Piros, zöld, kék, fehér, lila, fekete, marcipános, zselés, csípős, narancsos, kókuszos, csokis és még sorolhatnánk. A szaloncukor ikonikus finomság, amit már várunk a karácsonyi időszakban. És bizony tegye fel az a kezét, aki nem fogyaszt el legalább egy dobozzal vagy zacskóval szenteste előtt…
A régi idők szaloncukra fondantból készült, mely Franciaországból eredeztethető. Hazánkba német cukorkakészítő bevándorlók hozták be a 19. század elején. Kezdetben selyem-, és sztaniolpapírt használtak a csomagolásához, nem volt csokoládé bevonata sem – az majd csak az 1930-as évektől kezdődően lett –, illetve kézzel készültek. Stühmer Frigyesnek köszönhető a gépesítés, innentől kezdődött a nagyüzemi gyártása is. A csomagolás még mindig maradt kézi, ezt végül felváltotta a “ricselőgép”, amivel sikerült a papír rojtozását is megoldani a kézi vagdosás helyett. A világháború alatt sem szűnt meg a gyártása, majd az 50-es években ismét fellendült a kereslet iránta. Ekkor még a csokibevonat mentes “konzum” is nagy kedvenc volt. Később, a ‘70-es években a zselés változat kezdet nagy teret hódítani.
Manapság se szeri, se száma a változatoknak. A régi kedvencek mellett olyan különlegességeket is megkóstolhatunk már, mint a pálinkás, Erős Pistás, cappuccinos, túrókrémes, konyakmeggyes és még sorolhatnánk.
Csak egy kérdésünk van ehhez kapcsolódóan: te vajon visszacsomagolod a papírt érintetlenre, ha lelegelted a szaloncukrot a karácsonyfáról, vagy eltünteted a bizonyítékot a tett színhelyéről?
