Újra megnyitotta kapuit a tátrai jégtemplom

A tátrai jégtemplom egy év után ismét megnyitja kapuit, és idén a tátrai jégből épített látványosságot a Szentpétervári Krisztus feltámadása Templom inspirálta.

A látványosság immár nyolcadik alkalommal tekinthető meg a Magas Tátrában. A látogatók november 20-tól csodálhatják meg a szlovák és cseh együttműködéssel felépített jégtemplomot. A 12 méter magas építményhez összesen 1880 db jégtömböt használtak fel, melyek össztömege 225 tonna volt.

A szlovák főépítész, Adam Bakos elmondta, hogy az építkezésen összesen 18 szobrász és 12 segéd dolgozott, a cél pedig az volt, hogy a jégből visszaköszönjön a szentpétervári Krisztus Feltámadása Katedrális homlokzata, és hat szimbolikus tornya.

A jégtemplomba idén is díjmentesen a belépés, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Tekintettel a járványhelyzet miatt hozott intézkedésekre, a szervezők azt kérik az érdeklődőktől, hogy tartsák be a jégtemplom látogatási szabályait. Hogy biztonságosabb legyen a látogatás, a Magas Tátra Központ belépési folyosókat alakított ki a jégattrakciók körül, így csoportosulás nélkül lehet nézegetni, természetesen csak maszkban.

A tarajkai kupolát siklóvasúttal lehet megközelíteni Ótátrafüredből vagy gyalogosan egy turistaútvonalon keresztül. A Nagytemplom naponta 9.00 és 16.00 óra között tart nyitva, a síszezon és karácsonyi ünnepek során a nyitva tartás idejét valószínűleg még meghosszabbítják.

 

(Összesen ennyien olvastátok: 1 731 , ma: 1 )
További cikkek - Világjáró

Állati felfedezések a zátonyon

Új pörölycápafajt fedeztek fel kutatók Belize partjainál. A WWF a felfedezés kapcsán...
Teljes cikk