Énekeskabócák dalától hangos az utóbbi hetekben a Balaton-part, de ha jobban odafigyelünk, akkor a kánikulai délutánokon és a csöndesebb nyári estéken Budapesten is hallani őket a Duna mellett sétálva. Énekük nagyon “belesimul a tájba”, így néha nehéz kihallani a városi zajból, de ha egyszer sikerül, akkor eltéveszthetetlen.
A Veol cikkében olvasható, hogy a mediterrán éghajlatot kedvelő rovarfajok egyre inkább elterjedtek hazánkban is, főként a Balaton-felvidéken és Zala megyében is. A cikk szerint a tavalyi évhez képest jóval több egyed van jelent és lényegében tömegesnek tekinthető a rajzásuk. Az általuk kibocsájtott “muzsika” ezért hallható jóval hangosabban és több helyen, mint korábban.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembere szerint a kabóca a Mediterráneumban érzi jól magát, ugyanakkor az óriás énekeskabóca és a mannakabóca is több évtizede jelen van a Tihanyi-félszigeten. Az utóbbi évek újdonsága az, hogy az óriás énekeskabócák egyre távolabbi területekre is eljutottak; így az említett Balaton-felvidékre, Zala megyébe és Budapestre is.
A két kabócafajt nehéz megtalálni, ami nem is baj, mert Magyarországon természetvédelmi oltalom alatt állnak és értékük ötezer forint. Éneküket viszont egész könnyű megkülönböztetni, mivel az óriás énekeskabócák folyamatosan zizegnek, a mannakabócák pedig szaggatottan ciripelnek.
Arra, hogy miért hallhatók egyre több helyszínen, egyelőre nincs pontos magyarázatuk a szakembereknek, de az éghajlat változás nagy valószínűséggel hozzájárul az elterjedésükhöz.
Ilyen érdekes rovarokról, közép-amerikai madarakról, különleges gyíkokról és kígyókról, illetve a természetfilmezés erőt próbáló munkafolyamatairól a Világjáró Magazin 2020/161. Vulkánok gyermeke – Izland című lapban olvashattok, ha megkeresitek benne Nigel Marven természetfilmessel készült interjú anyagát, amit megpakoltunk sok szép fotóval is. A lapszámot megtaláljátok a Világjáró WebShop-ban, a többi korábbi magazinnal együtt.
