Az M6-os autópálya után, a 64-es főútról lekanyarodva magas, összeérő fákkal övezett betonút vezet be Ozorára. A 2000 fő alatti lakosú községről kevesen tudják, hogy a két időszaki fesztiválon túl számos kikapcsolódási, turisztikai lehetőség rejlik itt. Az ember alkotta látnivalók mellett a táj szépségére és értékeire is fel kell hívni a figyelmet. Ozora is hét dombra épült mint Róma. A környező dombokról, a Kálváriáról, a Tükörcsősről kiváló kilátás nyílik a tájra; tiszta időben még a Balaton kéklő sávja is felsejlik.
Megközelítés
Vonattal a Budapest – Pusztaszabolcs – Dombóvár – Pécs vasútvonalon lehet, Simontornyán vagy Pincehelyen kell a vonatról leszállni, innen autóbusszal kell továbbutazni Ozorára.
Ha indulás előtt rákeresünk Ozorára, első találatok között ott lesz a község legjelentősebb középkori műemléke, Ozorai Pipó vára, melyet 1416-ban építettek kőből és fából. A meredek dombtetőt hatalmas munkával vízszintesre formálták, hogy rajta egy igen jellegzetes négyzetes alaprajzú, sarkain kerek tornyokkal és udvarán emeletes főúri pompával kialakított várkastélyt hozzanak létre.

Falai között mind a mai napig állandó és időszaki kiállításokat nézhetünk meg. Ottjártunkkor az Illyés Gyula életművét és hagyatékát bemutató, valamint Bazsonyi Arany festőművész állandó kiállítását jártuk körbe.
A várkastély egyébként a reneszánsz hangulatát idézi, és a firenzei kereskedőcsalád sarja Filippo Scolari (1369–1426), ahogy hazánkban nevezték, Ozorai Pipo építtette. Zsigmond király híres törökverő lovagját, a magyarok által Ozorai Pipoként emlegetett férfiút a szerelem láncolta Ozorához. Miután nőül vette a vidék urának leányát, Ozorai Borbálát, nagyszabású építkezésbe kezdett a szép, friss vizű patakokkal átszelt településen – olvasható a várkastély oldalán.
A vár közvetlen szomszédságában található a Római Katolikus templom épülete, két oldalán az I. és II. világháborúban elesett ozoraiak emlékművével.
Mivel Budapestről érkeztünk a körülbelül 140 kilométerre lévő községbe, valamint a vezetett túrán is sokat elidőztünk, így úgy gondoltuk ideje megtudni, hogy milyen szálláslehetőségek állnak rendelkezésünkre a két naposra tervezett utunk során. Bárki, aki betoppan ide, számos igen érdekes opciót talál. A magánszállásokon felül választani lehet a Civil házat, a Szappanos Pincészet szolgáltatásaival egybekötött szállást, a Boglya ökoházat, és akinek úgy tartja kedve, akár a várban is megszállhat a frissen felújított és korhű szobák egyikében.
Evés, ivás és jó borok
Ami az ebédet illeti, a mi választásunk a Tyukodi Pincészet ajánlatára esett, ahol a tulajdonos személyesen várt minket saját pálinkájával és boraival. Mind a tulajdonos, mind pedig az édesapa kőműves szakmát választották és több pince építése után kitalálták, hogy ha idejük engedi, megépítik a sajátjukat is. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó ötlet volt, hiszen nemcsak a boroknak, hanem magának az épületnek is a csodájára járnak a túrázók.

A kapros nokedli, a marhapörkölt és a helyi borok után egy kis pihenésre vágytunk, így meglátogattuk az Ozorádó Horgászparadicsomot, ami egy kis völgyben található Ozora mellett. Magát a 2 horgásztavat minden oldalról erdőkkel borított dombok veszik körül. A helyszín garantálja a békességet, az abszolút feltöltődést, pihenést, relaxálást és nem utolsó sorban a zavartalan pecázást is. A horgászni vágyók legnagyobb örömére bőséges halállománnyal rendelkeznek, a tavakban keszeg, amur, csuka, süllő, ponty, harcsa és számos egyéb halfajta található. Bár mi nem ragadtunk horgászbotot, mégis tökéletes kikapcsolódást biztosított számunkra a gyönyörű idő, a medence és a körülötte lévő táj festői szépsége.
Vacsoránkat a Szappanos Pincészetben költöttük el, ahol több mint 100 éve foglalkoznak szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. Vacsora közben Szappanos József fia, Zsolt mesélt nekünk arról, hogy hogyan jutottak el idáig:
“A sors úgy hozta, hogy 8-10 évvel ezelőtt a hegyoldalon sétáltunk és megtaláltuk az egykori pincénket, amiből már egy ecetfa nőtt ki. A család összeült és úgy döntött, hogy elkövetnek mindent a tudásuk szerint, hogy egyrészt megőrizzék az utókornak, valamint hozzá is tegyenek a pincészet nevéhez.”

A család legidősebb tagjaként József őrzi a hagyományokat, illetve az évtizedes tapasztalatait igyekszik átadni a fiatalabb generációnak, míg Zsolt a szőlőtermesztési és bor feldolgozási munkákért felel. Az estét egy jó beszélgetéssel és borok kóstolásával zártuk. Itt külön kiemelném a családi hagyományt, miszerint a legfiatalabb hölgy családtag saját készítésű kiflikkel várja a betérőket. Hiába próbáltam elkérni, a recept a családban marad, anyáról lányára, anyósról menyre száll tovább.
Levendulák és méhek
A másnak egyik szép úti célja a “Levendula Völgy Ozora” családi vállalkozás volt, ahol jelenleg több mint 15 fajta levendula fajtát termesztenek. A színválaszték a fehértől, a rózsaszínen át egészen a sötét liláig megtalálható. Én személy szerint megkóstoltam a levendula szörpöt, míg a bátrabbak a levendula pálinkából is ihattak. Mindezek mellett rengeteg, a levendula virágából készült termék és ajándéktárgy közül választhattunk.
Egyik személyes kedvenc pillanatom a domb tetején álló hintázás volt, ahol az ember kicsit kiszakadhat ebből a rohanó világból, újra gyermek lehet, és élvezheti az elé táruló gyönyörű tájat.
Ezek után várt ránk még egy találkozó, Nagy Csaba József méhészete. Ozorán 15-en foglalkoznak hivatásszerűen méhészettel, ami együttesen 450 családos méhállományt jelent. A község víz közelsége, a régi szőlőterületek, a vetésforgók, mind mind olyan jó dolgok, amiért nem kell messzire menniük, így minden évszakban biztosítva van a méhek ellátása.

Csabának gyermekei, unokái vannak és ezek mellett a fent említett számból több mint 200 méhcsalád életéről gondoskodik. Ebből az életfelfogásból mi is kaptunk egy kicsit, mivel minket sem engedett el addig, amíg nem pakolta tele a hátizsákjainkat különböző mézekkel.

Ha összegeznem kellene ezt a két napot, csupa kedves és jólelkű emberrel találkoztam, akik az ott tartózkodásunk ideje alatt minden erejükkel azon voltak, hogy jól érezzük magunkat, megismerjük őket, a történetüket és természetesen Ozora községét. Azt kell hogy írjam, kevés volt ez a két nap és mindenkit arra bíztatok, hogy ha belföldi utazást tervez, látogasson el ide.
Külön köszönet a polgármester asszonynak, Nagy Istvánnénak, a vendéglátóknak és az Oroszi testvéreknek, Oroszi István és Oroszi Sándor sáregresi fazekasoknak, akik megmutatták a tájházat, betekintést adtak a korongozás mesterségébe és a rengeteg érdekes krónikát osztottak meg velünk.
Világjáró Tipp:
Aki esetleg még a Budapestre visszavezető út közben megállna, megteheti akár Simontornyán a várnál, ahol egy virtuális kalauz segítségével tekintheti meg az állandó, valamint az időszaki kiállításokat és a palota első emeleti termében látható galéria festményeit.
A Világjáró Magazin munkatársa a MÚOSZ szervezésében, Nagy Istvánné Katalin, Ozora polgármesterének meghívására látogatott el Ozorára.
Cikk szerzője és fotósa: Marek Zoltán



