És bár egy nagyon rosszkor jött, múlni nem akaró lázas betegség miatt végül nem tudta elkezdeni a távot, korábbi kvalifikációja évekig feljogosítja az újraindulásra. Balogh Ottó – akinek idén három bestseller könyve is megjelent a versennyel, és a hozzá kapcsolódó lelki felkészülésekkel kapcsolatban – a sajtótájékoztatón elmondta, hogy már akkor beleszeretett Alaszkába, mikor először olvasta Jack London műveit; onnantól kezdve arról álmodozott, hogy egyszer kipróbálja a kutyaszánozást. “Szerencsés vagyok, hogy megvalósult, amit elterveztem és nem adom fel.”
Az Iditarod a szánhúzókutya-futamok csúcsa. A résztvevőknek 1688 kilométeres távot kell teljesíteniük 8-15 nap alatt. Keresztül suhannak erdőkön, befagyott folyókon, cement keménységűre fagyott hótakarók fölött. Szinte alvás nélkül teljesítik a távot és leginkább a kutyáikra hagyatkozhatnak, mivel emberekkel igen ritkán találkoznak.
A világ legkeményebb versenyének távja, a történelmi Seward-tól Nome-ig tartó útvonal mentén halad. A táv nem egy, hanem több útvonal összekapcsolódásából jött létre az alaszkai lakosok által. Több hegyi úton, völgyön és történelmi településen vág keresztül, míg el nem ér Nome városkájáig. A vidékre 1910-től kezdve rengeteg aranyásó érkezett a meggazdagodás reményében. Ahogy az lenni szokott egyre több lakóépület és kutyaház épült az utak mentén, de a fejlődést félbeszakította az első világháború 1918-ban, majd az arany is elapadt. Az útvonal majdnem teljesen feledésbe merült, de 1925-ben Nome-ban diftéria járvány tört ki. Nem volt mit tenni,utolsó lehetőségként kutyaszánok indultak útnak, hogy eljuttassák az oltóanyagot a kétségbeesett nome-i lakosoknak. Húsz hajtó és szán indult útnak, 1085 kilométeres utat megtéve, 127 óra alatt.
Az Iritarod szánhúzókutya-verseny ennek az önfeláldozó útnak állít emléket, és mindannak az elszántságnak, amivel a hajtók és a kutyaszánok hozzájárultak Alaszka fejlődéséhez. Érdekesség, hogy a repülőgépek megjelenése után is milyen sokáig folytatódott a szánhúzókutyák használata a napi munkák területén. A hajtók és csapataik a második világháború idején is fontos szerepet játszottak Alaszkában, segítve a híres eszkimó felderítőcsapatokat. Egészen 1960-ig töretlen volt a kihasználtságuk, de aztán megjelentek a hómobilok, a “vaskutyák” és az a kutyacsapatok gyors felbomlásához vezetett.
A Wasilla-Knik Bizottság volt az, mely 1964-es alapítása után elkezdte vizsgálni Alaszka történelmi eseményeit. Munkájuk során előjött a Seward-tól Nome-ig tartó útvonal jelentősége is, így az elnök, Dorothy Page felvetette az Iditarod táv ötletét. Több órás megbeszélések után, a helyi hajtók megegyezésre jutottak és lelkesedésük által 1973-ban megszületett a világ első, hosszútávú szánhúzókutya-versenye. Az első futamot a Nome Kennel Club (Alaszka első kennelje, melyet 1907-ben alapítottak) támogatta, a nyertes pedig Dick Wilmarth volt, akinek majdnem három hetébe tellett eljutni Nome városáig.
Ahogy Balogh Ottó is elmondta, az Iditarod táv újraélesztésének a célja az volt, hogy megmentsék a feledésbe merült szánhúzókutya kultúrát és az alaszkai huskie-kat, melyek majdnem teljesen eltűntek a hómobilok bemutatása végett.
