Blagaj 8 kilométerre délre található Mostártól, így ha az ívelt kőhídjáról híres városban van szállásunk, akkor könnyedén felfedezhetjük a környéket. A római kori Bona település maradványaira épült Blagaj amellett, hogy egyszerű szépségéről híres, a Buna folyó eredője is, pontosabb az a hatalmas szikla rejti a folyó forrását, melyen a városka szimbóluma kapott helyet. A blagaji dervis kolostor az 1500-as években épült és a kétszáz méter magas sziklafalhoz tapasztva húzták fel. A körülbelül 70 négyzetméter alapterületű kolostor eredetileg fából épült, de néhány éve felújították. Tornácai, fehérre meszelt, napsütötte szobái azonban nagyrészt változatlanul megmaradtak az utókornak.
A dervisek – egyszerre öt-hat férfi – évszázadokon keresztül éltek itt elzárva a világtól, csendben, elmélkedve, szegénységben. A muzulmán szúfi testvériség (tarika) képviselői voltak, akik a középkori keresztény szerzetesekhez hasonlóan aszkétaéletet éltek. Szertartásaik során gyakran estek teljes extázisba, ez a híres dervis tánc. A kolostor egy úgynevezett maquam-nak, szentélynek is helyet ad, így ez az egyik legfontosabb és látogatottabb szúfi zarándokhely a világon. De nem kell hívőnek lennünk ahhoz, hogy áhítattal nézzünk eme kicsi házra, ami a félelmetes és meredek sziklák ölelésében bújuk meg – az utazók így is úgy is megilletődve sétálgatnak az épület környékén.
Tovább haladva egy szabadtéri múzeumvárosba érkezünk, név szerint Pociteljbe, mely egy csodálatosan szép középkori város a Neretva-folyó völgyében, Mostartól 25 kilométerre, az Adriai-tenger felé vezető úton. Ahogy Blagaj, úgy ez is muzulmán bosnyákok lakta település, és közkedvelt turistaközpont. A várost egy sziklás hegyoldalba vájták, amely a Neretva-folyó egyik kanyarára néz, és egy természetes amfiteátrum látszatát kelti égig érő tornyaival, fehér kupolás mecsetjeivel és régi várának bástyájával, kőfalaival. Történetét még ma is folyamatosan kutatják. A szakemberek szerint egészen 1444-ig vezethető vissza a krónikája.
Legtöbb épülete az oszmán stílus jellegzetességeit viseli magán. A kőházainak sora egyedülálló, a magas falak mögött gyönyörű belső udvarok rejlenek. Építészetük egy olyan kultúráról mesél, amely fontosabbnak tartotta a belső értékeket, mint a külsőségeket.
Mivel időnk még bőven engedi – a kompakt kis településekre elég 3-3 órát szánnunk – ezért húzzuk fel a túracipőnket, ha még nem tettük meg és keressük fel a hercegovinai térség egyik legszebb természeti jelenségét, a Kravica-vízeséseket. Bár egy vízesésről van szó, mégis többesszámban kell beszélni róla, mert a sok egymás mellett elhelyezkedő zuhatag alkotja. A Trebizat folyó vízesését a horvát határ közelében, Ploce városától nem messze, 900 méterrel a tengerszint fölött pillanthatjuk meg. Az említett folyó messziről jön, mígnem beleütközik egy mészkő akadályba. Itt az évszázadok alatt nagyméretű medencét alakított ki magának, amibe aztán alázuhannak a vízesések, összesen 120 méter hosszúan elnyúlva a perem mentén. A legmagasabb zuhatag 30 méterről zúdul alá.
A feljutás nem sétagalopp, de ahogy egyre közelebb jutunk az ezrek által csodált látványossághoz, úgy nő az izgalom. Az erdő minden lépésünkkel sűrűbb lesz, és a morajlás is erősödik, aztán a fák közül előbukkan a folyó és végül a vízesések elnyúló sora. Az egészet úgy kell elképzelni, mint a Plitvicei-tavak legnagyobb vízesését és a tavát, csak ez kisebb léptékű. De a tavon átvezető fapallók itt is megtalálhatóak és még a fürdés is megengedett, ha jól bírjuk a hideget. A víz még a legnagyobb nyári melegben is csupán 15-16 fokos.
