placcs

Évfordulót ünnepel és őszi színekbe öltözik a Plitvicei-tavak Nemzeti Park

Minden bizonnyal a Plitvicei-tavak Horvátország leglenyűgözőbb természeti látványossága. De egy ideje itt is jócskán megszigorodtak a látogatási szabályok. Ma már csak előre megváltott online jeggyel lehet felkeresni a gyönyörű tóvidéket.

A Plitvicei-tavak területét az UNESCO 1979-ben nyilvánította világörökségi helyszínné. De a Karlovac-tól 75 kilométerre délre fekvő hegyvidéki területen nem is kifejezetten a tavak miatt vált annyira híressé, hanem mert itt gyűltek össze az ország legszebb vízesései, olyan mintha valaki egy helyre rendelte volna őket. Pont ezért nem a tavak vonzzák a tekintetünket, hanem a több száz lezúduló vízesés, amint szikrázó párába burkolják a fák lombjait. Ez a vidék Horvátország legrégebbi nemzeti parkja, és 2019-ben ünnepli fennállásának 70. évfordulóját.

Forrás: shutterstock.com

A Plitvicei tavak vidéke folyamatosan alakul. Ennek oka, hogy a Bijela rijeka (Fehér) és a Crna rijeka (Fekete) folyók víztömege és sodrásának ereje több ezer év óta mossa és vájja a tavakat körülvevő hegyek dolomit és mészkő kőzeteit. Ahol pedig a vízáramlat akadályba ütközik, ott mind a mai napig vízesések alakulnak ki. A tórendszer legmagasabb tava, a Proscanski tó 637 méteren található, míg a legalsó 503 méter magasan terül el. Ezen a 134 méteres szintkülönbségen csodálhatjuk meg a vízesések sorozatát.

Kötelező lett az online foglalás

De a tavak felkutatásának nem lehet csak úgy nekiindulni. A nemzeti park bejáratánál mindenki kap egy térképet, amin láthatók a tórendszeren keresztülfutó túraútvonalakat, és egyéb kalandos sportolási lehetőségeket a környéken – lehet lovagolni, raftingolni, sziklát mászni. Viszont az eddigi évektől eltérően 2019. májusa óta már nem lehet csak úgy besétálni és jegyet venni a területre. Hogy elkerüljék az egyre nagyobb tömeget, az üzemeltetők előzetes regisztrációt vezettek be. Ez azt jelenti, hogy időpontot kell foglalni egy online-rendszeren keresztül, mielőtt elindulnánk a tavakhoz. Ha ezt nem tesszük meg, akkor ott helyben már nem engedélyezik a belépőjegy megváltását. És ez csoportokra és egyéni utazókra egyaránt vonatkozik.

A látogatóknak előre meg kell adniuk az érkezési dátumot, az órát és a bejáratot is..A foglalásról E-mailban kapnak egy elismervényt, amivel a helyszínen megvásárolhatják a belépőt. De ügyelni kell arra is, hogy a lefoglalt időpontról (time slot) ne késsenek el, mert ha egy óránál többet csúsznak, akkor már nem kapnak jegyet.

Forrás: shutterstock.com

De ha már bejutottunk akkor az alsó és felső tavakat is nézzük meg, melyek különböző utakon érhetők el. Mindegyik egy kicsit más részét tárja fel a csodás természeti képződménynek. A szakemberek és helyi idegenvezetők legtöbbször az A túrát ajánlják, főleg ha iskolás csoportok, vagy családok érkeznek kisgyerekkel és nyugdíjasokkal. Ez a túra ugyan olyan gyönyörű mint a többi, de nem olyan hosszú és megerőltető. A végén így is úgy is elérünk a Nagy vízeséshez és nagyszerű fotókat készíthetünk útközben, anélkül, hogy kiköpnénk a tüdőnket. A C túra ennél már sokkal nehezebb és hosszabb is, úgy 3 és 5 órát vesz igénybe a megtétele, de általában ezen a vonalon ismerhetjük meg igazán a Plitvicei tavak vidékét.

Forrás: shutterstock.com

Bármelyik útvonalat is választjuk a hat túra közül, abban biztosak lehetünk, hogy mindegyik jól kiépített és biztonságos. Ha nem térünk le az útról, és nem szegődünk egy édes kis medvebocs nyomába – a vidéken nyugalomban élhetnek a medvék – akkor az anyukájával sem fogunk összetalálkozni.

Nem véletlenül vette védelme alá az UNESCO

A Plitvicei tavak flórája és faunája ugyan olyan sokrétű, mint a vízesések. A kutatók szerint 1300 növényfaj él a területen, főleg mohák és algák, valamint a nedves réteken harangvirágok, boglárka és különböző orchidea fajok. Az állatok közül a leghíresebb a már említett barna medve, de él itt 350-féle lepke, 50 emlős, 20 denevérfaj és közel 200 madárfaj is. A legszembetűnőbb állat pedig a pisztráng.

Akik már jártak a tavaknál esküsznek, hogy nyáron a legszebb, de a képeket elnézve egy őszi utat sem utasítanánk vissza, amikor a vízesések körül minden vörösre, sárgára és aranyszínűre változik.

Forrás: horvatorszaginfo.hu

(Összesen ennyien olvastátok: 2 588 , ma: 2 )
További cikkek - Gerencsér Dóri

Irány az európai Hawaii, azaz a spanyol Fuerteventura szigete

Az európai Hawaiiként is emlegetett spanyol sziget a szörfösök paradicsoma. De az is...
Teljes cikk