Ahogy beléptem a múzeum kerengőjébe és megláttam a sok szép, remek témájú természetfotót, azonnal elkapott a vágy, hogy én is újra fényképezni kezdjek. Pedig ugyan úgy, ahogy Zsila Sándor természetfotósnak korábban, nekem sem volt túl szoros kapcsolatom a természettel. A fotós így írt önmagáról az egyik bemutatkozásában:
“Budapesten születtem, itt élek azóta is, és városlakóként sokáig nem érintett meg a természet szépsége. A kirándulást felesleges időtöltésnek tartottam, csak a barátnőm (ma párom) cipelt magával egy-két rövid túrára. Eleinte csak udvariasságból, ám később egyre lelkesebben mozdultam ki a városi környezetből, egy-két évig még barlangásztam is, természetesen már fényképezőgéppel a kezemben. Első gépemet majd 40 éve kaptam, ám első természetfotós próbálkozásaimmal csak a Nimród Fotóklubban tett látogatásom után jelentkeztem. […] 1990-ben (szinte a klub megalakulásakor) a naturArt tagja lettem. Ma már a természetben eltöltött idő ünnep számomra, egy pontosan meghatározható érzés. Ilyenkor felveszem a legszebb “foltos” ruhámat és úgy készülök, mintha templomba mennék. […] Mindegy, hogy csikorgó hideg vagy tikkasztó hőség van és húzza a vállam a 30 kg-nyi felszerelés. Itt elmúlik minden bánatom, lelassul az idő, a könnyű levegő szabadon tódul tüdőmbe és szárnyára kap az alkotókedv.”
És ez az átszellemülés a képein is meglátszik. A lenyugvó Nap erős színei, amint minden mást elmos maga körül a Pusztán – szinte hallani a lehűlni készülő forró levegő zizegését. Mellette pedig már ott is az eső. Otthon című fotójában minden benne van, amit otthonnak érzünk, ami eszünkbe jut ha rá gondolunk. Otthon maga a táj és az azt ostromló elemek, a lógó eső érzése. De otthon a kicsi házikó és a kerítés is. Bár a képen elkapott idő baljós, a néző mégis ott szeretne lenni az adott pillanatban. Én legalábbis ott álltam volna várva a lezúduló égszakadást. Nem csoda, hogy háromszor is visszatértem szemügyre venni a kép részleteit.
Tovább haladva a képek során elkülönülnek a városi képek, a madárfotók és a növények néhol absztrakt, egymásba átcsúszó felvételei. A városi fotók érdekessége, hogy jól megférnek, sőt néha kiegészítik egymást az Izlandon és Bogyiszlón, a Londonban és Balatonberényben készült képek, illetve Costa-Rica hangulatát és Szilvásváradot megörökítő fotók. A madárfotók közül szeretném még kiemelni a Násztánc című képet, melyet a fotós Pusztaszeren készített. Csodálatos látvány, ahogy a hófehér tollak, mint egy menyasszonyi ruha fodra életre kelnek.
INFO
Zsila Sándor: „Boldog órák szép emlékeképen…” című fotókiállítását, a Magyar Természettudományi Múzeumban járhatjátok végig, 2018. március 5-ig.
A kiállítás egy tárlatvezetéssel zárul március 5-én.
