A víz alatti világ a szivárvány ezer meg egy színében pompázott. Végül nem hallottam mást csak saját szívverésemet, ami úgy repkedett, mint egy boldog rinocérosz. Kitárult a mindenség, ordítani akartam, hogy ezt mindenkinek látnia kell. Az élmény tényleg leírhatatlan, a látványról azonban az örökkévalóságig lehetne áradozni. A Nagy-korallzátony nem véletlenül a természet hét csodájának egyike, hiszen nagyobb, mint a kínai nagy fal, és az egyetlen élő dolog, ami az űrből is látható.
Hát kell ennél több bizonyíték arra, mekkora értéket őriz Ausztrália északkeleti partvidéke?! Ez a hatalmas, több, mint 2000 kilométer hosszan elnyúló tengeri csodavilág és UNESCO Világörökségi Helyszín, 2900-nál is több különálló zátonyból és körülbelül 900 kisebb szigetből épül fel.
A korall szigetek és zátonyok a Baktérítőtől kezdve Pápua Új-Guinea partjaiig szóródtak. Mint a legnagyobb élő rendszer a világon, a zátony nem csak egy csodálatra méltó természetes építmény, hanem megannyi élőlény otthona is.
Teknősök és krokodilok, csikóhalak és medúzák, kagylók, halak, cápák és delfinek, hogy csak párat említsünk az itt élő, és látható állatok közül, amik nélkül nem lenne az a zátony ami, és ez persze fordítva is igaz. De ez még mindig nem minden, a zátonynak nem csak hosszúsága, de földrajzi terjedelme is óriási – a sekély torkolati területektől a mély óceáni vizekig terjed; ez pedig egyedi ökológiai közösségeket, élőhelyeket és fajokat eredményez.
A hatalmas zátony flórája és faunája rendkívül változatos; a mikroszkopikus planktonoktól az óriási bálnákig.
A Nagy-korallzátony lenyűgöző színkavalkádjáért legnagyobb részt a korallok a felelősek, melyeknek körülbelül 600 fajtája él itt, mindenféle formában, méretben és színben. De annak ellenére, hogy növénynek tűnnek, ezek az életformák nagyon apró állatok kolóniái, melyek távoli rokonságban vannak a medúzákkal; korall polipoknak hívják őket. Ezeknek az állatoknak két fajtája van, a kemény és a puha korall. A kemény korallok építik fel a Zátony blokkjait – vagyis mikor az élőlények mészkővázat építenek maguk köré, hogy megvédjék testüket, akkor nő a kolónia terjedelme is.
A puha korallok ezzel ellentétben nem fedik be tapogatóikat vázzal, csupán rögzítik magukat a talajhoz, illetve az évmilliók alatt elhalt és lerakodott korallvázakhoz. Ezek a fajok aránylag gyorsan szaporodnak, és a kialakuló korallpadok között idővel más állatok, mint például rákok, kagylók, csigák, tüskésbőrűek is otthonra találnak – a fennmaradó üregeket pedig kitölti a korallhomok. Az évmilliók során ezek a telepek egyre csak nyúltak, és idővel a tengerszint magasságát is meghaladták. Az így kialakult Nagy-korallzátony szigetein végül növények települtek meg, amik a szél és a hullámok sodorta magvakkal jutottak el idáig.
A hatalmas zátony flórája és faunája tehát rendkívül változatos, találhatunk itt mikroszkopikus planktonoktól kezdve óriási bálnákat, amik többet nyomnak, mint 100 tonna; vagy mázsás óriáskagylót, és langusztát, ami az éttermek tányérjain igen kedvelt finomság. Több mint 1500, szebbnél szebb halfajt vehetünk szemügyre egy-egy merülés alkalmával. De az itteni vizek leghírhedtebb állatai mégis a szürke- és a dajkacápák, illetve a természetfilmekből már ismert dugong (tengeri tehén) populáció és a tengeri teknősök. Ezek a szépséges állatok már 150 millió éve a tengerek urai, a dinoszauruszok ideje óta itt vannak és szinte semmit sem változtak – mára viszont oda jutottunk, hogy külső segítség kell ahhoz, hogy fajuk fent maradjon.
A Nagy-korallzátony legismertebb teknőse a zöld teknős, mely a queenslandi partokra megy ki tojást rakni, hogy aztán az új generáció, minden erejét latba vetve visszaevickéljen a tengerbe – és a körforgás újra kezdődjön előröl. Bár utunk során bébi teknősökkel nem találkoztunk a parton, az 1981 óta világörökségi helyszínként számon tartott zátony egyik védett területét azért megcsodálhattuk. A Zöld-sziget mindössze három méterrel emelkedik az óceán szintje fölé, és felszínét kókuszpálmák borítják, partjai pedig vakítóan fehérek a korallhomoktól.
