Galícia Spanyolország egyik történelmi régiója, az ország távoli, észak-nyugati részében helyezkedik el, amit egykor a kelták népesítettek be. Ennek nyomai leginkább a népzenében és a jellegzetes díszítő motívumokban lelhetők fel. A táj itt mindig zöld, régi templomok, kőfalak, néhol hófehér homokos tengerpartok jellemzik. Galícia legtöbb strandja és kikötője kék zászlós címmel büszkélkedhet.
A Lanzada beach egy igazi szörfparadicsom, a sportimádók nagy kedvence. Tengerpartján 6 nagy szálloda osztozik, melyek a legnagyobb harmóniában élnek a tengerrel. A vizet felhasználják a fürdőkhöz, a tengeri élőlényeket, például a moszatokat a különféle masszázsokhoz. Rengeteg meleg forrásvíz van ezen a vidéken és többféle tengeri gyógynövény megtalálható itt, amik kozmetikai cikkek alapanyagait képezik, emiatt is épültek ezen a környéken a wellness hotelek.
Spanyolországi látogatás nem járja jó borok nélkül, így Cambados térségében bejártuk a 22 hektárnyi területen nyújtózó Paso Baion nevű borvidéket, megismerve, hogyan is készülnek a híres galíciai borok. A hatalmas területű majorságot még a 15. században építették és több nemesi család tulajdonában is volt. Az utolsó nemesi, egyébként emigráns család Argentínából érkezett e területre és sok reform az ő idejükben lépett életbe. 2008-ban egy borászat vette meg a területet, azóta is az ő birtokukban van.
A pincészet 3 részből áll: ahol a szőlőtermesztés folyik, a borkészítés helye és (2011 óta) egy turista központ. Itt konferenciákat és esküvőket is lehet tartani, a tervek szerint pedig felújítják az épületet és egy exkluzív hotel készül 50 szobával. Látogatásunk végén a kóstoló sem maradhatott el: a híres Alvarinho bor édes fajtája igazi különlegesség, édesebb szőlőből készül és az átlagnál hosszabb ideig is tárolható.
Camino de Santiago, a lélek útja
Ez az ősi zarándokút (800 km) a kelták idejében a Tejút szimbóluma volt. Camino de Santiago földi perspektívából nézve közvetlenül a Tejút alatt fekszik, eredetileg azonban a maival épp ellentétes irányba vezetett az út. Ma a régió fővárosába, Santiago de Compostela-ba vezet. A város atmoszférája az egyetemi élettől fiatalosan pezsgő. Rengeteg üzlet, vásárlási lehetőség vár mindenkit. A térség közlekedése is kiváló, három repülőtere is van, közülük Santiago légikikötője a legjelentősebb.
Az El Camino ősi védjegye a kagylóhéj, ami Szent Jakab jelképe lett, egyesek szerint arra utal, hogy a kagyló maga a keresztény ember: ahogy a kagyló is kinyílik az életben maradásért, az embernek is ki kell nyílnia az életre, mert ez a kinyílás vezethet el önmagunkhoz. A kagyló egy ősi pogány termékenységi szimbólum is, Vénusz Istennőhöz kapcsolódik. Az ókori világban elterjedt az az elgondolás, hogy a Tejút két végén csillagkapu található, egyfajta átjárók, amelyek a lélek átkelésének kapui. Az északi kapu, az Orion csillagképében, mely a nyári napfordulóhoz kötődik, a születés és leereszkedés a testbe. A déli kaput a Nyilas csillagkép farkában a téli napforduló határozza meg, ez a halál és az Istenek felé emelkedés útja. A Tejút eszerint a lélek utazása az élettől a halálba, így földi leképeződéseként az El Camino is a lélek átalakuló vándorlása lelkünk különböző dimenziói között.
A hagyomány szerint az itteni Katedrálisban vannak elhelyezve idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. A Szent Jakab Katedrális 1985-ben felkerült a UNESCO Világörökség listájára. Compostelába több kiindulópontról is el lehet jutni, de az út nagy része azonos. Galícia tartomány különös figyelmet fordít az útra, mert a világ minden tájáról érkeznek ide útkeresők, mára már több mint 250 ezren fordulnak meg rajta évente.
Az út végén a zarándokok részt vehetnek a város főterén található, grandiózus méretű, aprólékosan díszített Szent Jakab Katedrálisban zajló ismert zarándokmisén, ahol a híres ’botafumeiro”, (ami egy óriási füstölő edény) hatalmas ingája szórja az illatos tömjénfüstöt a hívők feje fölött lengedezve. Úgy gondolták, hogy a bőséges tömjénfüst megtisztítja a megfáradt zarándokot a hosszú út porától. A katedrális előtt rengeteg elcsendesedett, ugyanakkor boldog zarándok pihen, vidáman beszélgetnek a téren üldögélve, vagy épp befelé figyelve, megpihenve fekszenek a földön.
Számos zarándok folytatja útját Finisterre sziklás szirtjéig. Ezen a csodálatos helyen csendben megszületik a teljesség érzése. Az ókori hit szerint itt található az Istenek lakóhelye, az önmagunk forrásához való kapcsolódás lehetősége. Aki itt megpihenve szemlélődik, a világ végén érezheti magát: nincs más, csak a tenger kéksége, ahogy összefonódik az ég kékjével. Az elnevezés is – Finisterre – a galíciai nyelvben a föld végét jelenti. A hagyomány szerint azok, akik idáig elzarándokolnak itt gyakran elégetik a ruhájukat, mintegy szimbólumaként annak az átalakulásnak, ami megszületett bennünk az út során. Itt elengedhetik mindazt, ami már nem szolgálja tovább életük fejlődését, s mindezek elillannak a füsttel együtt.
Szöveg: Hortolányi Anikó
A Világjáró útját a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal, a Turismo de Galizia és a TAP Portugal támogatta. További információ: www.tourspain.es
A Galícia, Spanyolország csücske című anyag teljes változatát a Világjáró Magazin 151. számában találjátok meg, melynek címlap anyaga Srí Lanka – A nagy elefántfürdetés volt.
A lapszámban olvashattok még egy száguldó salzburgi hétvégéről, óriástigrisekről a debreceni virágkarneválon, és Rakonczay Gábor extrém grönlandi átkelésének titkairól is.
