Nem az Indiana Jones sorozat legújabb részének forgatásán járunk, bár a Spielberg-stáb is megirigyelhetné ezt a varázslatos helyet. Kalandos vízi utunk a Puerto Princesa folyón kanyarog. A Fülöp-szigetek méltán világhíres természeti csodája tömegével vonzza a kalandos kedvű utazókat, szerencsére ezen a korai órán még nem kell osztoznunk senkivel a látványon.
Mielőtt eltűnnénk a Sztüxként hömpölygő barlangi folyó sötétjében az idevezető út emlékei villannak elém. A Fülöp-szigetek párás, meleg és semmivel sem összemérhető hangulatú világába három napja csöppentünk. A Délkelet-Ázsia keleti pereme mellett elterülő, 7107 szigetből álló ország legnagyobb földdarabján, Luzonon szálltunk le. Az agglomerációjával együtt mintegy 14 millió lakost számláló főváros forgataga hamar elragadott minket, de mi nem kifejezetten a városi látnivalók miatt érkeztünk. Így hamarost érzékeny búcsút vettünk az elképesztő hangulatú Manilától, és egy jóval nyugodtabb környékre, Palawanra vettük az irányt. A név kardot jelent, ami nyilván a Dél-kínai tengeren fekvő sziget formájára utal. A 11 ezer négyzetkilométernyi szárazföld egymillió lakosával már sokkal emberibb léptékűnek tűnik.
Elsőként a Világörökség részét képező Tubbataha Reef Nemzeti Park területére látogattunk el. A busuangai Coron-öbölben található Coron-zátony hét megejtő szépségű tóból áll, amelyeket mészkőszirtek vesznek körül. A hely elképesztően gazdag élővilága – csak korallból 374 féle található itt – teljesen magával ragadja a látogatót. Nehéz is betelni a látvánnyal, míg a négyszáznál is több halfaj egyedei elvonulnak szemünk előtt. Nem véletlen, hogy könnyűbúvárok körében Palawan igen népszerű hely. Számos japán hajóroncs és háborítatlan korallzátony színpompás tengeri élővilággal látható a part menti vizekben.
De Palawan még számos csodát rejt. Ezek egyike a 8,2 kilométer hosszú Puerto Princesa folyó, a világ leghosszabb, hajózható földalatti folyója. A Puerto Princesa városának központjától 80 kilométerre kanyargó földalatti folyóvize a Dél-kínai-tengerbe folyik, egy közel 24 kilométeres barlangon keresztül. Útját gyönyörű sztalaktitok és sztalagmitok kísérik, de itt található a világ legnagyobb barlangkamrája is. A felszínen lévő gyönyörű parkot szintén felvették a Világörökség listájára, hiszen 800 növényfajnak, 165 fajta madárnak, 30 féle emlősnek, 19 fajta hüllőnek és 9 különböző denevérfajnak ad otthont.
Ebbe e földi paradicsomba csöppentünk bele a manilai kitérő után. A híres folyó felfedezésével pedig nem sokat vártunk, már megérkezésünkkor kibéreltünk egy hajót másnap reggelre. Noha a föld alatti világot valószínűleg már régóta ismerték az őslakosok, az első írásos feljegyzés csak 1887-ben született egy amerikai zoológus tollából. Ő számolt be a folyó és a tenger titkos kapcsolatáról. A 22 ezer hektárnyi nemzeti parkot pedig 1971-ben alapították, de a nemzetközi ismertség még váratott magára. Egészen 2011-ig, mikor a misztikus folyót a világ hét új természeti csodái közé választották.
Most tehát egy igazi, hivatalos világcsodához közeledünk a biztonságos, kétoldalt támasztékkal ellátott csónakunkban. Indulás előtt mindenki kötelezően felvette a mentőmellényt és a barlangász sisakot, noha ezek meglehetősen melegnek bizonyulnak a trópusi klímába. Szerencsére környezetvédelmi szakemberek komolyan óvják ezt a mesebeli helyet, így például motorcsónakkal a közelébe sem lehet kerülni. Ez persze a nyugalom miatt is lényeges, borzongató csend telepedik ránk a barlangba érve. Rögtön a bejárat után feltűnik, hogy milyen izgalmas ökoszisztéma képződött itt, ahol a hegyvidéki és a tengeri világ találkozik. A hatalmas, 60 méter magas és mintegy 100 méter széles “fogadóterem” egy-két percnyi evezés után folyamatosan szűkülni kezd, de azért ne gondoljunk valami keskeny járatra, ahol a falak a csónak oldalát súrolják.
Kényelmesen nézelődve haladunk, utunkat a természet is segíti, a felszín felé törő, úgynevezett “napfény lyukakkal”. Ezek a vájatok a felettünk magasodó sziklákat átszelve a felszínről hozzák be a fényt a barlang homályába. Tovább hajókázva egy-egy helyen azért már a lámpa is jó szolgálatot tesz. gyönyörű cseppkövek közt kanyarog a különleges vízi út, míg el nem jutunk a leglátványosabb részre az Olasz kamrába. A 360 méter hosszú és 140 méter széles óriási barlangkamra a világ legnagyobb ilyen képződménye. A “plafon” 80 méterrel a csónakunk fölött húzódik, igencsak erős fényű reflektor kell, hogy a magasban megbúvó képződményeket is észrevegyük a 2,5 millió köbmétert magában foglaló térben.
Sajnos most csak 1,5 kilométer hajózható körbe a látogatók számára a nyolc méter mély vízben, de a kutatók már összesen 24 kilométernyi járatot térképeztek fel, megannyi csodával együtt. A Nagbituka névre keresztelt barlangban például egy 40 méter magas vízesésre bukkantak, ez valóban nem mindennapi látvány a földfelszín alatt. Igaz a természet erőinek volt idejük az elmúlt 20 millió évben, hogy kellőképp formálják a miocén korban keletkezett hegyeket.
Ahogy visszafelé tartunk a színpompás sziklák közt, vezetőnk elárulja, hogy sok helybéli a mai napig nem jön ide, rossz szellemek lakhelyének tartják a kétségtelenül misztikus hangulatú barlangot. Ha a túlvilág árnyaival nem is, de rémisztőnek tűnő alakokkal mis is összefutunk. Hatalmas denevérek csüngenek a sziklaboltozatról, vagy épp fejünk körül röpködnek. A szigetek kilenc denevér fajából kettő csak a barlangban található meg.
Lassan visszaérünk a csodás bejárathoz, és búcsút veszünk a lenyűgöző képződménytől. A látván oly magával ragadó, hogy teljes csendben lapátolva tesszük meg a rövid vízi utat vissza a csónakházig. Szinte alig vetünk egy-két pillantást a közelünkben elúszó dugongra, pedig a ritka vízi tehén megérne pár percet. Ez a baj a világcsodákkal: elég kevés van belőlük, és valóban nincs hozzájuk fogható…
