Hajnalban indultunk a Rio Dulce hűvös félszigetéről az ország északi részébe. Pár óra múlva El Petén trópusi síkságán jártunk, ahol az elsüllyedt maja városokat bújtató őserdők délidőben már felfűtött szaunaként izzasztottak.
A Guatemala egyharmadát kitevő dzsungel közepén kéklik a kicsiny Petén-Itza tó, partján Flores városkával. Mintha nem lett volna elég hely a félszigeten – szűk utcák, kis hotelek, apró éttermek és parányi utazási irodák labirintusában sétálgatunk. Azok a turisták, akik a maja bioszférára és építészetre kíváncsiak, ebből a városkából indulnak útnak.
Mi is Floresból érkeztünk a sűrű őserdő közepére, ahol Tikal terül el, a klasszikus maja világ legmagasabb és leglátványosabb templompiramisaival. Az aranykorban háromezer épület állt a 20 km2-es városban: szalmafedeles kunyhók, templomok, piramisok, paloták és labdajátékterek.
A régészeket meglepte, hogy Tikalban egyértelműen kimutatható az innen ezer kilométerre fekvő Mexikóváros melletti teotihuacán kultúra befolyása. A tudósok máig sem lelik az okát, hogyan juthatott el ilyen messzire a mexikói kultúra magja, de talán az eddig megfejtetlen írásjelek egyszer majd feltárják ezt a titkot is.
