Debrecenben jártunk

Elsőként azt láttuk be, hogy bár nagyon jó a város tömegközlekedése, ha bírjuk a sétát akkor nem kell túl sokat menetjegyre vagy napijegyre költetünk. A látnivalói kifejezetten közel vannak egymáshoz így gyalog könnyen eljutottunk egyik helyről a másikra. Bár most éppen nem volt augusztus 20-i Debreceni Virágkarnevál és nem hömpölygött mindenfelé embertömeg, az utcák, a terek, a kis kávézók és a finom konyhával hívogató teraszos éttermek így is megteltek és hangulatosak voltak.

Főutcája igazán impozáns volt; bár sokszor álltunk meg a napernyők árnyékában, azért csak csak eljutottunk a 100 éves Apolló mozihoz, ahova egy korai filmre be is ültünk. Nem szabadott kihagyni ezt a lehetőséget, pedig még mozituristának sem mondhatjuk magunkat.

Miután kijöttünk már nem tűzött annyira a Nap így felfrissülve beirányoztuk a Déri Múzeumot, ami egy másfajta kulturális élményt ígért. A kimagasló múltú és az ország egyik leggazdagabb kulturális-történelmi gyűjteményét bemutató Déri Múzeumban 2015 végén nyitottak újra az újrarendezett, felújított állandó kiállítások, így ma már interaktív látogatói élmények sokasága várt ránk a falak között.

Ha már itt jártunk a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központot sem hagyhattuk ki.  A központban a régió legnagyobb művészeti galériáját jártuk körbe. Több mint 3000 négyzetméternyi kiállítóterével évente mintegy tíz időszaki kiállításnak, a kávézó, a belső kert és a fogadótér pedig rengeteg társművészeti programnak ad otthont. Gyűjteményének alapját a tíz évre letétbe helyezett Antal–Lusztig-gyűjtemény, az egyik legjelentősebb hazai modern és kortárs képzőművészeti kollekció adja.

A múzeumi kitérők után hagytuk magunkat elveszni a városban. Elkeveredtünk a Debreceni Egyetem épületei közé, onnan pedig – az 1933-ban befejezett neobarokk főépület angol stílusban tervezett, monumentális parkján keresztül – kisétáltunk a Nagyerdő egyik legszebb részére, a Nagyerdei Szabadtéri Színpad környékére. A hatalmas erdei fenyők és kocsányos tölgyóriások között felépült szabadtéri színpad és a körülötte kiépített rendezvénytér egy átlagos napon remek sétaprogramnak bizonyult. Kis utak keresztbe kasul, dombról le és dombra fel. Füves részek a pihenéshez és a Békás-tó látványa – csakhogy már szerethető giccsbe forduljon az egész. Az egész délutánt el tudtuk volna itt tölteni, de korogni kezdett a gyomrunk.

Megindultunk hát a Nagyerdei Stadion irányába, ahol évről évre a Virágkarnevál hatalmas zárógáláját tartják. Már látótávolságban voltunk, mikor balkézfelől felénk lengett az ebédünk illata. Legalább másfél órát ücsörögtünk még a sörkertben, mire rávettük magunkat, hogy tovább induljunk. Ha már egyszer a Nagyerdő jött szóba, tényleg olyan nagy, hogy nem lehet mellette úgy elmenni, hogy nem írjunk róla pár szót. A város tüdejének nevezett parkot egy félnapos túra lenne bejárni. A helyiek nem véletlenül tekintenek rá úgy, mint a debreceni Margitszigetre. Az 1092 hektáros erdő 100–120 éves fáiról kapta a nevét. A város belterületén zöldellő erdőt a 18. században nyilvánították parkká. Az országos jelentőségű védett természeti terület a Natura 2000 hálózat része és megannyi érdekes növény- és állatfajnak szolgál otthonául.

A terület nagyságából kifolyólag nem csak a Békás-tavat találjuk meg itt, hanem az egyetem Botanikus kertjét is, a debreceni Állatkertet, a város vidámparkját, és természetesen az Aquaticum Spat. Ami tökéletes lezárásnak bizonyult szombat estére. Kipróbáltuk a termálfürdőt, kifeküdtünk a strandra, és hagytuk magunkat sodortatni a mediterrán élményfürdőben. És ez még csak egy kis része volt a hatalmas komplexum szolgáltatásainak.

Ha van időnk és elhagynánk egy kicsit a várost, akkor nézzünk szét Erdőspuszták környékén, mely 10 kilométerre keletre található és félkörívben öleli körül a várost.  Jellegzetes nyírségi táj ez, futóhomokdombokkal, homoki tölgyesekkel, rétekkel. Egyik legjobban kiépített pihenőcentruma, a Vekeri-tó. A Bánkon található Erdőspusztai Bemutatóház pedig kiállításokkal és egy gyönyörű arborétummal mutatja be a táj jellegzetes növény- és állatvilágát.

A Hármashegyi Pihenőközpont szintén Debrecen térségének éke, ugyanis domborzati viszonyai nem a megszokott alföldi táj képét mutatják – pont ezért nevezik hegynek. Legmagasabb pontján kilátó nyújtózik az ég felé, ahonnan látni lehet az egész tájat, a túrázó és kirándulóhelyeket, de talán még az ország egyik legrégibb erdei kisvasútját is.