Az Alföld déli részén, kicsiny falunkban, Zákányszéken hatalmas tábla hirdeti: Kéktúra útvonal. Sokszor elmentünk mellette, de nem tulajdonítottunk neki semmi jelentőséget. Ez biztosan nem ránk vonatkozik, gondoltuk.
Egyszer azonban, ahogy kezdett olvadni a hó, s egyre többször bújt elő a napocska, osztályfőnökünk feltette a kérdést: hová, merre vegyük idén az útirányt, a tanulmányi kirándulást hová szervezze. Úgy gondoltuk, dombok-hegyek között szeretnénk bandukolni. Mi kell más egy alföldi gyereknek? Mivel sportos osztály vagyunk, egy kis hegymászástól nem ijedünk meg. Ekkor osztályunk egyik szemfüles tudósjelöltje, feltette a kérdést: Mi lehet az a Kéktúra térkép a falu központjában? Az hegyek felé is visz? Persze osztályfőnökünk azonnal kész volt a válasszal, és sorakoztatta „ellenérveit”. Ismertette a lehetőségeinket: se bobpálya, se aquapark, se buborékfoci, se cyberjump, de még kickbike se. Ezek mind-mind szerepeltek eddigi útjainkon, s persze nagyon tetszettek. Viszont lenne sok-sok kilométeres gyalogtúra csodálatos természeti tájakon, az eső is a nyakunkba szakadhat, s bőrig is ázhatunk. Nem lenne agyoncukrozott üdítő, csak forrás vagy csapvíz, és lehet, hogy nyuszik, őzek kereszteznék utunkat, nem pedig a fiúk által annyira kedvelt dübörgő motorok. Azért ekkor gondolkodóba estünk. És térerő? Vetette fel valaki halkan. A tanárnő csak annyit mondott, hogy nem ígérheti biztosra.
Döntöttünk. Egyszer mi is megpróbálhatnánk. Mi már beleszülettünk a kütyük világába, s még nadrágvásárláskor is a fő szempontok egyike, hogy a zsebbe beleférjen éppen aktuális kedvencünk. De talán menne egy kicsit nélküle is.
Közösen kiválasztottuk a Gyermek Kéktúra Kőszegtől Kemeneshátig tartó szakaszát. Megkértük tanárunkat, hogy kezdjen hozzá szervezéshez. De mi is nagyok vagyunk már, hadd segítsünk a részletekben is. Kiosztottuk a feladatokat. A fiúk vállalták, hogy útvonaltervező és a menetrend segítségével kiszámolják az oda-visszautazás távolságát, kiválasztják a tömegközlekedés legmegfelelőbb lehetőségeit, a lányok pedig, hogy gondoskodnak a környezethez illő élelmezésről. Megbeszéltük, hogy vizet kulacsokban visszük, nem eldobható üdítős palackokban. Ennivalóinkat sem nejlontasakokba, hanem uzsonnás dobozokban tároljuk. Sok-sok gyümölccsel pakoljuk tele hátizsákunkat. A chipseket is elfelejtjük.
Osztályfőnökünk megígérte, ha sikeresen teljesítjük az 50 kilométeres távot, jutalmul vízi biciklizhetünk a közeli Balatonban is. Akkor, hát rajta!
