Asszuán városához közel, két gát terpeszkedik a Nílus folyón: az újabb az Asszuáni-főgát, a másik pedig a régebbi, az Asszuáni-gát vagy Asszuáni alacsony gát. Az első duzzasztógátat a térség politikáját és fejlődését befolyásoló britek építették 1899 és 1902 között és 1902. december 10-én fejezték be.
A gát 1900 méter hosszú és 54 méter magas volt. És bár a gát végül megépült, de a kezdeti tervek nem bizonyultak a legalkalmasabbnak a jövőre nézve, így több ízben is meg kellett emelni a magasságát. Először 1907 és 1912 között dolgoztak rajta, majd 1929 és 1933 között végeztek átépítéseket.
Harmadszorra azonban már nem a régi gát megemelése volt a cél, hanem egy újabb építése, melybe 1960-ban fogtak bele és megvalósítása már Gamal Abdel Nasszer nevéhez fűződött. A második főgát, mintegy 6 kilométerrel feljebb kapott helyet a folyón. Fontos volt, mert kulcsfontosságú szerepet játszott Egyiptom mezőgazdaságában az áradások szabályozása miatt, az öntözést is megkönnyítette, illetve az ipar számára rengeteg elektromos áramot ígért.
Minden előnye ellenére sok negatív következménye is lett az Asszuáni-gát megépítésének.
A tervezés 1952-ben kezdődött közvetlenül a Nasszer-forradalom után, az építkezést és az alapanyagokat az USA és Anglia támogatta pénzügyileg, de ’56-ban visszavonták a támogatást, mivel nem vették jó néven, hogy Nasszer titokban szovjet gyártmányú fegyvereket vásárol. Az egyiptomi kormány ezután kénytelen volt egyedül folytatni a beruházás pénzügyi előkészületeit – így aztán államosította a Szuezi-csatornát, előidézve vele az 1956. október végi szuezi válságot. Később a hidegháború részeként a Szovjetunió segítette tovább a gátépítést, szakemberekkel, technikai berendezésekkel, gépekkel. A második hatalmas terméskőgát 1970. július 21-én készült el és ezzel megépült a világ egyik legjelentősebb víztározója, mely öntözővízzel és energiával is ellátja Egyiptomot.
Az új duzzasztógát előnyei és hátrányai
A 111 méter magas és 3830 méter hosszú főgát mögött a 480 kilométer hosszú, 5250 négyzetkilométer vízfelületű Nasszer-tó kéklett. Az Asszuáni-gát alapjában véve változtatta meg a térség képét, de nem csak jó irányba. A víz egy megyényi területet öntött el, vagyis az ott élő egyiptomiak és szudáni nomádok költözni kényszerültek. A műemlékek sem úszták meg szárazon, mert a tó semmit nem kímélt. De a tó maradt az ókori műemlékek pedig költöztek, mint például a Kr. e. 13. században épült Abu Szimbel templom, melyet – a legmodernebb technika bevetésével – pár kilométerrel nyugatra, egy magaslatra költöztettek át.
Az építmény szovjet gyártású turbinái évente 10 milliárd kilowatt energiát termelnek, működésük kulcsfontosságú az afrikai ország ellátása szempontjából. A Nasszer-tó vize az öntözés mellett az elmúlt évtizedekben az ivóvízellátás szempontjából is fontos szerepet játszott, az 1984-88 közti száraz években például szudániak millióit mentette meg a szomjan halástól.
Minden előnye ellenére rengeteg negatív következménye is lett az Asszuáni-gát megépítésének. A legtöbben közülük – ha nem találnak rá megoldást – ökológiai katasztrófával fenyegetnek. Elsőként a Nílus élővilága szenvedett kárt, amit megéreztek az egyiptomi halászfalvakban, és még a Földközi-tenger partvidékén is. Ennél súlyosabb következmény volt azonban, hogy a korábbi árterületek elvesztették azt a tápanyagban gazdag iszapot és hordalékot, ami korábban évente felfrissítette a termőföldeket. A harmadik nagy probléma az egészségügyben jelentkezett, ahol a nagy tömegű édesvízben rohamosan elszaporodtak a bilharzia betegségét terjesztő élősködők.
Az Asszuáni-gát tehát sok szempontból előnyére vált a vidéknek, de ennek meg kellett fizetni az árát.
Forrás: VJM.hu/rubicon.hu
