Este negyed tízkor értünk a szállodába, a Flattacherhof-ba, ahol békeidőben még mindig nagy élet van. Az emberek vidáman söröznek, beszélgetnek, néha még a kertben is szoktak sütögetni és forralt bort készíteni. Most zárva volt a szálloda bejárata. Miután betelefonáltunk, egy kedves recepciós beengedett a szállodába, ami kísértethotelnek tűnt. Telefonjával ellenőrizte oltási igazolványaink QR kódját, majd megkaptuk szobánk kulcsát. Kezdődhetett a rendkívüli síelés.
És ez nemcsak a járvány miatt volt rendkívüli. A reggelinél, ahol rajtunk kívül még két asztalnál volt vendég, találkoztunk a szálloda kedves tulajdonosával, Frau Riedler-rel is, aki elmondta, hogy a nagy szél miatt a gleccser zárva tart. Így első nap a 40 kilométerre lévő Lienz-be mentünk, ahol az egyik (kisebb) pályarendszer, a Hochstein volt nyitva.
Itt váltottuk ki a Top Ski passt, ami minden karintiai síterepen (összesen 31) és egy-két kelet-tiroli pályán használható. Ekkor még nem tudtuk, hogy ennek az összesen 800 kilométernyi pályán használható bérletnek mekkora jelentősége lesz az elkövetkezendő napokban. A hochsteini pálya bemelegítésnek jó volt. A korszerű hatszemélyes ülőliftből kiváló kilátás nyílt a Lienzi Dolomitok sziklás csúcsaira.
Másnap reggel azonban ismét rossz híreket kaptunk. A szél nem enyhült, semmi nincs nyitva, de a közeli Ankogel egy része üzemel. Ide egy húszperces autózás után jutottunk el. Itt két nagy kabinos felvonóval jutottunk fel a 2636 méter magasan lévő csúcsra, ahonnan mesés kilátás és fantasztikusan karbantartott friss havas pálya várt ránk. Ezen a pályán mindent lehet, kezdők gyakorolhatják rajta az első mozdulatokat, a haladó síelők pedig igazán jó tempóban versenyezhetnek a nagy kabinos lifttel. A pálya egyetlen gyenge pontja viszont épp ez a lift volt, mert nem lehet benne leülni, így pihenni sem nagyon lehet benne. Viszont szinte teljesen üres volt egész nap, és ez a pályára is igaz volt.
Felfedeztük az osztrák Mont Balnc-t
Harmadik reggel már nem is lepődtünk meg, hogy nem jutunk fel a gleccserre. Így hát Heiligenblutba mentünk, mert itt a pályák egyik része nyitva volt. Heiligenblut varázslatos környezetben fekszik, az Alpok egyik legszebb települése. Körülötte 3000 méter feletti csúcsok és persze az „osztrák Mont Blanc”, azaz a Grossglockner 3798 méteres csúcsa.
Szerencsére a kabinos felvonó a városból a középállomásig gyorsan felrepített minket, és a kisvasút is működött a hegy gyomrában. Innen egy Fleissbahn nevű sílifttel még 2470 méterre is feljutottunk. A magaslatról gyönyörűen látszottak a régió porcukorral behintett csúcsai, és a már említett Grossglockner is. Ilyen díszletek között még a néha-néha tényleg félelmetes széllökésekben is nagy élmény volt síelni.
Végre feljutottunk…
A negyedik napra már feladtuk, hogy feljutunk a Möltalli gleccsere. De az időjárás most kegyes volt hozzánk, és a nap is kisütött. Emlékszem a gleccser nyáron tetszett meg, még évekkel ezelőtt egy karintiai kiránduláson. Ez Karintia egyetlen egész évben síelhető terepe, ahol a legmagasabban fekvő pályák tengerszint feletti 3122 méterről indulnak, a gleccser Schareck nevezetű csúcsáról. Az időtől függően még nyáron is nyitva tart három különböző pálya a gleccser területén. Pár éve telente járunk ide, mert nagyon szeretjük a gleccser hihetetlenül széles pályáit, a szinte mindig friss havat és a gyönyörű kilátást.
Idén itt is nagyon kevesen síeltek, a gleccservasút bejárata előtti nagy parkoló szinte üres volt, az épp megérkező síbuszról pedig négyen szálltak le reggel kilenckor. A nyolc perces földalatti vonatúton mindig állunk a tömegben, most egy egész kocsi a miénk volt. De a gleccser nem okozott csalódást, a pályák mint mindig, most is fantasztikusak voltak. Délutánra aztán megérkezett Holle anyó is, egy jó kis hóvihar kíséretében, így három órakor a 2800 méter magasan lévő Eissen panorámaétteremből eltűnt a panoráma.
Utolsó napunkon Gerlitzenbe mentünk, mert ez útba esik hazafelé és nagyon jók a pályák. Emellett nagyon szeretjük, hogy a gerlitzeni csúcsról négy különböző irányba csúszhatunk le, négy teljesen eltérő struktúrájú pályán. És a másik, amit imádunk az a kilátás: az Ossiacher-, a Wörthi-tó és a szlovén, olasz csúcsok látványa mindig elkápráztat. De a legnagyobb élményt a Top Ski Pass adta, amivel minden nap más és más pályán tudtunk síelni a zord időjárási viszonyok ellenére is.♦
