A nyugalom álomszerű félszigete – Nyaralj pazarul Tihanyban!

A különleges mediterrán atmoszférával rendelkező Tihany igazi paradicsomi hely annak, aki a pihenést és a kikapcsolódást választja. Mi most egy kétnapos kóstolót kaptunk belőle.

Már a megérkezés varázslatos, hiszen a part menti autóút igazi romantikus hangulatot nyújt az évtizedes fákkal a sziget felőli oldalon és hosszú beugrós gyalogossétánnyal, nádasokkal a Balaton felőli részen. Itt mindig találunk kitelepült horgászokat, akik csendben üldögélve élvezik a látványt és várják a nagy kapást. Egészen a révig kell elmennünk majd onnan egy lezárt sorompó jelzi, hogy megérkeztünk a Club Tihany Resort 13 hektáros üdülőparkjába. Az árnyas fák alatt különálló dán faházak lapulnak, igazi tündérhangulat uralkodik, mely az itteni gyermeki lét tematikájában is visszaköszön.

Idilli rendezvényközpont

A szálloda bejáratánál rögtön elmerülhetünk a levendulás illatorkánban az üzletsornál. Itt mindent megtalálunk, amit a faluban lévő shopokban is. Ráadásul a szállodában használt levendulás tusfürdőt, szappant, testápolót is megvehetjük nagyobb kiszerelésben, ha beleszerettünk a mini változatába. (Spoiler: én bizony kibővítve megtettem, mert rájöttem, hogy a lepárlóban tesztelt és bevált kézkrémből szeretnék hazavinni…).

Halványlila színű levendulás gin tonikkal kedveskedtek a hallban, mely növényekkel teli tágas és világos. Rögtön egy ebéddel kezdtünk, mely egy degusztációs ízbomba volt! Így megismerhettük a hotel konferencia oldalát is, mely tökéletes helyszínt nyújt 1450 fő elszállásolásához és akár 2000 fő éttermi ellátásához is. A hatalmas 3 teniszpálya méretű Wimbledon Club ideális egy óriási 1200 fős rendezvény kivitelezésére, de pazar esküvőt is tarthatunk a Balaton partján is az üdülőparkban.

Városnézés Dottóval

Ebéd után előállt a 75 fős kisvonat, ami nélkül Tihany elképzelhetetlen. Nekünk külön érkezett, csütörtökönként a szálloda applikációján keresztül kedvezményes jegyet is lehet rá váltani, kipróbáltuk, nagyon egyszerűen működik és be is jön értünk a hotel bejáratáig. 10-kor indul a hoteltől és 14 órakor érkezik vissza a faluból. Csak az itteni bennfentesek tudják, hogy egy nyomkövetővel el is van látva a vonat, így ha a faluban bolyongunk, csak ránézünk az appra és tudjuk, hogy merre jár, ha esetleg fel szeretnénk rá szállni a többi napokon. 

Történelem és kilátás

A nemrég elkészült Mádl Ferenc téren kezdtük meg a kirándulást, ott is megcsodálva az apátsági Magtár felújított épületét. Ide költözött a tavaly 25 éves jubileumi évét ünneplő tihanyi Tourinform irodája. Érdemes betérni, mert azonkívül, hogy hasznos információkkal leszünk gazdagabbak a településről, a teraszáról fantasztikus kilátás nyílik a belső tóra és az azt körülvevő hegyekre és dombokra. Természetesen az apátság előtti lépcsőn indultunk tovább, ahol a lépcsőfokokon el is olvashatjuk az apátság legfontosabb mérföldköveit. A környezet már szépen megújult, a templomot még újítják, eredeti pompáját adják vissza neki, így megcsodálhatjuk majd az ezer évvel ezelőtti oszlopokat is I. András király idejéből. A kis dombon találunk egy labirintus kerengőt, ahonnan a belső tóra és a Balatonra is gyönyörű kilátás nyílik. Végigsétálva a Pisky-sétányon a mini Gombóc Artúr szobránál időztünk egy kicsit, akinek most sajnos nem volt csokoládé tűzve a lábaihoz. A tihanyi visszhang is működik még, bár erre a legjobb pillanat, amikor este vagy hajnal és csönd van.

Központ a levendula

A csodás, régi nádtetős házak között barangoltunk el a Lavender Tihany lepárlójába. Ami azért is fontos helyszín, mert 70 év után, 2019-ben lett újra saját lepárlója Tihanynak. Eddig Pannonhalmára kellett vinni a leszüretelt levendulát, ami egy kicsit nehézkes volt. Főleg, hogy a levendula minőségénél számít az idő a szüret és a párlás között. Itt mindent megtudhatunk az értékes növényről, az itt lévő üzletben pedig nemcsak kipróbálhatjuk a vegán, kézzel készült termékeket, hanem be is vásárolhatunk belőlük. Nemcsak szappanok, kézkrémek, testápolók, olajok vannak, hanem levendulás szörp, lekvár, kávékapszula(!) és gin is.

Igazi nyaralóparadicsom

A kellemes kirándulás után irány a hotel wellness részlege! Bár vízparti a komplexum, 500 méternyi saját stranddal, ebben az időben még nem mertem belemerészkedni a vízbe. Igaz volt olyan vendég, aki megtette… lehet skandinávok vagy kelet-németek voltak… ezért nekünk most maradt a wellness. Nyáron egy lebegő u alakú napozóstég is kerül a Balatonba, ahonnan egyből ugrálhatunk is a mélyvízbe. Az úszómedencéken kívül van élménymedence és jakuzzi is. Az élvezetet megspékelhetjük szaunával, sófürdővel és masszázzsal tetézve. Vacsora előtt jó volt ejtőzni a felújított szobában is, ahonnan az erkélyünkről csodálatos kilátás nyílt a Balatonra.

A többfogásos büfé vacsorát nem lehet szó nélkül hagyni! Mennyei volt végigkóstolni a sokféle ételt. A családos vendégeknek találták ki a token gyűjtést, ami segít megtanítani a gyerekeknek, hogy annyit szedjenek a tányérjukra, amennyit megesznek. Az üres tányérokért és a pazarul felszerelt gyerekklubban kapott tokenekért a nyaralás végén ajándékokat választhatnak a kicsik. A zöld park és a faházak adta tündérhangulat elvarázsolja a gyerekeket, akik élőben is találkozhatnak a tündérlánnyal és a tündérmanóval. A hatalmas park ideális a családosoknak, ráadásul kutyával is érkezhetünk, mert az üdülőközpont kutyabarát. Nemcsak hotelszobát választhatunk, hanem faházat, bungalót és földbe süllyesztett borospince házat is. Most nyitja majd első szezonját a parti grillterasz is. Az estét a retro hangulatú Butterfly Night Clubban pár jó koktél és Sándor Évi dobta még fel élő zongorajátékával és fantasztikus énekével. 

Másnap a kiváló, bőséges büféreggeli mellett szembesültünk a szakadó esővel, így sajnos a rossz idő elmosta a kirándulásunkat a levendula mezőhöz, őrtoronyhoz, Óvár-hegyhez, Barátlakásokhoz és a Ciprián-forráshoz, így biztos, hogy vissza kell térnünk egy újabb felfedező körútra a szépséges Tihanyba és a kényelmes Club Tihany Resortba.


Fotók: Ling Judit

(Összesen ennyien olvastátok: 148 , ma: 1 )
Szerző:
További cikkek - Ling Judit

Mezítláb Shívához – Ízelítő Mauritius csodáiból

Minden februárban több ezer hindu zarándokol el mezítláb, a Mauritius szívében fekvő,...
Teljes cikk