazdasági és társadalmi helyzetben élő népek, és veszélyesen egzotikus járványok képe jelenik meg fejünkben. Ha a turizmusról kérdeznek, akkor felidéződnek a maszájok, a Kilimandzsáró havas csúcsa és a szafarik romantikus hajnalai. Sierra Leone kapcsán a kép azonban élesen negatív, és nyoma sincs vonzó turisztikai desztinációnak: elhúzódó polgárháború, politikai bizonytalanság, egymást öldöklő gyermekkatonák és véres gyémántok az első spontán említések az országgal kapcsolatban.
A turizmus és a természeti környezet szépsége még csak meg sem jelenik az asszociációk sorában. Az ország azonban gyönyörű természeti adottságokkal rendelkezik, és 2002 óta nyugalom van. A Sierra Leone-i bányákból származó gyémánt finanszírozta az elmúlt időszak egyik legkegyetlenebb polgárháborúját megkérdőjelezve ennek az iparágnak az etikáját, ugyanakkor tönkretette Sierra Leone egyik legfontosabb bevételi forrását, a turizmust. Afrika egyik legszegényebb országa azonban ma már tárt karokkal várja a kalandvágyó utazókat.
